Ezúton, és helyen bevallok néhány dolgot: Én - mint a világ összes embere - sok mindent nem tudok, sok mesterségben nem vagyok jártas, sok mindenhez nem értek. De - valószínűleg, szintén, mint a világ legtöbb embere - amiben van véleményem, abban az a vélemény meglehetősen szilárd. Az már csak az emberi psziché sajátosságaiból adódik, hogy az ilyen szilárd, megrögzött vélemények, leggyakrabban hosszú távúak, nehezen ha egyáltalán változnak (lassan is alakulnak ki), ha éppen nem egyenesen változtathatatlanok. (Az itt olvasók egyike sem most jött le a falvédőről, valószínűleg sok vitát látott már. És olyat, amely konstruktív volt, és egyik fél a végén elvetette a saját- és elfogadta a másik álláspontját? Ugye?) Ilyenek vagyunk, így működünk, ezzel nem nagyon lehet mit tenni.
Akkor mivel lehet valamit tenni? Talán, még a vélemények kialakulásánál lehetne valamit alkotni. Hogy az emberekben ne tévképzetek alakuljanak ki a a dolgok állásáról. Hogy ezt neveléstudományilag hogy lehetne megtenni, az nem az én hatásköröm (nyilván, elsősorban az ismert, p-vel kezdődő három dolog kellene hozzá leginkább - nem nem az, amire a legeslegelsőként gondoltok most). De engem nem érdekel a pedagógia a nevelés, meg a pszichológia sem. Vagyis nem nagyon... Ami engem érdekel, az az ismeretek tartalma, és igazsága, szebben szólva, a "szemantikai értékei". Ugyanis, számomra végső soron ez a kritérium dönti el, a blogposzt kérdését, hogy "ki a hülye". (Most persze attól tekintsünk el, hogy akinek nincs igaza, téved, az attól még nem feltétlenül hülye (bár, ha sokat, és gyakran...), és vegyük a blogposzt címét metaforikus túlzásnak.)
Tehát a "dolgok állásának ismerete" - teszem hozzá, helyes ismerete - a vízválasztó, a hülye-, és a nem hülye között. Ha azt elfogadjuk, hogy "dolgok" (külvilág, tények) mindenképpen vannak (némely zavaros tanok ezt is tagadják), akkor már csak azt kellene kideríteni, hogy 1. Hogyan lehet helyes ismereteket szerezni a dolgok állásáról?, és, 2. Hogyan lehet ellenőrizni eme ismeretek helyességét? Mint az látható, nem is azt kérdeztem, hogy "mik a helyes ismeretek", hanem egy, a módszerre vonatkozó kérdést tettem fel. Ennek ugye az az analógiája, mint amikor halat adunk, vagy megtanítunk horgászni, halászni. Ha az ember nem ismeri a módszert (mert nem tanulta meg, vagy nem értette meg) akkor legfeljebb csak azt a halat tudja megenni, amit kap néha. Ráadásul - maradva az analógiánál - az ilyen emberek gyakorta el sem fogadják ezeket a halakat, merthogy olyanoktól kapnák őket, akik nekik nem tetszenek. Nehéz az élet...
De van egy, a fentieknél még alapvetőbb kérdés. Így szól: Megismerhető-e a világ, mégpedig "színről színre"? Tegyük fel - a játék kedvéért -, hogy nem. Akkor mi van? Ha egy olyan világban élnénk, amely nem lenne megismerhető (valamilyen mértékben), akkor eléggé gyorsan bekövetkezne a "nem élés" állapota, ezt valószínűleg könnyű belátni. Végső soron mi dönti el, hogy valamit jól tudunk-e? Egy valami: Ugyanaz, amit Major Tamás mondott a "Tizedes meg a többiek"-ben Mici baronesz, a lovászfiú, és az ablakba kitett gyertya esetére: "bevált". Ha az ismereteink nagyon rosszak, hamisak lennének a világról, akkor nem tudnánk élni benne. Ez azért eléggé áldatlan állapot lenne. Így már csak a megismerés mértéke, módszere, és a határa a kérdéses. A mérték az az állapot, amennyit éppen ismerünk a világból. A módszer, - benne van a nevében - az ismeretek megszerzésének módszere. A határ pedig az a kérdés, hogy az értelmünk számára a világ megérthető-e, vagy túlságosan bonyolult.
Bár ezek a kérdések egyenként is megérnének egy-egy (vagy sok) misét, én most mégsem próbálok meg válaszolni rájuk. Inkább vissza az elejére: Tehát, ki a hülye? Aki tudja (vagy legalább sejti, kapisgálja), ezeket a fent vázolt ismeretelméleti alapokat (az alapok fontosak, azok nélkül értelmesen beszélni sem nagyon lehet), vagy aki nem? Aki, akár csak a mindennapi életében alkalmazza is őket, vagyis nem csak hallotta valahol emlegetni a közmondásos "józan paraszti ész"-t, hanem abból van is neki valamennyi, és használja is, vagy aki nem?
Természetesen a társadalom megvédi a hülyéket is, és ez így van jól (de ez a poszt nem politikafilozófiáról szól). És persze, bárhogy is van, valahogy mindig lesz, hiszen a régmúlt korokban is éltek az emberek. Csak a hülyeségnek (ami itt most egyenlő a nem tudással, és a hamis tudással), van egy nagy hátulütője: Végső soron rossz életminőséggel, és halállal jár. Ugye nem kell ecsetelni, hogy miért, és hogyan jár azzal? Ha nagy tömegek hisznek valamiben, ami nincs, vagy nem úgy van (itt véletlenül sem utalok semmilyen most is meglévő jelenségre) akkor ezek a hamis hitek bizony társadalmi méretű, és kihatású "energiaelvonással" járnak. Egy rossz világban mindenképpen kevésbé jó élni, mint egy jobb világban. És a világot számunkra elsősorban a tudás teszi jobbá.
Tehát, végső soron, hogy ki a hülye, az néha nehezen állapítható meg első ránézésre. A reakciókat, viselkedést, a világgal való interakciókat figyelve már könnyebben. Nem az a hülye, aki nem tud valamit (senki nem tud mindent), hanem az, aki túl sok, és fontos, alapvető dolgot nem tud, vagy "rosszul tudja". A "hülye" (ebben a szóhasználatban) nem szitokszó, hanem egy intellektuális-, és kognitív hiányosság jelzője.