Hilary Putnam amerikai filozófus, "Agyak a tartályban" c. esszéjéről van szó. Előrebocsátom, hogy sok bajom van vele. Egyébként érdekes (bár nem meglepő), hogy az esszé alapelképzelését (nem a filozófiai következtetését) évtizedekkel előbb már leírta egy Herbert W. Franke nevű sci-fi író, az Orchideák bolygója c. könyvében. Ő természetesen nem filozófiai vizsgálódás céljából írta a regényt.
Putnam a következőt mondja: Egy tartályban lévő agy (amely az összes ingert, képzetet, benyomást, érzetet kívülről, mesterségesen kapja), "nem tudja elgondolni, vagy kimondani, hogy ő egy agy egy tartályban". Ebből egyenesen következik persze - de ezt már én mondom -, hogy mi nem lehetünk agyak egy tartályban, hiszen akkor mi sem tudnánk elgondolni hogy azok vagyunk, viszont mi ezt nyilvánvalóan el tudjuk gondolni (sőt, filozófiai esszéket, és regényeket, meg filmeket is tudunk alkotni róla). Azt gondolom, hogy Putnamnak ez a nézete képtelenség. Vagyis nem igaz.
Putnam legnagyobb tévedése voltaképpen abban áll, hogy egy empirikus kérdést a-priori, logikai úton akar megoldani. Egy előttem rejtélyes okból Putnam mintha nem tudná, hogy ez a célkitűzés, és megoldás lehetetlen. Az a-priori természetű logika semmit nem tud mondani a világ természetéről, a világ jelenségeiről, és azon belül egy olyan kérdésről, hogy tényleg agyak vagyunk-e egy tartályban. És pontosan azért, amiről Putnam is beszél: Az a-priori érvek nem referálnak a külvilágra, nem arról szólnak, nem reprezentációi annak. A külvilág bármely tényét, csak tapasztalati úton lehet felfedni. Egyébként a szerző explicite is kimondja az ezzel ellenkező véleményét: "Az, hogy van olyan "fizikailag lehetséges világ", amelyikben tartályba tett agyak vagyunk (és mindig azok voltunk és azok is maradunk), nem jelenti azt, hogy lehetséges volna, hogy valóban, ténylegesen tartályba tett agyak vagyunk. Ezt a lehetőséget nem a fizika zárja ki, hanem a filozófia." Ez óriási tévedés. A filozófia ilyesmit nem tud kizárni, és persze igazolni sem.
De akkor mégis hogy lehet, hogy egy helyes kiindulásból helytelen végkövetkeztetésre jut? Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. Se Putnam premisszája, se a konklúziója nem világos, és egyértelmű. Nézzük a kiindulási pontját. Azt mondja, hogy a "reprezentáció" szükséges feltétele a szándék, vagyis anélkül nincs ábrázolás. Ez erősen vitatható álláspont. Egy másik probléma itt, hogy a szerző nem tisztázza pontosan, hogy mit ért "reprezentáció" alatt. Jelentés, jelölet, ábrázolás? Ezt talán nem ártana pontosítani. De ami a legfőbb baj, az az, hogy szerintem a reprezentációnak nem feltétele a reprezentáló szándéka (Putnam az ő szándékáról beszél). Hanem egyszerűen csak a befogadói oldal felismerése a feltétele. A tanulmánybeli példával élve: A hangya véletlen Churchill ábrázolása P. szerint nem érvényes reprezentáció, vagyis nem ábrázolja Churchillt, hiszen a hangya nem is ismeri C.-t, és nem is akarta őt ábrázolni. Szerintem meg C. képe akkor, és attól lesz reprezentáció, vagyis ábrázolás, hogy a néző felismeri benne C képét.
Továbbá. Putnam a reprezentáció feltételéül szabja azt is, hogy az alany a reprezentálandó tárgyra gondoljon. Mivel Putnam egyáltalán nem tesz különbséget, az ábrázoló, és a befogadó között, viszont meg sem említi a befogadói részt, azt kell feltételeznem, hogy az ábrázolónak kell a tárgyra gondolnia, az ábrázolás közben. De ez voltaképpen már nem újdonság, hiszen ha szándékot is feltételezett, akkor a szándék egyben rá utaló (az ábrázolandó tárgyra) gondolatot is jelent. (lehet, hogy ez így egy kicsit kacifántos, de nem én, hanem Putnam bonyolította meg ennyire.)
A "mágikus referenciaelméletek" c fejezetben P. előkészíti a terepet a fő érvének kimondásához: Ha sem tudatosság, sem rá gondolás nincs, akkor nem történik referencia (hiszen szerinte ezek feltételei). Ha nincs valódi referencia, akkor egy agy a tartályban, legfeljebb csak ugyanolyan hamis (mágikus) módon tud referálni a tartályon kívüli világra, mint ahogyan az egy-egy mágikus névreprezentációban szokásos. Itt már természetesen nincs mit tenni, hiszen P. csak tovább dolgozik egy hamis érvvel.
Végső soron, nem az Putnam a legnagyobb tévedése, hogy egy fogalmat furcsán definiál, vagy használ, hanem az, hogy az eljárások hatókörét ismeri rosszul. Egy logikai problémát nyilván meg lehet oldani a logika eszközeivel. De az agyak a tartályban nem logikai probléma. Hanem empirikus. Itt a-priori logikai okoskodással ugyanúgy lehetetlen eredményre jutni, mint ahogy annak idején az ontológiai istenérvekkel is hiába próbálták bebizonyítani isten létét. (Sőt, azt hiszem, ebbe a nagyon alapvető hibába még Gödel is beleesett.)
Úgy tűnik (nekem), hogy azt, hogy agyak vagyunk-e egy tartályban, semmilyen eszközzel nem tudjuk megállapítani, igazolni, vagy cáfolni. Csak tartályon kívüli eszközökkel tudnánk ezt megtenni, de erre természetszerűleg nincs lehetőség. Ez kb. ugyanaz a probléma, minthogy a saját világegyetemünkön lépjünk kívül, és onnan szemléljük magunkat. Nem megy... Ugyanakkor másfajta meggondolások - legfőképpen Occam borotvája - azt mondják, hogy nem érdemes elvileg is igazolhatatlan feltevésekkel bajlódnunk. Hiszen ennyi erővel bármilyen mesebeli világot (lásd a különféle vallások, ezoterikus hitvilágok babonái) is igaznak fogadhatnánk el. De ez innentől már egy másik téma lenne.
