Az, hogy a hagyományos könyvolvasási szokás visszaszorulóban van, nem is kérdés. A kérdés igazából az, hogy ami utána, esetleg helyett jön, pótolhatja-e a papíralapú könyvet.
Nagyon nehéz megítélni a számítógépek elterjedésének, és az internetnek köszönhető életmódbeli-, és információs forradalom hosszabb távú hatásait. Az ember, azt látva hogy a mai gyerekek nagy többsége egyáltalán nem olvas könyvet, azt gondolná, hogy vége a világnak. És a régi világnak valóban vége. Milyen lesz az új?
Egyszer olvastam valamelyik ókori görög filozófus panaszait, aki azon volt kiakadva, hogy a "mai fiatalok" (vagyis az ő kortársai, a 2500 évvel ezelőtt éltek), már egészen mások, nem úgy viselkednek mint ahogy kellene, és egyáltalán, az egész generáció romlott. Tehát a generációs ellentét örökös. De vajon itt csak a generációs ellentétekről van szó? Vagy arról, hogy a robbanásszerű technikai-technológiai változás valamit tényleg megváltoztatott?
A változás maga egy tény. Az új generáció már csak az interneten olvas (meg persze kényszerűségből az iskolában még). De nem is az a fontos, hogy hol, és milyen technikai eszközökkel olvas, hanem sokkal inkább az, hogy mit olvas. A közelmúlt (internet előtti korszak - ami nem volt rég) olvasói zöme tudjuk, hogy mit olvasott: lektűrt, és ponyvát. Magas-irodalmat kevesebben, tényirodalmat, tudományt, filozófiát, meg alig valaki. Ebből a szempontból a veszteség nem tűnik nagynak. De ha belegondolunk, azért a múlt olvasói átrágták magukat néhány Vernén, Karl May-on, Jókain, sőt előtte még Benedek Elek-en is. Ma Benedek Elek helyett számítógépes játékok vannak, Jókai helyett meg a Facebook. De szó szerint. Vajon egy súlycsoport a kettő?
Mi a haszna, és értelme az olvasásnak? Kétféle: Egyrészt tájékoztat, tanít, tényeket közöl, megismerhető belőle a világ. Másrészt szórakoztatva nevel, úgy, hogy a képeket nem készen kapod, hanem a fantáziádat dolgoztatja meg. Ha sok könyvet olvasol (még ha akár lektűrt is) szélesebb, tágabb lesz a világod horizontja. És ha sokat játszol valami lövöldözős játékkal, vagy sokat csetelsz a Facebookon...? Meglátjuk, mi lesz ebből...
Azt hiszem, hogy ha valaki, akkor én aztán nem vagyok konzervatív, nem hogy a szó politika-filozófiai (abban semennyire sem), hanem életmódbeli értelmében sem. Mindent szeretek, ami szokatlan, különös, formabontó, nonkomformista, lázadó. Az bizonyos, hogy az internet a világ egyik legjobb dolga, minden idők egyik legfontosabb technikai találmánya. És lehet, hogy a könnyebb ellenállás irányába menve, a tömegek rosszul, hülyén használják? Lehet, hogy a tömegek nem tudnak választani (egy bizonyos területen ez tény, de most nem politizálunk)? Lehet, hogy az internet adta teljes szabadság olyan a tömegeknek, mint amikor a gyerek kezébe töltött pisztolyt adunk, hogy játszhat azzal is? Persze - tévedés ne essék -, én tényleg liberális vagyok, olyasmi eszembe sem jut, hogy bármilyen szempontból is korlátozni kellene az internetet. A szabadság akkor, és addig jó (mennyiségi értelemben), amíg többeknek ad szabadságot, mint amennyi embert a mások gyakorolt szabadságjogai korlátoznak (hiszen sokszor ami az egyiknek szabadság, az a másiknak korlátozás). Tehát a nagyon szélsőséges, immorális internet adta lehetőségek korlátozásán kívül (de ezt az interneten kívüli világban is korlátozni kell), minél több szabadság biztosítása a legjobb. Azonban a szabadság csak egyetlen egy civilizációs szempont - bár nagyon fontos. Egy másik civilizációs szempont lenne az, hogy az emberiség merrefelé halad. Az elhülyülés, vagy a felvilágosodás irányába.
Hihetnénk azt, hogy a felvilágosodás felé. És valóban: Az eddigi történet azt mutatta, hogy hosszú távon csak haladtunk valamicskét. Hogy a rövid távú, időszakos visszaesések ellenére, azért a tendencia jó. De mi garantálja azt, hogy ez így is marad? Gondoltatok már a "ki őrzi az őrzőket?" problémára? Vajon ki viszi tovább a tüzet, ha majd egyre kevesebben tudják, hogy mi az a tűz, és egyáltalán, hogyan kell azt megőrizni? Ez persze most egy kis argumentum ad absurdum, a helyzet dramatizálása. Még messze nem ilyen súlyos a helyzet, még talán el sem kezdődött az ilyen irányú tendencia. De elkezdődhet. A "jótéteménynek" is lehet nem várt, nem kiszámított mellékhatása. Az atomenergia felfedezése a XX század közepén elég könnyen az emberiség bőrére mehetett volna (Kubai rakétaválság, meg az egész hidegháború), amellett, hogy az energia- és sok más egyéb gondot nem lehet megoldani az atomenergia hasznosítása nélkül. És egyébként is szükségszerű, hogy egy civilizáció az adott fejlettségi fokon felfedezze a "sorban felfedezendőket". Csak az nem szükségszerű, hogy a technikai-technológiai, és a társadalmi-politikai haladás nem korrelálnak egymással, sőt nem is "kommunikálnak", és ez által az egyik inkompetenciája miatt a másik rászabadul az emberiségre. De ez már egy messzebb vezető mese lenne.
A Gutenberg-galaxisnak úgy néz ki, hogy maximum néhány évtized-évszázadon belül tényleg vége. Jön helyette egy globális interkommunikációs korszak, a maga más világával. Ennek minden kihatását ma még el sem tudjuk képzelni. Az emberben van egy olyan (téves) hit, illetve vágy, hogy a világ az ő tetszése, harmóniái, kívánságai szerint alakul, olyanná, amit ő még megért, amelyben otthonosan érzi magát. És ha mégsem így történik, akkor az nem tetszik neki, bánkódik, és idegenkedik tőle. Mit szólna az ókor embere a mai világunkhoz? Mennyire értené, de főleg, mennyire érezné benne jól magát? És mi a jövőben? Bér, talán ez sem szimmetrikus, talán a modern ember jobban megértené a posztmodern világot. A fejlődés sem szimmetrikus, hanem exponenciális - már amennyire ezt mennyiségileg le lehet írni (utálom a "felgyorsult világ" közhelyet).
Vajon mennyire, és mennyiben érdekel bennünket, hogy mi lesz itt 500 év múlva? Van olyan, hogy kollektív felelősség? Vagy ha nincs, érdemes lenne "bevezetni"? Én azt hiszem, hogy foglalkoznunk illik, sőt, kell a jövővel is. Nem holmi "kollektív tudat", vagy szellem, vagy hasonló nemlétező marhaságok miatt, hanem egyszerűen egy morális meggondolásból: ha valamiben tehetünk jót, akkor inkább azt tegyük mint a rosszat. Tekintet nélkül arra, hogy annak ránk már nem lesz kihatása.
