Tőzsér János filozófus az "Igazság Pillanatai" című könyvének fő mondanivalója az, hogy..., de inkább idézem őt: "...sikertelen vállalkozás, mert a filozófiai problémák közül egyetlenegyet sem oldott meg, egyetlenegy filozófiai igazságot sem prezentált, egyetlenegy jelenséget sem magyarázott meg."
Itt nem szisztematikus könyvkritikát írok, hanem egyedül csak eme állítással szemben fogalmazok meg ellenvéleményt. Annál is kevésbé könyvkritikát, mert amúgy az egész könyv nagyon is érdekes, egy filozófia iránt érdeklődő sokat tanulhat belőle - lám már ez a momentum is egyfajta, ha nem is direkt cáfolata a könyv tágabb mondanivalójának (amely a filozófia értelmetlenségét sugallja).
De maradjunk csak a szűkebb mondanivalójánál. Először is, ugye, valamiféle önellentmondás-szaga van Tőzsér véleményének. Hiszen ő egy filozófus (sőt, ha kőműves lenne, ez akkor is filozófiai téma, és vélemény lenne), és filozófiai témájú könyvet írt, amelyben olyan állításokat, és véleményt fogalmaz meg, amelyekről azt gondolja, hogy azok igazak, vagy helyesek (ezzel persze önmagában semmi baj, minden szerző ezt gondolja a saját állításairól). Márpedig ha az igaznak/helyesnek gondolt állításai arról szólnak, hogy a filozófiában nincsenek, sőt nem is tehetők igaz/helyes vélemények, akkor, mivel ő is filozofál, ez természetesen önellentmondás. Az önellentmondó állításoknak pedig csak az egyik fele igaz/helyes. Kis magyarázat ehhez: itt az önellentmondás nem két explicit állítás között áll fenn (az eléggé feltűnő lenne - az olyat általában észreveszik az emberek - egy filozófus pláne), hanem egy állítás (Tőzséré), és egy állapot (hogy Tőzsér filozófiai állításokat tesz - amelyek természetszerűen önmagukra is vonatkoznak) között áll fenn.
Az önellentmondások - ha inkább implicitek, közvetettek is - kellemetlenek. Ha jót akarunk érdemes őket feloldani valahogy. Hogyan lehet ezt itt? Hát úgy, hogy Tőzsérnek nincs igaza (vagy "helyese"). Ez esetben pedig az van, hogy Tőzsér téved, a filozófia halad előre, megold problémákat, megmagyaráz problémákat, van értelme, és haszna is neki.
Persze a probléma ennél bonyolultabb. Tőzsér azért bocsátkozott ilyen radikális állításba (most attól a rosszhiszemű feltételezéstől tekintsünk el, hogy egy filozófusnak néha illik publikálnia, és az sem árt, ha olyankor valami "nagyot dob"), mert - és ez határozott érzésem volt - nem igazán tesz különbséget a különféle-fajta ismeretek, tudás, vagy "propozicionális állítások", és ezek hatóköre, felhasználása, területei, kritériumai között. Egyszerűen szólva: Tőzsér a filozófián az egzakt természettudományok egzaktságát kéri számon (talán megint csak nem ennyire nyíltan, explicite, de lényegében ez a helyzet). Márpedig az nyilvánvaló, hogy a filozófia a tárgyából következően (némi kis kivétellel - erről mindjárt szólok) nem lehet olyan egzakt, mint a természettudományok. A kis kivétel ugye a logika-diszciplína, amely viszont bár állításokat tesz, amelyeknek igazságértéke van, de ezek analitikus jellegű állítások, és nem szintetikusak - ez óriási, elvi, lényegi különbség. Ugye, az van (volt), hogy az évezredek alatt a kezdeti "minden filozófiából" fokozatosan leváltak a különféle specifikus résztudományok, területek, és ráadásul ez a folyamat még most is zajlik. Ez (hogy mi számítson bele a filozófiába) persze nem tény- hanem definíciós kérdés, és képlékeny, meg változó is, de többnyire most még az van, hogy a logika oda számít, mint ahogy a tőle hogy úgy mondjam, episztemikus természetében nagyon különböző etika is oda.
A filozófia természetét, és tárgyát, és ezek egzaktságát illetően így helyzet az, hogy mivel egyelőre ebből a szempontból (az egzaktság szempontjából) eltérő mértékű területek vannak benne, így nem helyes ez ügyben az egészet illető állításokat tenni.Többségben vannak a kevésbé egzakt területei, amelyek nem a tényekre referálnak (nem arról szólnak). Illetve, és hát ez tényleg elég nehéz kérdés, és önmagában is filozófiai kérdés, és probléma: mire referálnak (akkor) a filozófiai, mondjuk metafizikai kérdések?
Nekem erről eléggé sajátságos véleményem van. Szerintem minden (az ég egy adta világon) magára a világra referál, annak különféle jelenségeire, törvényeire, eseményeire, összefüggéseire, stb. Csak ezek a referálások, vagyis az interpretációk nagyon sokfélék. Mitől sokfélék? Hát attól és aszerint, hogy a világ mennyire összetett jelenségeire referálnak. Még maguk a természettudományok is eltérnek egymástól e tekintetben, hiszen a legelemibb természettudománytól, a fizikától, a kémián át, mondjuk a pszichológiáig, egyre (és rohamosan) növekszik a vizsgálandó tárgy összetettsége, viszonyainak bonyolultsága és mélysége. Olyannyira, hogy a végét már nem is tartjuk egzakt természettudománynak, sőt természettudománynak sem. Pedig az, ha azt nézem, hogy minden a természet, vagyis a fizikai világ része, így természetesen a "lelki" jelenségek is. Így kis ugrással: a filozófiai "jelenségek" is a világ részei (próbálnának csak meg nem a világ részei lenni), csak már annyira távol vannak (absztrakció, közvetettség, elvonatkoztatás) az eredeti nyers anyagtól, hogy másféle természetűnek tűnnek. Nem azok.
Tözsér hibája az, hogy az eltérő egzaktságot (amely csak mennyiségi eltérés) másféle természetűnek, vagyis minőségűnek gondolja. Élesen elválasztja a kettőt, az egyikről helyesen gondolja, hogy a tényekről szól, a másikról helytelenül, hogy nem arról. Pedig a filozófia is a tényekről szól, csak nem azokról a szikár, egyszerű tényekről, hanem a nagyon összetett, bonyolult tényekről. És hát sajnos az ilyenek igazolásai sokkal nehezebbek, mint az egyszerű tényeké - amelyeké egyébként sokszor szintén nehezek, de más okból.
Így az mondható, hogy a filozófiai problémamegoldás a filozófiai vizsgálódás természete miatt más jellegű mint a természettudományos vizsgálódás. Mások a megoldások, mások az igazolások, más az egész megértése, és belátása. Mindkettő a világot nézi, csak máshonnan, más részeit, más szeleteit. Emiatt ezek a világinterpretációkra nem szabad egymás kritériumait alkalmazni. A filozófia nem tud "úgy" megoldani egy problémát mint a fizika. A filozófia máshogy oldja meg a problémákat, sőt igazából az van (ezt próbáltam eddig magyarázni), hogy maga a megoldás fogalma is más itt. Még az is lehet, hogy nem is tűnik fel valamiről, hogy az egy "megoldás". Lehet, hogy a hiábavalónak tűnő évezredes filozófiai viták maguk a megoldások. Sőt nem hogy lehet, hanem szerintem pontosan ez a helyzet itt. Ugyanis a filozófia "feladata" - és pont ebben Téved Tőzsér a legnagyobbat - nem a "propozicionális tudás" gyarapítása - hiszen nem az a tárgya -, hanem az ember általános világértelmezésének fejlesztése. Az, hogy jobban értsük a világot. Nem azt, hogy hogyan működik az elektromos áram, mert azzal elbíbelődik a fizika. Hanem azt, hogy mi a fene lehet ez az egész, és hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ebből lehetőleg jól jöjjünk ki. Tehát a filozófia azt csinálja, hogy egy általános világmegértést nyújt. Márpedig azt mondani (amit Tőzsér mond), hogy az ember nem érti jobban a világot, mint mondjuk 2500 évvel ezelőtt, az szerintem egy nagy tévedés.
Tőzsér a könyvében több példát is említ megoldatlan filozófiai problémákra. Ezek persze nehéz problémák, de szerintem nem megoldatlanok, és főleg nem megoldhatatlanok. Tőzsér azért tekinti őket megoldatlannak, mert ugye a filozófusok vitatkoznak rajtuk - már amennyiben vitatkoznak - azért nem biztos, hogy mindenen vitáznak, és nincsenek konszenzusok bizonyos dolgokban. Az egyik ilyen "probléma" az azonosság problémája. Egy tárgy azonos marad-e önmagával az időben? Hiszen: 1. A cipőm ugyanaz a cipő, mint egy héttel ezelőtt volt, 2. Nem ugyanaz, hiszen a tárgyak az időben változnak, a cipő közben kopott, az atomjai egy része nem ugyanaz, és azonos csak az lehet önmagával, amely minden szempontból ugyanaz, és ugyanolyan.
Ez ugye egy klasszikus ellentmondás, amely Tőzsérnél példa a filozófia tehetetlenségére. Pedig legfeljebb is csak a filozófusok tehetetlenségére lehetne példa, már azokra, akik nem tudták megoldani. De erről talán majd egyszer máskor...
Bár a filozófia hatóköre, tartománya az idők folyamán valóban szűkül, csökken, de én nem nagyon látom azt a véget, amikor azt kellene mondani, hogy neki már semmi nem maradt. Inkább azt látom, hogy nagyon sok olyan téma terület van még, ahol a filozófia mozoghat, véleményt mondhat, és ezekbe semmi más diszciplína nem tud beleszólni. És hogy ezek mennyire érvényes, vagy hasznos, meg értelmes vélemények? Próbáljon valaki erre ennél (a filozófiánál) jobbat kitalálni!
