Most egy kis filozofálás következik, végtére is, ez szándék szerint leginkább filozófiai, és nem közéleti, vagy politikai témájú blog (van, és lesz). Illetve, helyesbítek kissé. Én nem is annyira a _témát_, mint inkább a _módszert_ akarom filozofikusra venni. Ugyanis fixa ideám, hogy racionális, logikus okoskodással szinte minden téma, ha nem is megoldható, de megvilágítható, körüljárható. Mint már mondtam, nekem a filozófia elsősorban nem téma, hanem módszer.
Ezt a bejegyzést az "értelem" szó körüli gyakori félreértések miatt írom. Először egy kis logikázás, majd egy kis alkalmazott (a fogalomra alkalmazott) bölcselkedés lesz. Az előbbi (szokás szerint - a filozófia a romantikus sallangok nélkül már csak ilyen) túl száraz lesz, amit reményeim szerint az utóbbi "nedvessége" ellensúlyoz.
Távolabb kezdem. Ruzsa Imre szerint (Klasszikus, modális, és intenzionális logika), a három szemantikai (és egyben faktuális) érték, az állítás igazságértéke, a predikátum intenziója (jelentése), és a deskripció jelölete. De hol marad az "értelem", mint szemantikai érték? - kérdezhetnénk rögtön. Ruzsa azt mondja (Montague nyomán), hogy az "értelem" (a mondat értelme) a kontextussal kiegészített jelentés lehetne. Hiszen egy kijelentés általában csak a teljes kontextussal együtt hordoz annyi információt, hogy értékelhető (igazságérték szempontjából) legyen. Egy ilyen, kontextussal kiegészített állítás hordozná a "mondat értelmét". De mivel a köznyelvben az "értelem", a "jelentés" szinonimája (Ruzsa szerint), ezért célszerűbb inkább a "kontextuális intenzió" kifejezés használata. (Amelyre persze a köznyelvben senki sem vetemedik.)
Szerintem csak részben igaz az, hogy a köznyelvben a "jelentés", és az "értelem" szavak szinonimák. A köznyelv általában úgy működik, hogyha bizonyos kontextusokban két szó szinonima, akkor attól még más kontextusokban (nyelvi helyzetekben) nem feltétlenül azok. Pl. gondoljunk csak a "mi az élet értelme?" kérdésre. Helyettesíthető ez a "mi az élet jelentése?" kérdéssel? Én magam még sosem hallottam ezt a kérdést az utóbbi módon megfogalmazva. (Ebből is látszik, hogy a kétféle kérdésnek más-más a jelentése, és az értelme, és persze az is, hogy a nyelvhasználat nem kis mértékben nem logika (nem a logikus meggondolás alapján működik), hanem konszenzus, és szokás dolga is.)
Mindenesetre annyi már látszik, hogy az "értelem" szó olyan ballasztokat, tisztázatlanságot hordoz, ami miatt nem csak a logikában, hanem az árnyaltabb beszédben is érdemes külön kezelni a "jelentés" szótól. Amikor valaminek az értelméről beszélünk, akkor általában mást, és talán kicsit többet értünk azon, mintha csak a jelentéséről beszélnénk. Ez a többlet persze sosem definiált pontosan. Vajon mi lehet ez?
Úgy tűnik, hogy a köznyelvben az "értelem" szó mindig _kontextusfüggő módon_ a következő szavakkal alkot szinonimát: "jelentés", "cél", és esetleg "hatás", vagy "eredmény". Gondoljunk megint a közkeletű, "mi az élet értelme?" kérdésre. Ebben az "értelem" szó viszonylag kevés jelentéstorzulás (persze azért van) árán felváltható a "cél" szóval. Néha ilyen formában is szokták kérdezni. A különbség köztük itt az, hogy míg a "cél" szó értelmezési tartománya konkrétan megadható (ez az értelmes lények, vagy a cselekvési szabadsággal rendelkező élőlények tartománya), addig, az "értelem" szó továbbra is homályos jelentésű (és itt végképp nem a "jelentés" az intenziója). De tegyük fel a "mi az értelme ennek a filmnek?" kérdést! Itt az "értelme" szó még több pontosabban definiálható szóval helyettesíthető, olyanokkal, mint "jelentés", "cél", "mondanivaló", "szándék". És pontosan ezek szerint is értjük a kérdést. Vagyis az történik, hogy a mondatban elhangzó "értelem" szót a tágabb kontextus alapján interpretáljuk, adunk neki implicit jelentést.
Így felmerül a kérdés (persze csak teoretikusan), hogy érdemes-e egy olyan szót használni, amely egyszerre jelenthet több mindent, és szövegkörnyezettől függően "ugrik be" a jelentése az adott értelmezésbe. Én erre azt mondanám, hogy istenem, van ilyen, és bár érdemes a korrektségre törekedni (mikor hol - helye is válogatja), de végső soron a nyelvhasználat próbája is a gyakorlat. Ha megértjük egymást így is, vagy elég jól megértjük egymást (a nagyon jó megértés kérdésében erősen szkeptikus vagyok), továbbá ha egy szó már annyira bevált, és berögződött, hogy egyszerűen nem érdemes mással felváltani, akkor hagyjuk. És használjuk. És legfeljebb kérdezzünk rá, ha nem világos.
És most nézzük a kérdést a gyakorlatban: "Mi az élet értelme?"
A "nem elég jól formált", vagy kontextus nélküli kérdésekkel általában az a baj, hogy értelmezésbeli tisztázatlanságokat tartalmaznak. Pl. ha ezt a kérdést szó szerint vennénk, akkor máris hibásnak minősítenénk a benne lévő implicit állítás miatt, hiszen az "életnek" magának, úgy általában nem lehet értelme, az "értelem" szó még ebben a jelentésében sem vonatkozhat egy fogalomra. Tehát két probléma van rögtön: az egyik az, hogy a szó túl homályos, a másik meg az, hogy csak konkrét individuumok cselekvéseire, vágyaira, céljaira vonatkozhat. Ha ebben az értelemben átfordítjuk a mondatot, akkor használhatóbb (és értelmesebb) lesz: "Mi Gipsz Jakab életének a célja?" Vagy: "Mi Gipsz Jakab életének az eredménye, haszna?" Az elsőt (a célra vonatkozót) persze még tovább kellene csiszolgatni, hiszen az emberek életének egyben, az egészre vonatkoztatva általában nincs célja, az emberek az életük során mindig kisebb, rész célokat tűznek ki maguk elé, azokat próbálják teljesíteni.
De ha teljesen darabokra szedjük, és más kérdésekre fordítjuk le, akkor mi marad így az eredeti kérdésből? - kérdezhetnénk most. Hát igen, ezen nem nagyon lehet segíteni. A pontatlan kérdésekkel vagy azt tesszük, hogy pontatlanul válaszolunk rájuk - és ez esetben a hiányzó információtartalmat, és kontextust a magunk belátása szerint egészítjük ki - vagy addig pofozgatjuk őket, amíg értelmes kérdésekké állnak össze. Ez utóbbi esetben persze többnyire éppen a "szülőanyja" nem fog ráismerni, és méltatlankodik, hogy "ő nem is ezt kérdezte". De az már pszichológia, hogy ilyenkor mit érdemes neki válaszolni.
Nem is tudom... mire nem válaszoltam még? Ja igen: Hogy akkor végül is, mi az élet értelme? Erre eléggé sokféle válasz adható. És furcsa módon - ez a jelenség valójában nagyon ritka a faktuális kérdések, és válaszok világában - a válasz helyessége nem valamely ténybeli körülmény igaz leírásától fog függeni. Hanem mitől? Hanem a kérdező (és válasz kapó) megelégedettségétől. Ez azt is jelenti, hogy az igazi választ erre a kérdésre nem didaktikus úton kell megkapnia. És ha már megkapta, akkor fel sem teszi a kérdést. Se a szokásos pongyola módon nem teszi fel, de még az általam sokkal pontosabbra csiszolt módon sem. Mert anélkül is tudni fogja. Pontosabban: érezni fogja. Talán ez a titka ennek a kérdésnek, és a rá való igazi válasznak. (Ez az utolsó bekezdés volt az a beígért "nedves rész", amellyel szándékom szerint ellensúlyoztam a fenti túl száraz filozófiai fejtegetéseimet. ;-) )
