Ez most egy új műfaj lesz. Az elmúlt években annyi politikai elemzést, cikket, fórum-hozzászólást olvastam, és írtam magam is, hogy a végére tanúja lettem az ilyetén diskurzus teljes inflálódásának, elértéktelenedésének. Ma ott tartunk, hogy minden újságban, fórumon, és a blogok jelentős részén, ezrek, és ezrek mondják meg folyamatosan a tutit. Ez persze természetes, nincs is vele baj. Naprakészen követik az eseményeket, és mindig a legújabb botrányokról stiklikről rántják le a leplet. A baj az eligazodással, az orientációval van. Ebben a bábeli hang- és zűrzavarban nagyon nehéz kiigazodni, vagy levonni a tanulságokat. Mindig csak a konkrét, elemi események konkrét interpretációiról olvashatunk (az író politikai meggyőződésének megfelelően), de a lényegről, az alapról, az elvekről, a kiindulási pontokról, vagy a tanulságokról sosem. Aki ma veti belé magát ebbe a káoszba, az azt sem tudja, hogy mi merre. Nem racionális, elvi alapon, legfeljebb véletlenszerűen választ egy irányt, irányzatot magának, amelyhez aztán később már körömszakadtáig ragaszkodni fog, hiszen az értékválasztáshoz minden esetben érzelmi attitűd is kapcsolódik. Én most ebben a blogbejegyzésben szándékosan szájbarágósan, egyszerűen próbálok értékeket közvetíteni, anélkül hogy az olvasó elkeveredne, és összezavarodna a hosszú, se füle se farka érvelések, és viták dzsungelében. A "kályhától" fogok elindulni.

Kérdés: Miből, honnan kell kiindulnia a politikai állásfoglalásnak?

Válasz: A politikai állásfoglalás akkor megfelelő (jó, helyes), ha elvi alapú. Ennek az elvnek konkrétan valamilyen morális (elsősorban), vagy pragmatikus elvnek kell lennie.

K: Miért így kell, vagy célszerű megalapozni az elveket?

V: Azért, mert a politika önmagában semmi más, mint cselekvés, technikák és praktikák sorozata, amelyek a társadalom, és az állam működését szabályozzák. Ha ezek mögött nincs elvi, eszmei megalapozás, akkor a cselekedeteknek nincs irányultsága, és célja sem, akkor esetlegesek, véletlenszerűek. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden alap, és irány jó, helyes.)

K: Mik a helyes alap kiválasztásának szempontjai?

V: Annyira kell visszamenni a gyökerekig, amennyire csak lehet. Ez olyan, mint a matematikában, vagy a logikában az axiómák: A lehető legalapvetőbb, legmegkérdőjelezhetetlenebb, legintuitívebb, bizonyításra már nem szoruló "belátások", azok, amelyekre bármely ember, politikai meggyőződéstől függetlenül azt mondja, hogy "ezek azok".

K: Mik a legalapvetőbb, politika-filozófiai elvi szempontok?

V: A következők: Az ember - akár tetszik, akár nem - társadalomban él. A társadalom működésének van néhány fontos szempontja (célja, irányelve, mutatója), úgymint igazságosság, jólét, boldogság, szabadság. A politikai filozófia dolga egyrészt az, hogy "felállítsa", megállapítsa ezeket az alapvető szempontokat, másrészt, hogy megmagyarázza, hogy miért pont ezek, és nem mások, harmadrészt meg az, hogy ezekből az elvont elvekből (nem egyformán elvontak, pl. az "igazságosság", az nagyon elvont) egy konkrétabb politikai irányvonalat vezessen le.

K: Melyek a legfontosabb, "legjobb" társadalompolitikai értékek?

V: A szabadság, az egyenlőség, és a szolidaritás.

K: Ez igényel magyarázatot?

V: Ahogy vesszük. A fenti értékek egyfelől magukért beszélnek. Másfelől, ahogy egy újszülöttnek minden vicc új, úgy egy konzervatívnak, antikommunistának, vagy éppen gazdasági értelemben vett liberálisnak (szabad verseny és társai), kialakult meggyőződése van már, azon semmilyen érvelés nem módosíthat. De azért mondok pár dolgot. A lehetséges politikafilozófiai értékek tárházából választani kell valamit. Ez a választás fentebb megtörtént. A választás egyben elhatárolódás is a többi "értéktől". Ez az elhatárolódás kettős lehet: Egyrészt jelentheti azt, hogy bizonyos polfil. értékek nem is értékek, hanem éppenséggel értéktelenségek (önmagukban: "isten", vagy máshoz képest: "haza"), vagy azt is jelentheti, hogy a kihagyott értéket kevésbé fontosak, vagy éppenséggel polfil. értelemben irrelevánsak (család). Sőt, azt is jelentheti, hogy azok nem univerzális értékek, hogy bizonyos helyzetekben ugyan jól jönnek, szükség van rájuk, de máskor meg negatív a hatásuk, megítélésük (verseny).

Vegyük észre, hogy a fenti értékek már egyfajta politikai elkötelezettséget is tartalmaznak, és implikálnak. Ez az elkötelezettség egyrészt történelmi jellegű (a polfil. értékek, és az őket képviselő politikai erők korrelációja szoros -ha nem is ellentmondásmentes a gyakorlatban), másrészt meg a kihagyott értékek határozzák meg. A politikai értékválasztásnak tulajdonképpen a legfontosabb aktusa pontosan az, hogy ezeket az elveket kiválasszuk. És azért, mert belőlük már egyenesen következik egy elvi politikai felépítmény. Mondom: elvi felépítmény. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a "szabadság, egyenlőség, szolidaritás" értékhármas mindenféleképpen valamiféle szocialisztikus, vagy kommunista társadalmat jelent, igényel. De hogy hogyan, hogy a gyakorlatba hogy lehet beültetni, megvalósítani ezeket az értékeket, az egy másik kérdés. Az emberiség eddigi történelme azt mutatja, hogy a társadalmak inkább spontán módon, mint terv szerint  alakultak ki. Az egész társadalom milyenségére vonatkozó tervezést sokan szkeptikus szemmel nézik. Én természetesen nem. Azt gondolom, hogy ha az "autómérnökség" működik, és jól, akkor a társadalommérnökség is működhet. Ahhoz, hogy a gyárak jó, biztonságos autókat építsenek, hosszú évtizedek nagyon aktív kísérletező, és gyártási munkája kellett. No és hogy állunk a társadalomépítéssel? Abban mennyi a tapasztalatunk? Mennyi a kísérlet, mennyi a próba? Egyszer megpróbáltuk, és nem sikerült valami jól (egyébként még a szocializmusra sem mondható, hogy minden szempontból rossz kísérlet volt - ezt csak a vak antikommunisták mondják -, de hát egy kísérlet kudarcéból végképp semmi nem következik. Persze a társadalom csak bizonyos szempontból olyan mint az autógyártás. A különbség az, hogy az ő kísérletének alanyai nem gépek, hanem emberek, vagyis sokkal érzékenyebb lények. Tehát a kísérletet sokkal megfontoltabban, óvatosabban kell levezényelni. Egyébként meg: Bárhogy is nevezzük (kísérletnek, vagy máshogy) a társadalom mindenképpen működük valahogy. Pontosan az a baj vele, hogy nem eléggé jól működik, ezen kell javítani. Tehát semmilyen érv nem szól a társadalommérnökség ellen, ellenkezőleg, minden érv amellett szól, hogy ha már értelmes lények vagyunk, olyanok, akik célokat, tudnak kitűzni, terveket tudnak létrehozni, akkor meg is kell próbálniuk azokat megvalósítani.

K: A fenti elegendő magyarázat volt?

V: Természetesen nem. Úgy érzem, a beidegzettségek ellen nagyon nehéz az érvekkel hatni. A beidegzettségek az elmúlt időszak "mantráiból" adódnak, és egyfajta sztereotípiaként telepednek az illető elméjébe elzárva előle a meggondolásnak a lehetőségét is. Ez egy olyan jelszószintű gondolkodás, amelynek a falait tényleg nagyon nehéz áttörni. Persze ez most csak egy politikai egyperces, ehhez képest már a fenti magyarázat is túl sok volt.

K: De miért pont a "szabadság, egyenlőség, szolidaritás" a legfontosabb értékek? Miért nem pl. az "isten, haza, család"?

V: Hát igen. Nyilván nem azért, mert ez utóbbi értékek nálunk erősen diszkreditálódtak egy emlékezetesen tehetségtelen politikai banda jóvoltából. (Természetesen a Fidesz nevű maffiára gondolok, az egykori Kisgazdapárt jelentősége e téren is nulla.) Hanem egyszerűen azért, mert míg ez utóbbi, "istenes", nacionalista értékekre nem lehet alapozni egy modern, igazságos, humanista társadalmat, addig az előbbiekre nem csak hogy lehet, de kell is.

K: De hogyan lehet a politikafilozófiai értékeket lefordítani a gyakorlati társadalomszervezés, és politika nyelvére?

V: Sajnos, nehezen. Az elvek, az elmélet, más műfaj mint a gyakorlat. Emiatt nem szoktak elsőre sikerülni az adaptációs kísérletek. De az ember elsősorban a hibáiból tanul, úgyhogy lesz ez még jobb is.

Nézzük pl. az első értéket, a "szabadság"-ot. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, hogyan működik, azt pontosan az eddigi tapasztalatainkból tudjuk, látjuk. A különböző korszakok, társadalmak, politikai rezsimek, más sokféle módon megvalósították a társadalmi szabadságot. Ezen közben kiderült néhány dolog. Pl. az, hogy van a szabadságnak egy olyan optimális mértéke, amely még a lehető legtöbb az egyén számára, viszont nem éri el azt a fokot, hogy korlátozza más emberek szabadságait. Ezt természetesen csak hozzávetőlegesen lehet belőni, és mindig lesznek konfliktusok az ütközésekből. Mindig erre  az optimális mértékű szabadságra kell törekedni, hiszen a kevesebb a diktatúra, a több, a káosz irányába vezet. Ugyanakkor az ideált csak megközelíteni lehet, és közben nem szabad elfelejteni, hogy a különböző értékek, és érdekek folyamatosan ütköznek egymással. A gyakorlatban nincs ideális társadalom, csak olyan, amely a célokat kompromisszumokkal, viszonylag jól megközelítette.

És ez persze igaz bármely más értékre is. És az értékek sem abszolútak, kortól, időtől, helytől függetlenül jók (de persze azért választjuk őket, mert nekünk itt és most megfelelnek), hanem igazodniuk kell a körülményekhez. Itt arról beszélek most, hogy doktrinér, és voluntarista módon nem kezelhetjük az értékeinket, azokban nem "hinni" kell, hanem nagyon pragmatista módon közelíteni hozzájuk, kint a terepen.

K: De ezek még mindig csak írott malasztok, általános bölcsességek. Hogyan kell jól politizálni, mi a helyes politika?

V: Nincs erre egy darab jó válasz. Először is, nagyon fontos az, amiről eddig beszéltem: az elvi értékekre való alapozás. Másodszor, fontos, hogy az értékek ne akármik legyenek (az "isten, haza" nem jók), hanem értelmes, felvilágosult, modern, humánus, és megvalósítható értékek, és célok kellenek. Harmadszor meg kellene egy ilyen elvi alapú, nagyon racionális, becsületes képesség, szándék, pontosabban az ilyet vinni képes politikai gárda.

K: Ennyi lenne az egész? Mi a helyzet az előbb emlegetett "terep"-el? A rögvalósággal, amelybe vagy elsüllyedünk, vagy úgy belefagyunk mint a németek 41-ben Moszkva alatt?

V: Sajnos talán ez a legnagyobb gond. Ugyanis az emberek jólétét végső soron, és legnagyobb mértékben mégis csak bizonyos materiális, és egzisztenciális jellegű tényezők határozzák meg. Az elvek és a politika, ezeken ugyan sokat tud rontani, de javítani viszont keveset. Eddig sok szó esett a szabadságról, de szinte semmi a gazdaságról. Márpedig, ahol "rosszlét" van, ott az embereknek nem a szabadság esetleges hiánya a legnagyobb baja. Hanem az, hogy éheznek, nyomorognak. Tehát egy megfelelő politikai rendszernek a termelésre, és elosztásra (ez a "termelő mód") legalább annyira oda kell figyelnie mint a szabadságjogokra.

K: Végül is mik az ország legnagyobb problémái?

V: A problémák egy része rendszerspecifikus, a kapitalizmus hozta őket magával. Azok ellen rövid távon semmit nem lehet tenni. A többi probléma meg abból ered, hogy mi még ebben az amúgy befuccsolt kapitalizmusban sem vagyunk versenyképesek. És a gazdasági-politikai leépülés mindent ránt magával.

K: Mit kellene tenni?

V: Sokat nem lehet. Egy versenyképtelen ország nem fogja magát a saját hajánál fogva kirántani a mocsárból. Jobb realista módon tudomásul venni, hogy a helyünkön vagyunk, ennyit tudunk, mint irreális álmokat kergetni. Ugyanakkor, nyilván, valamivel lehetne jobban is csinálni. Első lépésben - mivel mindent a politika irányít -, egy viszonylag tisztességes, és hozzáértő alakulatot kellene megbízni az ország Fidesz maffia utáni rehabilitációjával. Hogy ilyen van-e, az persze kérdéses, de ne feledjük, a Fidesz maffiánál minden szóba jöhető politikai erő (a nácik nem jöhetnek szóba semmi szinten) jobb, tehetségesebb. Nem csak azért, mert már tanultak a hibáikból (kérdéses hogy mennyit tanultak), hanem főleg azért, mert a bűnözőknél bármilyen tisztességes ember jobb. De innentől, a többi teendő már technikai, és nem elvi-politikafilozófiai kérdés. Talán egyszer ezeket is érdemes lenne megbeszélni.

És itt befejezem ezt a kérdezz felelek játékot. Így is hosszú lett. Jó lenne, ha már nem csak beszélnénk róla...