Pelikán: "Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell."
Az ismert neonáci internetes lap (a nevét megvetésem jeléül nem írom le) legújabb akciója az, hogy a kassai gettó deportálási ügyeiért felelős, most lebukott egykori parancsnok lakása előtt tüntető emberekre "vérdíjat" tűzött ki. Vagyis felhívást tett közzé, hogy a tüntetők személyi adatait bejelentőket díjazza. A szándék nyilvánvalóan arra irányul, hogy az ily módon nyilvánosságra hozott adatokat zaklatásra, fenyegetésre használják fel ezek a gyáva férgek (elnézést az igazi férgektől).
A kérdés itt nem az, hogy ez a fasiszta tempó mennyire fér össze a jogszabályokkal. Az mennyire fér össze a jogszabályokkal, hogy ezek a buta nácik büntetlenül uszíthatnak évek óta, ahelyett, hogy megkeresnék, és egy nagyszabású népünnepély alkalmával kiállítanák őket valamely főtéren, majd miután minden jó érzésű, normális ember kellően elszörnyülködött rajtuk, néhány nevelő szándékú nyakleves kiosztása után hazazavarnák őket az anyukájukhoz? Mindjárt válaszolok is a saját kérdésemre: A neonácik uszulása a jelek szerint, nagyon jól összefér a magyar törvényekkel, Olyannyira, hogy a pártjuk már két éve a Magyar Parlamentben ül, és hovatovább a második-harmadik legnépszerűbb párt az országban. Ez a tény természetesen minden szónál ékesebben beszél az országlakosok intellektuális képességeiről is, de most engem nem ez a vonal érdekel.
Hanem engem az az elméletibb kérdés érdekel, hogy a szabadságnak, mint feltétlen, és kétségtelen értéknek, hogy van a határa? Hogy a szabadságot fenyegető erőkkel szemben is még mindig a szabadság a legfőbb érték? Hogy a szabadság minden határon túl nem lehet-e kontraproduktív? Hogy akkor is, és minden körülmények között ragaszkodnunk kell eme nagyszerű elvhez (a szabadsághoz), ha azzal visszaélve a szabadság ellenségei elveszik azt tőlünk, (és mindenkitől)?
Erre nekem a következő a válaszom: Ugyan elméletileg a legszívesebben azt mondanám, hogy a minél több szabadság az üdvös, hogy a szabadságot nem korlátozni kell, hanem kiterjeszteni. Ezt mondatná velem az "elv szeretete", és a liberális meggyőződésem. Vagyis az elmélet. Azonban én minden elmélettel úgy vagyok, hogy szép-szép, meg jó is amit fejben kiókumulálok, de addig nem nyugszom, amíg nem engedem rá a pragmatikát, a gyakorlatot. Vajon hogyan működne a valóságban a minél több szabadság? Vajon az a sok-sok szabadság nem ütközne-e egymással? És ily módon, mégis nem korlátoznák-e egymást? És nem lenne-e ez újabb konfliktusok forrása?
Fájdalom, de természetesen, lenne. A korlátlan szabadság csak egy elméleti fogalom, a valóságban nem kivitelezhető (talán nem is értelmezhető). Persze az a dolgunk, hogy a "szabadság kis köreit" egyre jobban kiterjesszük, nagyobbá tegyük őket. De ezt csak addig tehetjük, amíg ezek a kis körök, a jogtalanság, a méltánytalanság tengerében terjednek, annak a rovására. Mihelyt maguk a "körök" kezdenek összeérni, és ütközni egymással, akkor onnantól valami másféle megoldást kell találnunk.
Persze ott még nem tartunk, hogy a szabadság körei már teljesen befedték volna a jogtalanságok tengerét. Egyrészt. Másrészt meg bizonyos körök már összeértek. (Hiszen ez az egész nem "szimmetrikus".) Pontosan erről az "összeérésről" szól ez a poszt, arról, amikor az egyik szabadság ütközik a másikkal. Ilyenkor más egyéb, a szabadságon kívüli szempontokat is nézni kell. Azt kell vizsgálni, hogy a múltban (és valószínűleg a jövőben) milyen kihatásai voltak a hasonló jelenségeknek, és milyen kárt okoznának, ha hagynánk őket. Tehát immár egy merőben pragmatikus hozzáállással azt kell nézni, hogy mi éri meg jobban: Hagyni, hogy akár a nácik is szabadok legyenek (és eme véleményszabadságukkal mérgezzék, butítsák a tájékozatlan népet), vagy azt mondjuk, hogy ez hosszú távon nem éri meg még akkor sem, ha egy valóban fontos érték teljesül általa.
Én azt mondom, hogy hosszú távon nem éri meg az, ha a szabadság ellenségei szabadságot kapnak. Mert úgy, és annyira vissza tudnak élni vele, hogy végül mindenki szabadságát durván, és nagymértékben fogják csorbítani, de gyakorlatilag úgy, hogy az így eredményezett sérelmek immár nem csak jogi jellegűek lesznek. De beszéljünk egyértelműbben ennél: A nácik célja, és tevékenysége az emberiség megosztására, a faji diszkriminációra, végső soron nem csak a demokratikus, vagy kulturális, vagy civilizatórikus, hanem a humanitárius alapértékek lerombolására is irányul. Ezt bizony még olyan áron is meg kell akadályoznunk, hogy nem adunk nekik ebben szabadságot, vagyis egyfajta önvédelmet gyakorolva megakadályozzuk őket abban, hogy elvágják a nyakunkat.
Ezért igaza volt a mottóban említett Pelikán elvtársnak: A fasiszta bandát valóban ütni kell, (és nem beszélgetni velük).
