A kérdés a jövőre mutat. Számít a jövő? Hiszen jövő - egyes vélemények szerint - nincs is, mindig csak jelen van. Mindenféle további magyarázat nélkül maradjunk abban, hogy számít.
Tudjuk pontosan, hogy mi lesz? Természetesen nem. Ehhez jobbnak kellene lennünk, mint Dodona, Delphoi, és Nostradamus együtt. Nem vagyunk jobbak, (és ők is csak blöfföltek).
Akkor mit tudunk? A szó (tudás) szoros értelmében erről (a jövőről) semmit (hiszen a "tudás", igazolt, és igaz vélekedés. "Hit"-et nem mondok - pedig hivatalosan azt kellene itt a "vélekedés" helyett -, a "hit" szó számomra teljesen lejáratott, azonkívül mindenki félreérti, pedig már egy blogposztot is szenteltem neki). Szóval, csak homályos, valószínűségi jellegű előrejelzéseket tehetünk, hiszen a tudás csak a megtörtént, befejezett eseményekre vonatkozhat, a tényekre, és nem a jövőre. De ez így természetes.
No de mivel mi lesz? Az egész országgal? Igen, azzal! Oké, erre könnyű a válasz: Semmi különös. Nagyjából ugyanaz, ami eddig is. Szomorú, kilátástalan vegetálás, hozzávetőleg ugyanazon a szinten (mint eddig), esetleg a környezettel való lassú.észrevétlen együtt haladás. Végül is, eddig is követtük a környezetünket, a vívmányok (kapa, kasza, számítógép) hozzánk is beszivárogtak előbb utóbb.
Akkor most, kész, vége? A kérdés megválaszolva, mindenki elmehet haza? Nem, van még egy kis megbeszélnivaló.
Tehát akkor, mi a legfőbb gond ezzel az országgal? A legfőbb gond (ez nem ok, hanem ez már következmény!) a gazdaság teljesítmény- és versenyképtelensége. Na ezt most részletezni kell, merthogy...
Ácsi! Nem éppen te papolsz állandóan arról, hogy a kapitalista gazdasági verseny nem jó, és helyette a szolidaritás alapú társadalmat kellene "bevezetni"? De, így van, én papolok erről. Valóban az a helyzet, hogy a kapitalizmus kinőtte magát, elérkezett a lehetőségei határához, és befuccsolt. Ha nem akarjuk, hogy nagyon csúnya vége legyen (a szokásos rendszerváltó izgalmak, forradalmak, pár millió ember halálával), akkor meg kell reformálnunk, úgy, hogy a haszonélvezői ne nagyon vegyék észre, hogy mi történik, viszont a végére semmi ne maradjon belőle. Ez lassú folyamat lenne (lesz). És persze, normális embernek gyomorforgató, hiszen a legszívesebben két lábbal állítanánk a Nap felé tartó parabolapályára az egész rendszert, de ezt nem szabad (ha esetleg lehetne is). Tehát a kapitalizmusból ki kell alakítani egy humánus, és működőképes, és fenntartható (ez ma egy divatos jelszó, használjuk bátran) rendszert, de már olyat, hogy a végén az anyja sem ismerne rá (a kapitalizmusra). Ez az új rendszer természetesen a szabadság, egyenlőség, és szolidaritás jelszószerű, és szintű elvein fog alapulni, és sok-sok okos ember tömérdek munkaórájába fog kerülni, hogy kitalálják, hogyan is működtethető. Ez (a kitalálás nehézsége) persze semmit nem változtat azon, hogy ezt kell csinálni, nincs más út, szükségszerű, hogy egyszer az emberiség eljusson addig (már ha megmarad).
Tehát, mi a francnak akarsz te versenyt, ha éppen meg akarod szüntetni azt? Türelem. A verseny megszüntetéséről eddig egy mukk, annyi sem esett. Valójában, én a kapitalizmust akarom megszüntetni, és nem a versenyt. A versenyről akarsz hallani? Jó beszélhetek arról is. A verseny ma azért rossz, mert rosszak a következményei. A verseny következménye az a perverz újraelosztás, ami a koldusokat, és a milliárdosokat termeli ki. (Nyilván a hatásmechanizmusok ennél komplexebbek, de ebben a verseny fontos szereplő.) Ugyanakkor a verseny haszna az innováció, a gazdasági-, technikai fejlődés. A kérdés az, hogy a versenynek más ösztönzői is lehetnek-e, mint a harácsolási vágy. Szerintem igen. Ha a verseny eredménye nem az aránytalan, igazságtalan újraelosztásban csapódik le (és ne úgy legyen, hiszen az egyenlőség a cél), akkor nincs vele gond. De itt most nem a rendszerváltásról akarok beszélni, hanem éppenséggel arról, hogy mi az akadálya annak (is), hogy most még rendszerkonformak legyünk, hogy legalább ez a szerencsétlen kapitalizmusunk működjön valamennyire jól.
No de nem gondolod, hogy a magyar gazdaság bajai pontosan a rendszerkonform voltából adódnak, abból, hogy a gazdaság nyitott, kitett, és versenyképtelen? Vagyis, hogy kitették a kapitalista verseny placcára, és ott nem tud megfelelni, jól teljesíteni, lemarad, és elbukik? De, pontosan ezt gondolom - amennyiben persze a konkrét, rendszeren belüli bajokról beszélünk. De ebből most és itt nem úgy lehet kijönni (sem jól, sem sehogy), hogy megváltoztatjuk a játékszabályokat, és bedobjuk a törölközőt. Hanem elvileg úgy lehetne jól kijönni, hogy gatyába rázzuk magunkat, és felvesszük a versenyt.
Ez szépen hangzik. Van ilyen? Lehetséges ez? Vanni van... Pl. az ázsiai kis tigrisek ugye, vagy a nagy tigrisek korábban Japán, most Kína (nyilván részben mind más eset), az a közös bennük, hogy gatyába rázták (rázzák) az országukat. Legalábbis gazdasági szempontból - a szabadság- és humanitáriánus kérdések más lapra tartoznak.
És az nekünk nem menne? Ők nyilván valamiben, valamiért, valahogy versenyképesek lettek. És mi? Mit tehetünk? Miért nem megy ez nekünk? Ez a legnehezebb kérdésed ma. Azt gondolom erről, hogy ezt ma senki nem tudja. Annyit tudunk, amennyit látunk, ami van. A süllyedést a mocsárban. A politikusok természetesen úgy tesznek (ez is a dolguk), mintha tudnák, de most már lassan a leghülyébbek sem hisznek a politikusoknak (a leghülyébbeknél vannak még hülyébbek: ők a Fidesz hívők, ők a végtelenségig hisznek). A közgazdászok gondosan ügyelnek arra, hogy semmi érdemlegeset ne mondjanak, viszont jó mélyen elvesszenek az érdektelen részletekben - ezzel is álcázva, hogy lövésük sincs a "mit kell tenni" kérdéséről.
Jó, ha nem tudjuk, hogy mit kell tenni, akkor legalább azt mondjuk meg, hogy _mit kellene_ tenni! Csodálom a kérésfeltevésedben elrejtett nagyon finom distinkciót. Valóban: a "kell" az számot vet a realitásokkal. és ha azt látja, hogy a realitások nem kedveznek neki. vagyis lehetetlen azt megtenni, ami jó lenne, akkor leáll a találgatás. A "kellene" nem akar realizmust, ő hisz még a mesékben, a megvalósíthatatlanban, ugyanúgy vágyvezérelt gondolkodású, mint a magyar nép. Tehát a kérdés úgy szól, hogy mit kellene csinálni akkor, ha nem kötne bennünket béklyóba a saját tehetetlenségünk, tehetségtelenségünk, butaságunk, és minden rossz tulajdonságunk.
Állj le kicsit! Mit hallok? Mielőtt ezt elmondod, beszélj arról, hogy te tán a magyar népet rosszabbnak tartod bármilyen szempontból a többinél, vagy a környezetünkben élő népeknél? Jó. Erről most csak röviden beszélek. Tudod, hogy internacionalista vagyok. Ez azt jelenti (röviden), hogy ugyan lehetnek érzelmi motívumok, amelyek a magyarságomhoz kötnek, de semmilyen más szempontból nem gondolom azt, hogy a földkerekség bármely népének mint népnek, etnikumnak meg kell maradnia, és nem kell az emberségnek egységesülnie, önmagába asszimilálódnia. A magyar népnek ugyan lehetnek némi nemzetspecifikumai, de mivel ezek sokkal inkább a közös kultúrából, mint az etnikumból (a vér) sajátosságai (egyszerűen azét, mert genetikailag túlságosan is kevertek vagyunk) erednek, ezért nem az mondható rájuk, hogy "ilyenek a magyarok", hanem az, hogy "ezen a területen élők ilyenek". Nincs már "magyar vér", de mire erre a nagymagyarkodók is rájönnek, addigra Magyarország sem lesz.
Tehát, mit _kellene_ tenni elméletileg (ha tudnánk), és a rendszeren belül? Két dolgot. Egyrészt rövid távon olyasmivel kellene foglalkozni, amihez ez az ország is ért. Amit megvesznek tőlünk, vagy megveszünk magunktól. Amivel ellátjuk a lakosságot, és csereérték. Másrészt meg fenn kellene tartani a tudást. Mindenféle tudást. Ha az ország népe nem csak eltunyul, hanem el is butul, akkor vége a dalnak.
Ennyi az egész? Semmi konkrétumot nem mondtál. Hát persze, most nyilván azt vártad tőlem, hogy én mondjam meg részletekbe menően, hogy hol, kinek, mit kellene csinálnia. Nem, ez nem így megy. Hanem úgy megy, hogy először nagy, általános célokat kell kitűzni. Stratégiákat, amelyek mögött általános elvek, eszmék állnak. És aztán ezeket lépésenként konkretizálni, lebontani, részletezni, pontosítani. Nagyon sok lépésben. Mondjam meg pl, hogy politikai szempontból mi a feltétele a kilábalásnak? Nyilván az, hogy a Fidesz-gengszterbandát ki kell akolbólítani a hatalomból, de lehetőleg úgy, hogy soha többé ne kerülhessen a közelébe sem. Attól természetesen már önmagában is jobb lesz, hiszen rengeteg kárt okoznak az országnak. De vajon, ha a maradék politikai elitünk annyira tehetségtelen, mint amennyire, akkor mire lesz elég ez a változtatás? Megmondom mire: Arra (annyira), hogy a környező, Észak-Balkáni versenyben elvegetáljunk. Ugyanakkor, az a szomorú, hogy a politikai elitünktől sem várhatunk semmi többet, mint amit, amennyit most tudnak. Egy ország vezetői az országból nőnek ki, milyen alapon várható el tőlük, hogy majd más lesz a színvonaluk, mint az éltető, és nevelő közegüknek?
Hogy lehet ezt a történetet megnyugtatóan lezárni? Sehogy. Illetve, mi az, hogy megnyugtató? Ha tudjuk, hogy mi a realitás, és hogy nagyjából annak megfelelően teljesítünk, akkor az megnyugtató? Akkor nyugodjunk meg: Ennyit tudunk, a helyünkön vagyunk.
