Néha olvasgatok filozófiai témájú blogokat (is). Szó se róla, magyarul nagyon kevés van olyan, tulajdonképpen, egy kezemen megszámolgatóak - amelyekről tudok. Ez a Blog izé, gyűjtő, mifene ugyan téma szerint csoportosítja a blogjait, és láttam, hogy a filozófia csoport alá többet is besorol, de beléjük nézve az is látszott, hogy a túlnyomó többségének lövése sincs a filozófiához. Úgyhogy bár szeretnék igazi filozófiai blogokat olvasgatni, nem tudok, mert alig van olyan.
Persze, mi az a filozófia? Erre nekem kettős válaszom van: Téma, és a gondolkodás minősége, és mélysége. Az emberek általában a filozófia szó hallatán mindig valamely, többnyire igen kacifántos, sőt "lila" témára gondolnak (vagy a műveltebbek valamely filozófiai diszciplínára), és nem arra (amire viszont én nagyon szívesen), hogy szinte bármilyen absztrakt általános (tehát nem konkrét, szaktudományos) témát lehet a szokásos, tipikus gondolkodási minőségnél mélyebben, alaposabban, racionálisabban vizsgálni. Számomra ez is filozófia, tehát nem csak a téma, hanem a módszer is. Ez persze azt eredményezi, hogy nagyon sokféle témából lehet filozófiát csinálni, egyszerűen csak minőségi (alapos, mély, helyes, igaz, okos, racionális, stb) gondolkodás, és kifejtés kell hozzá. Ami nem annyira könnyű, mint azt elsőre gondolnánk. De most ezt a szálat nem fejtegetem tovább, ennek az akadályaival nem foglalkozom. A lényeg az, hogy ilyen értelemben vett filozófiai blog is alig van.
Hanem... olvasgattam az egyik valóban filozófiai témájú blogot (bár leginkább Pázmányosok írják, úgyhogy az elég nagy hendikep - "katolikus egyetem", hogy oda ne rohanjak, már a katolikus, meg az egyetem szavak antagonisztikus ellentmondásban vannak egymással), ahol is azt írták, hogy a filozófiának vannak bizonyos hagyományos nagy kérdései. Tipikusan ezek azok: Kik vagyunk? Mi az élet értelme? Mit tegyünk? Van élet a halál után? Van Isten? Ez így van, ezek, legalábbis némelyikük (nem mindegyik), olyan kérdések, amelyeket látszólag, vagy szokás szerint egyetlen egy szaktudomány sem tud megragadni, ahhoz túl általánosak, és összetettek (de erről még alant írok), így maradnak a filozófiának. És mosolyogtam is ezeket olvasván, azonnal arra gondolva, hogy hát hiszen ezek közül én mindegyik kérdésre tudom a választ. Tulajdonképpen vicces, hogy a filozófia örök, évezredes kérdéseire adandó válaszok nem is nehezek.
Most nagyon részletesen nem fogom kifejteni, mert az kissé hosszú lenne, de nézzük pl. az elsőt, a "kik vagyunk?"-ot. Már a kérdés is érthetetlen, a maga konkrét szintjén (mármint az érthetetlen, hogy ezen így mi a filozófiai kérdés), hiszen eléggé jól tudjuk, hogy kik vagyunk. Élőlények, emberek, ilyen-meg olyanok, mindenféle tulajdonságokkal, stb. A címünk is megvan: Virgo halmaz, Lokális csoport, Tejútrendszer, Naprendszer, Föld. Persze, mint általában szokott lenni, a kérdések egyrészt nem pontosak, olyan értelemben (sem), hogy nem világos, hogy milyen válasz elégítené ki őket, másrészt pedig a kérdések sokszor nem is annyira konkrétan, mintsem metaforikusan értendők. A "kik vagyunk" tipikusan ilyen kérdés. Nem azt kérdezi, hogy mik az emberiség különféle jellemzői, hanem inkább azt akarja kérdezni ez a szerencsétlen kérdés, hogy "mi a világegyetemben a helyünk?", "mit keresünk itt?", vagyis a gauguin-i kérdés(eket)t kell érteni rajta: "Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?" Tehát a kérdés egy általánosabb kérdésnek a "mi ez az egész?"-nek egy ránk vonatkoztatott szelete.
Na most ugye, azt tudjuk, hogy kérdezni is művészet, vagyis legalábbis jó kérdéseket feltenni nehéz. Ha valaki arra nem képes, akkor a válaszoló kényszerül rá, hogy értelmezze a kérdést, kitalálja, hogy "mit is akarhatott a költő (kérdező)?". Ilyenkor, mint azt fentebb tettem, ki kell bontani a kérdést, és pontosítani azt.
Tehát, a helyzet az, hogy az ilyen nagyon általános, és homályos kérdésekre nincs is nagyon konkrét válasz. Hanem annyit lehet tenni, hogy a korrekt válasz elmeséli a kérdés mindenféle rokon jelentéseire, és témáira adott válaszokat. Ezek igen szerteágazóak is lehetnek, hiszen a szóban forgó kérdésnek pl. egy csomó konkrét hozzá kapcsolódó konkrétabb témája van, a csillagászattól kezdve, a biológián, pszichológián, szociológián át, egészen a történelemig. Hiszen, hogy kik vagyunk, azt úgy lehet jól megérteni, ha azt is tudjuk, hogy mik történtek velünk, miket csináltunk.
Azt hiszem, nem veszem végig az összes kérdést. Sajnos a probléma az, hogy pongyolán kérdezni könnyű, de aztán egy ilyet helyre rakni, és még érthetően meg is válaszolni, az igen hosszadalmas művelet.
A "mi az élet értelme?" egy árnyalatnyival konkrétabb, korrektebb kérdés, csak itt meg az értelem szóval van a baj. Mit jelent ebben a mondatban az "értelem"? Ez egy eléggé homályos jelentésű szó, arról nem is beszélve, hogy a jelentésétől függetlenül (amit külön leírás nélkül nyilvánvalóan megint úgy kell kitalálni), ez egy olyan kérdés, amiben egyben egy implicit állítás is foglaltatik. Természeten az az állítás, hogy feltételezi, hogy van az életnek valamiféle értelme - és utána ugye megkérdezi, hogy mi az.
Persze, az elemző tudja, hogy ezt a kérdést is lazán kell kezelni, és a kérdező valójában (egy jóindulatú interpretáció szerint) nem akarja azt állítani, hogy van értelme az életnek, hanem egyszerűen csak arra kíváncsi, hogy ha van, akkor mi lehet az. És az "értelem" szót ebben a mondatban leginkább a "cél", "haszon" szavakkal rokon értelemben érti. De persze ezt sem tisztázza (magában) pontosan, hanem csak egy általánosabb választ vár arra, hogy "hát akkor végül is, mi végre vagyunk mi itt a Földön?"
Hát mi végre vagyunk? A válasz erre már egyszerű. Egyrészt az nagyon látszik, hogy nincs semmiféle abszolút (mindenható, teremtő, transzcendens, stb) hatalom, amely számunkra célokat tételezne, illetve, amely egy olyan értékrendet állított volna fel, amelyhez nekünk igazodnunk kellene. Ebből következően, nincs se külső cél, feladat, amit teljesítenünk kellene, se abszolút erkölcs, szabályok, amiknek meg kellene felelnünk. Hanem bizony az van, hogy ezeket nekünk kell kitalálnunk a magunk számára. Miért? Azért, hogy minél jobb, kellemesebb, boldogabb, életet éljünk a földön. Tehát végső soron, az élet értelme (kérdésre való válasz) egyrészt az, hogy ez nem egy abszolút, külső dolog, hanem mi magunk (leginkább az egyén, de a közösség, a társadalom is) tételezi, állítja fel magának azokat a célokat, és szabályokat amelyeknek érdemes megfelelni. Másrészt meg az (a válasz), hogy a boldogság, az életminőség növelése, a jobb, "igazabb" , és teljesebb élet az emberek (de nyilvánvalóan bármilyen értelmes élőlény) életének helyes célja. Olyan értelemben helyes ez a cél, hogy ezt érdemes választani. És úgy általában mindenki jobban jár, meg még a civilizáció is, ha ilyen célt választ, mintha mondjuk ezek ellenkezőjét választaná.
A "van isten?" kérdéssel nem érdemes foglalkozni a válasz túl triviális lenne, szinte filozófiához méltatlan (bár ezt is sokat lehet csűrni-csavarni), viszont a "van élet a halál után?"-nál megállok kicsit. Megint csak szigorúan logikailag nézve, ez egy önellentmondó, így értelmetlen kérdés. Hiszen a szavak bevett jelentése alapján, a halál mindaz, ami nem élet, ha az élet elmúlik, akkor a szavak jelentése alapján (is) a halál következik, a halál az élet ellentettje. Vagyis logikailag nem képzelhető el, hogy az élet után (az élet megszűnésével) nem a halál következne be. Hiszen itt tertium non datur van, nincs harmadik lehetőség, valami olyan, ami nem igazán élet, de nem is halál.
Persze az elemzőnek megint csak felül kell emelkednie hülye kérdések logikai önellentmondásosságán, és most is azt kell feltárnia, hogy "mit akarhatott a költő" ezzel a kérdéssel. Hát bizony,a költők - nyilván nem mind, de akik ezzel a kérdéssel szívesen foglalkoznak, és akik számára nem triviális a válasz - itt megint egy egész implicit konnotációs mezőt képzelnek el a kérdés mögé. Ez a mező márpedig olyan ki nem mondott feltételezésekből szokott állni, hogy a materiális-fizikai típusú létezésen kívül van egy immateriális, lelki, nem fizikai típusú létezés is. Ez ugye rendkívül elterjedt hiedelem az összes vallás ezt mondja, de ezen felül az összes idealista (és dualista) filozófia is ezt tartja, meg ezen felül még a lakosság kb 90%-a (nem tudatos idealisták). Tehát a kérdés itt tulajdonképpen valami olyasmire vonatkozna - már persze akkor, ha valaki nem egy határozott "nem"-el válaszol rá, hogy az "evilági lét" -ben történt meghalás után az alany (nem materiális lelke) átkerül egy másvilági (nem materiális) létsíkra, és ott valamilyen módon tovább él. Ezzel csak az a baj, hogy túl erős igazolatlan (valójából légből kapott) állítást tartalmaz. Egyszerűen semmi nem igazolja az idealizmus állításait, az egész úgy ahogy van, mese habbal. Ebből persze egy nem túl kedvező válasz következik a kérdésre, annyira kedvezőtlen, hogy a kedélyek megóvása miatt inkább le sem írom.
Persze, ez a kérdés is olyan, aminek több aspektusa van. Pl. lehet vizsgálgatni nem csak filozófiai- de tudományos szempontból is. Hiszen való igaz, hogy még nem ismerjük az élet minden jellegzetességét, formáját. Csak egy példa a probléma bonyolultságára. Ha majd tudunk mesterséges, gépi (tehát nem szerves) lényeket csinálni (mondjuk mesterséges intelligenciát), azt mikortól, mitől nevezhetjük életnek? Hiszen nyilvánvaló, hogy ez a folyamat már most elindult (az MI készítése), ha most még csak nagyon az elején is tartunk. De egy legalább olyan intelligens mesterséges lény, mint mi, aki gondolkodik, érzékel, és fizikailag érez (ez is megoldható), arra már eléggé bajosan lehetne mondani azt, hogy "nem él". Vagyis itt látja az ember, hogy van némi különbség a biológiai, és a mesterséges élet között is, pl ugye az, hogy míg a biológiainak a határa (a halál) elég pontosan meghatározgató, addig egy mesterséges életnél, még maga az élet mibenléte (vagy kezdete) is problémás (mikor kezdődik a tudata az MI-nak?). De ez a téma más vizekre vinne, hagyom is.
Általában véve (és ez tanulság is itt) az látszik, hogy minél pontosabban, egyértelműbben, konkrétabban fogalmazunk meg egy ősrégi "filozófiai kérdést", az annál inkább veszíti el a misztériumát, rejtélyességét. A megválaszolhatóságának a nehézségét nem feltétlenül veszíti el, hiszen a "konkrét helyzet konkrét elemzése" (a lefordított, szaktudományos) adott esetben sokkal nehezebb, mélyebb, és bonyolultabb lehet, mint a lila-bölcsész spekulációk. A most példaként hozott nagy kérdések ilyenek, vagyis lefordíthatóak egy, a spekulatív, és önköldöknéző filozófiainál sokkal egyértelműbb egzaktabb kérdésekre. De ez persze nem jelenti a filozófia csődjét, vagy feleslegességét. Mint az elején mondtam, a filozófia azért még témák-ból is áll, és módszerből is. Tehát ahhoz, hogy megértsük, szétcincáljuk, kifejtsük a homályos burkukból ezeket a kérdéseket, ahhoz nagyon is kell filozófiai minőségű, mélységű, módszerű gondolkodás.