A címben egy nagyszerű Jorge Luis Borges novellára utalok: "Tlön, Uqbar, Orbis, Tertius". Arról szól, hogy egy titkos társaság kitalál egy fiktív világot, majd ez a világ fokozatosan, és egyre jobban beszivárog a való világba. Tlön világa kezdetben csak egy könyv volt, de aztán egyre terjeszkedett, ahogy egyre részletesebben kitalálták. Aztán Tlön (a képzeletbeli világ) első lexikona már negyven kötetes lett, majd különböző, különös, sőt "lehetetlen" tlöni tárgyakat is felfedeztek a mi világunkban (egy novella természetesen maga is fikció, úgyhogy ennek nem kell külön racionális magyarázatát keresni), hogy aztán Tlön következő enciklopédiáját (már Tlön valamelyik nyelvén megírva) 100 kötetben felfedezzék valahol. És akkor, mondja Borges, "Tlön lesz a világ". De ő persze, nem törődik vele, (és ez nagyon szép, amit itt ír, bár nem közvetlenül ide tartozó, de nem tudom megállni): ..."csak javítgatom az adroguéi szálloda nyugalmas napjaiban Browne Urn Burial-jének egy tétova quevedói fordítását (amit nem szándékozok nyomdába küldeni)." Borges azt is írja, hogy Tlön miatt bomlásnak indul a valódi világ.
Olvasom, hogy a Central parkban, New Yorkban, valami pokemon-vadászat miatti csődület volt, autók törtek össze, gyalogosok futkostak át az úttesten, eszetlenül, az épségükre nem gondolva, csak a telefonjukra figyelve. Máshol olvasom, hogy egy fiatalember annyira kergetett (vagy mit kell vele csinálni) egy pokemont, hogy beleesett a tengerbe, úgy húzták ki, tönkrementek a laptopjai, stb.
Én a pokemonról kb. annyit tudok, hogy valami Japánból származó hülyeség, valami játék. És most csináltak egy telefonnal kereshető változatot is, és azt kergetik ezek az emberek. És ebből pillanatok alatt óriási divat lett. Miért csinálják ezt vajon ezek a jóemberek? Nyilván azért, mert ez jó nekik, szórakoztatja őket.
De mi a szórakoztató, egy nem is valóságos, hanem virtuálisan létező valami kergetésében? Valóban annyira élesen elválik egymástól a "valódi világ", és a "virtuális világ"? Nyilván, bizonyos értelemben, bizonyos fogalmakat használva, lehet választóvonalat húzni köztük. Egy pokemon csak számítógépes bitek formájában létezik (ez persze valódi anyagi létezési forma), de/és nem lehet kézzel megfogni. De a számítógépes játékok alakjait sem lehet megfogni puszta kézzel, és mégis nagyon jól el lehet velük szórakozni. Ebben az értelemben a technika jelenleg valóban ott tart, hogy a virtuális világ nagyon is része lett a valódi világnak, betüremkedett abba, helyet foglalt magának benne.
A tlöni párhuzam persze nem teljesen pontos. Borgesnél Tlön fokozatosan realizálódik. Nem csak kitalálják, hanem alakot is ölt, méghozzá kézzel fogható, anyagi formákat. Az angol nyelv helyett tlöni nyelveken kezdenek beszélni, a földi történelem helyett Tlön történelmét tanítják, és arra emlékeznek, és Tlön tárgyai jelennek meg mindenütt. A pokemon azért nem tart itt. És nem is akar, és nem is tudna - nyilván.
Mitől virtuális valami? Mit jelent az, hogy virtuális? Képzetes, nem valódi, kitalált? Hát igen, pl. egy regényhős az jó példája a virtuálisnak. Kitalált alak, a valóságban úgy nem létezik, mint egy valódi ember, hanem csak egy regény lapjain jelenik meg, ez által az emberek emlékezetében, tudatában létezik. Ez egy eléggé jól megfogható különbség. Ugyanakkor a virtuális, a képzetes, a képzelt, nem jelenti azt, hogy az valami másfajta szubsztanciális minőség. Most itt nem csak arról van szó, hogy egy virtuális tárgynak kell legyen valamilyen eredeti leképezése, és hordozója (pl. egy könyv) amely nyilvánvalóan anyagi, a maga papírjával, és festékével. Hanem még a virtuális gondolatok, amelyek az ember fejében vannak, amelyeknek a konkrét helyét sem tudjuk meghatározni éppen, vagy pontosan, nos hát azok sem mások, mint nagyon is anyagi dolgok működésének eredményei. Hiszen az idegsejtek, és a köztük lévő kapcsolatok, azok természetesen teljesen e világi anyagi dolgok. Így ha erről a szélről nézzük, akkor a "virtuális" fogalma elenyészik. Ugyan értjük, és használjuk, és egy praktikus szinten szinten megkülönböztetjük a fogalmat a valóságos, megfogható tárgyaktól. De csak azért, mert ezek máshogy, és mással foghatóak meg. A macska a valóságos kezünkkel, a pokemon-lény a telefonunkkal. De közben egy alap szintről nézve mindkettő teljesen valóságos.
Persze, attól, hogy a filozófiai szubsztancia szempontjából, és fogalmának értelmében nincs is nem anyagi jellegű virtuális világ (ez egyébként nem triviális, nagyon sokan hiszik, hogy a gondolatok, az eszmék, az érzelmek, stb, azok nem anyagi természetűek), attól még most a praktikusan új pokemon-világ tárgyait nem ártana jól kezelni, és a helyükön. És nagy kérdés az is, hogy az a fajta virtuális világ mennyire fog beszivárogni a mostani kézzel fogható világunkba.
Ez egyáltalán nem kis probléma, bár azért még távlati. Egy Herbert W. Franke nevű sci-fi író, az Orchideák bolygója c regényében olyan világot ábrázol, amelyben az intelligens, és technikailag is nagyon fejlett élőlények nem valódi életet élnek, hanem a testük egy tartályban van (mindezt sokkal a Mátrix-film előtt írta), és minden élményüket mesterségesen, gépek gerjesztik, adják be nekik. Ezeket az élményeket természetesen teljesen valóságosként élik meg. Ugyan az elején szándékosan választották a tartályt, vagyis a mesterséges (és nyilván nagyon kellemes) életet, és élményeket, de ez számukra teljesen reális, valódi érzetű, pontosan ugyanolyan, mint nekünk a mi világunk érzékelése. (Ez persze most felveti azt a filozófiai kérdést, hogy vajon akkor a mi világunk nem ugyanígy képzelt, fiktív-e. Erre nincs válasz (bár én nem hiszem, hogy így lenne), a magunk erejéből semmilyen módon sem tudnánk róla megbizonyosodni, hogy így van-e, de ezzel a kérdéssel már korábban foglalkoztam az "Agyak a tartályban?" c. írásomban, itt most nem ilyen szempontból érdekel az ügy.)
Szóval, az "agyak a tartályban" világa, az ha szubsztanciális szempontból nem is (mert úgy semmi sem lehet az, a világ anyagi, slussz, passz), de praktikusan teljesen virtuális - legalábbis az érzetek, élmények világa az. Ez nyilván az a véglet, szélsőség, ahova nem lenne jó eljutni. A pokemonvadászat persze ettől még fényévekre van, de talán egy kis lépés (és talán nem is talán, hanem tényleg) az oda vezető úton.
És valóban, nekem sem tetszik az, hogy "nem valóságos" élményeket kergetnek. Nem csak azért, mert ez veszélyes akkor, amikor a virtuális valóságukba belefeledkezve valóságos autó alá ugranak. Hanem főleg azért, mert egy virtuális világban nem lehet megélni. Ugyanis, mi még nagyon is valóságosak vagyunk. van testünk, és annak vannak valódi szükségletei. Meg kell termelni neki mindazt, amire szüksége van az életben maradáshoz, és a megfelelő élethez. És sajnos a pokemon világ beszivárgása ettől a valódi világtól veszi el az erőforrásokat. Ha most egyelőre még szinte vicces módon, ártatlan mértékben, és súllyal, de majd egyre nagyobb mértékben.
Ha nem figyelünk oda, akkor Tlön, és az Orchideák bolygója lassan közelebb jön hozzánk. Most még nagyon messze van, és persze számos egyéb, sokkal kézzelfoghatóbb, reálisabb veszély is fenyeget ezen az úton. De a vége az. Van aki, ha belegondol, hogy mit jelent "orchideának" lenni, akkor inkább azt választaná. Én is gondolkodtam ezen. Én nem szeretnék orchidea lenni. Én inkább - a költővel szólva - "hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején".
