Ezt a szöveget eredetileg nem ide a blogomra írtam, szántam. Egy barátomnak írtam, aki szereti Tollét vagyis amit ez itt jelent, hisz neki. Megpróbáltam leírni, megvilágítani neki, hogy mekkora butaság Tolle gyakorlatilag összes szövege. (Ha már filozófia: ez persze nem teljes indukció, nem vizsgáltam Tolle összes szövegét. Azonban, amiket vizsgáltam, azok szinte mind butaságok voltak. Ebből pedig le lehet vonni egy induktív, valószínűségi jellegű következtetést az összes szövegére nézve is. A népnyelv ezt indukció nélkül úgy fogalmazza meg, hogy "bolond likból bolond szél fúj").
És akkor most következzen a levél, a személyes utalások, megjegyzések nélkül.
Találtam egy Eckhart Tolle rajongót, aki sok kedvenc idézetet írt le tőle a blogján. Ezeket kommentálom, elemzem, miután én is beidéztem őket. Ez a link: http://lotusz.cafeblog.
Nem válogatok köztük, úgy veszem, ahogy jönnek, majdnem az összes vagy otromba közhely, vagy értelmetlen zagyvaság, vagy egyenesen hamis ostobaság.
"A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen."
Nem, a szenvedés egyáltalán nem "szükséges". Sajnos néha elkerülhetetlen, és az is lehet, hogy tanulunk belőle (hogy aztán legközelebb elkerüljük), de hogy szükséges lenne, az nem igaz. Ráadásul, a mondat logikailag is problémás, hiszen ha feltesszük, hogy a szenvedésnek van egy objektív tulajdonsága (az, hogy "szükséges"), akkor az nem attól függően változik meg, válik szükségtelenné, hogy egyszer csak rájövünk, hogy ami eddig szükséges volt, az csak ettől, hogy rájöttünk, egyszerre szükségtelenné válik. Fából vaskarika, nyelvi-logikai lehetetlenség, így értelmetlenség is.
A témáról értelmesen annyit lehet mondani, hogy nem jó szenvedni, így azt lehetőleg el kell kerülni. De e téren nincsenek szükségszerűségek (hanem esetlegességek vannak - ha már filozófiai kategóriákban handabandázunk - mint Tolle). ha már megesett a szenvedés, abból - mint minden egyéb tapasztalatból - tanulhatunk. De ezen kívül értelmetlen rájuk a "szükséges", "szükségtelen" kategóriákat használni.
Természetesen, mint minden holdkóros spirituális tanítónál (vagyis ez a megjegyzésem a Tolle-összesre, és a spirituális-vallásos összesre is vonatkozik), az mindig áll, hogy ezek a jóemberek voltaképpen nem is tudják azt pontosan, hogy mit akarnak mondani. Ezért (is) a mondataik tele vannak homályos, pontatlan, nem jól érthető szavakkal. Ez egy ügyes trükk, hiszen így bármikor védekezhetnek azzal, hogy "metaforikusan értendő", hogy "nem is azt jelenti, amit", és hasonlókkal. Intellektuális imposztorságról van szó itt, nem másról.
"A »lakni a testet« annyit jelent, hogy belülről érzed a testedet, érzed az életet benne, és ily` módon rájössz, hogy fölötte állsz a külső formának. Ám mindez csak a kezdete annak a belső utazásodnak, amely egyre mélyebbre visz a hatalmas nyugalom, a csönd és a béke birodalmába, ami egyúttal az órási erő és a vibráló élet tere is."
Itt több állítás is van egyszerre. Az első (lakni a testet) az egy homályos állítás, több mindent jelenthet egyszerre, attól függően, hogy mit akar vele a költő, és hogy ki hogyan érti. Lehetséges úgy is érteni, mint amit Tolle mond, de akkor azzal mondott egy jó nagy üres közhelyet. A mondat második része hülyeség. Egyrészt ugye, megint csak, mit jelent "fölötte állni a külső formának"? Hát az kb. semmit nem jelent. Ha meg azt érti rajta, hogy itt egy kettősség van, a lelket állítja szembe a testtel (de persze akkor ezt kellett volna mondani), akkor is homály, hiszen pontosan mit is ért lelken? A nem létező nem anyagi lélek nyilván semmi fölött nem fog uralkodni. A köznapi értelemben vett lélek viszont (ami a tudat, a tudatosság, az akarat, a személyiség, a jellem, tehát az ember szellemi (nem idealista értelemben) képességei) az meg nyilvánvalóan valamilyen mértékben, és részben irányítja a testet. De nem teljes mértékben az sem, hiszen pl. az akaratlan fiziológiai működésünket nem tudjuk irányítani.
Az utolsó mondat utal a buddhizmus fő elképzelésére (Tolle voltaképpen buddhista, csak nem tud róla, vagy nem mondja ki, jobban szeret önálló vallásmentes tanítóként tetszelegni), amely arról szól, hogy az élet szenvedés (tényleg erről, bármilyen képtelen hülyeségnek is hangzik ez) és az örök újjászületések körforgásából meg kell szabadulni. Persze semmiféle tőlünk független "belső birodalom" nem létezik, amelybe mi bele tudunk merülni, azt fel tudjuk fedezni - ez megint csak a szokásos ezoterikus halandzsa. A saját értelmi és érzelmi képességeinket tudjuk fejleszteni, ha akarjuk, de ahhoz egyrészt nem kell semmiféle elvont, spitituális belső utazás, - hanem éppenséggel a külvilággal való interakciókban fejlődik -, másrészt meg nincs semmiféle külső "vibráló élet tere" stb. (amit ugye fel kéne fedeznünk) sem, hanem csak a mi tudatunk, és személyiségünk van, amit alakíthatunk. Szépeket akar mondani, de homályosan, tévesen, semmitmondással.
"Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen – kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A “mennyi az idő?” vagy a “hányadika van ma?” kérdés – ha lenne ott bárki is, akitől megkérdezhetnénk – teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől.”Hát természetesen most van. Az idő: most. Mi más lehetne?"
Az idő. ill. a múlása (folyása) egy fizikai jelenség. Nem attól van, mert a Földön élnek emberek. És akkor is volt, megtörtént (múlt az idő), amikor a Földön még senki ember, sőt semmilyen élőlény sem létezett. A Föld kb. 4,3 milliárd éves, úgyhogy az összeállása óta annyi idő telt el. Szóval, az, hogy erről ilyen hülyeséget mond, az az óvodás, de kiscsoportos szint. Az időről akkor természetesen nem tudnánk beszélni (most a 2. mondatát elemzem), ha mi nem léteznénk. De ha létezünk, akkor tudunk. Azért, és attól, mert egyrészt van ez a fizikai jelenség, az idő múlása, ami ugye termodinamikailag (fizikailag) leginkább az entrópiával írható le pontosabban (de nem teljességében), másrészt azért is tudunk róla beszélni, mert alkottunk róla fogalmakat, amelyek jól használható, értelmes fogalmak. Használjuk is őket lépten-nyomon, ezek a múlt, a jelen, és a jövő. Fogalmakat persze csak értelmes lények tudnak használni (gondolkodni róluk), bár igen valószínű, hogy a fejlettebb állatoknak is vannak kezdetleges időfogalmaik. tehát semmi misztifikációnak nincs itt helye. Amúgy az idő pontos értelmezése fizikailag egy nagyon nehéz probléma, és filozófiailag is az. Semmiképpen sem olyan kiscsoportos óvodás- értelmi szinten állóknak való, mint Tolle. Tolle azért zagyvál össze az időről minden hülyeséget, mert az egyik legfontosabb fixa ideája az, hogy csak a jelen (idő) létezik. Na most, ez fizikailag, és filozófiailag is hülyeség. Fizikailag azért, hiszen egyszerűen nincs olyan, hogy "jelen". A mi időérzékelésünk, amely a jelen időtartamot érzékeli, az egy szubjektív dolog, az agyunk felfogóképességével van kapcsolatban (pl. a légy "jelen ideje" más mint az emberé). Mi jelenként kb. néhány tized másodpercet érzékelünk. Az folyamatosan meg át a múltba, és a másik oldalon meg ugye, "ott vár" ránk a következő néhány tized másodperc a jövőből, ami még nincs, de nemsokára jelenként lesz, hogy aztán néhány pillanat a múltba múltba süllyedjen. Tehát a "van", a létezés fizikai értelmében a jelen sem létezik, hiszen csak egy fogalom a szubjektív időérzékelésünk pár "jelenlévő" pillanatára. De/és az is hamis, hogy a múltról, és a jövőről értelmetlen beszélni, hiszen azok egyszer voltak (a maguk időpillanataiból összeállva), illetve lesznek. Nagyon is produktív, értelmes dolog róluk beszélni - persze főleg a múltról - hiszen konkrét események egész garmadája történt meg akkor, amely eseményekhez egészen pontos mérőszámokat tudunk rendelni. Egyszerűen se füle, se farka nincs annak (sem) amit erről Tolle mond.
"Boldogtalanságod nem csak belső lényedet és környezetedet szennyezi be, de az emberiség kollektív pszichéjét is, amelynek elválaszthatatlan része vagy. Nincs az emberen kívül más életforma bolygónkon, amely negativitásával, kegyetlenségével mérgezné az őt tápláló Földet "
Az nyilvánvaló, hogy nem jó boldogtalannak lenni. És a boldogtalanság akkor akár "szennyező" is lehet, ha az ember kapcsolatokban van, és az "átragad". Ez így közhely, csak megint nem tudta magát jól kifejezni a költő. Viszont az emberiségnek (de a kutyaiságnak, sőt a macskaiságnak sem) nincs "kollektív pszichéje". A psziché a tudat, a jellem, és a személyiség, és ezek tulajdonságai. Mindig egyedi, az egyes emberekben van benne. Nem kollektív. Egyáltalán, hogyan lenne kollektív, és hogyan működne az? Erről persze nem beszél a költő, hiszen az is egy ezoterikus közhely, és tévhit, hogy létezik ilyen kollektív tudat, psziché (pl. Jungnál ugye, aki nagy ezoterikus mókus volt). Az emberi tudatok, és pszichék persze számos módon állhatnak egymással kapcsolatban, de nem mindenki mindenkivel, nem tisztázatlan, sosem felfedett módon, hanem a különféle személyes kapcsolatok közvetett módjain keresztül.
Az utolsó mondat megint egy közhely. Mivel az ember vált a bolygó urává, és a társadalma fejletlensége, továbbá a saját butasága miatt olyasmiket csinál, amik károsak a saját, és a környezete egészségére, ezért persze, mondható az is, hogy mérgezi a bolygót. De ez a mérgezés nem a negativítás, és a kegyetlenség miatt van, sokkal inkább a tudatlanság, a butaság, az értelmes célok belátásának lehetetlensége, az összefogásra való képtelenség, és hasonlók miatt vannak. Kis óvodásunk egyszerűen nem tudja pontosan az okokat sem, és ezért nem találja meg az ide illő megfelelő fogalmakat, szavakat.
"Egy kutya játékossága, feltétel nélküli szeretete és készsége, hogy bármely pillanatban ünnepelje az életet, gyakran éles ellentétben áll gazdája belső állapotával: deprimált, szorong, problémák terhe nyomja a vállát, elveszett a gondolatokban, s már nincs jelen az egyedül létező helyen és időpontban, vagyis az itt és mostban. Az ember elcsodálkozik: ilyen alak mellett vajon hogyan tud ez a kutya lelkileg ennyire egészséges, ilyen örömteli maradni? "
A kutya eléggé empatikus állat, úgyhogy éppenséggel nem feltétlenül áll az, hogy a hangulata ellentétes a gazdájáéval. Gyakran "megérti" a gazdát, és átveszi tőle a szomorúságot, és a vidámságot. Máskor meg nem. Na és, akkor mi van? Már megint mit akart ezzel mondani a költő, főleg hogy megint felhozta a fixa ideáját, a nem létező múltról. Nem érti meg, hogy az egész tudatunk, az emlékeink, a világérzékelésünk csak úgy létezhet, hogy az elménk átfog bizonyos időszeleteket-tartalmakat. ha semmi más nem létezne (és létezett volna) csak egy időpillanat (na de egyáltalán hogyan is lett volna az lehetséges?) akkor nem lenne világ, nem lennénk mi, és a butaságaink miatt szomorkodó kutyák sem lennének. Nem mellesleg, azért a kutyáknak is van "lelkivilága", és az részben függ a gazdájuktól (ha nem foglalkozik, nem eteti, szomorú lesz), részben meg független tőle, hiszen önálló lény.
"Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni! "
Ezt az "igenember" c filmből vehette át.Jól fejlett kiscsoportos óvodás Tolle bácsi, tessék mondani, hogyan mondjak igent a jelen pillanatra? Úgy, hogy azt mondom, hogy "igen"? Igy jó lesz, vagy még kellene egyet toppantanom is mellé? Ez sajnos dedó már. Megint előjött kedvenc betegünk fixálódása az időről, és nem tudja letenni. Elmondja, hogy ne tanúsítsunk ellenállást azzal szemben, ami van, mert az ugye a jelen pillanat, és hát ez értelmetlen, meg nem szabad, és ha a pillanatot igeneljük, akkor egyben az életet is igeneljük. Viszont, ha nem igeneljük... akkor nyilván rossz dolgok történnek majd. Illetve, ácsi, mivel a jövő nem létezik ugye (csak a most, a jelen), ezért akkor nem is történhetnek rossz dolgok ott, abban, ami nem létezik... Hú teljesen belezavarodtam. Még jó hogy kiscsoportosunk ennyire vágja ezt az idő témát.
"Ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól, vagy hogy “elérd” a megvilágosodást! Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként! "
Na ez az a mondat, ahol Tolle megtagadja a buddhizmust. Teheti persze, nem kötelező annak lenni. Csak hát ha az összes szövege azon alapul, olyan színezetű, akkor mivégre az, hogy hirtelen egy mondatban mond ellent a buddhizmus két legfontosabb alapelvének, a vágynélküliségnek, és a megvilágosodásra való törekvésnek? Igen, talált, süllyedt! Már megint a legfőbb fixa ideája, a jelenlét, a jelen idő, a jelenvalóság. Amúgy persze a buddhizmus úgy hülyeség ahogy van, tehát valóban marhaság, hogy az élet csak szenvedés, hogy attól (meg az újjászületési körforgástól) meg kell szabadulni, és hogy lehet olyan értelmű "megvilágosodás", ahol ez megvalósul. De hát a költőnk tanításainak nagyon nagy részét pont onnan vette, most meg tételesen tagadja? Nincs itt valami komoly zavar a gépezetben?
"Az élvezet mindig valami rajtad kívül álló dologból származik, míg az öröm a bensődből fakad. "
Hogy is mondja a művelt bushman? Szimplicisszimusz maximus. Az ilyen egyszerű gondolkodású embereknek az az egyik baja (a gondolkodásukban), hogy a rendkívül összetett, bonyolult jelenségeket nagyon leegyszerűsítik - hiszen nem látnak beléjük mélyen. Hajlamosak -tudományosan szólva - az univerzális kvantort használni (minden van), az egzisztenciális kvantor (van olyan, hogy) helyett. Ez pedig itt hiba. A másik hiba itt, hogy otrombán bűvészkedik a szavakkal. Elválasztja egymástól az "élvezet", és az "öröm" szavakat, azzal a szándékkal, hogy az elsőt alantasnak, míg a másikat helyesnek tartsa. Holott nincs köztük ilyen különbség, hiszen másról szólnak, nem pont ugyanakkor, ugyanarra használjuk ezeket a szavakat, ezek nem ugyanannak a minőségnek a mennyiségi leírásai. Ezt, és az ilyen dolgokat egy értelmes filozófus tudja, egy átlagember azonban bedől ennek az "árnyalt fogalmazásnak" (mármint Tolleénak - az enyémet meg sem érti).
"Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság."
Ez különösen nagy butaság. Ez a kettő, lévén megint csak különböző kognitív műfajok, nem tudnak ellentmondani egymásnak. Az "ellentmondás" maga feltételez egy információtartalmat, és egy igazságértéket. Még a gondolatoknak sincs mindig igazságértéke (ha információtartalmuk van is), de az érzelmeknek meg aztán különösen nincs. Ellentmondás, csak azonos műfajú, értelmes kijelentések között lehet. Az csak egy további, szokásos ezoterikus baromság, hogy az érzelmet a gondolat fölé emeli.
"Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt! Mindig vele működj, s ne ellene! Tedd barátoddá és szövetségeseddé, ne pedig az ellenségeddé! Csodálatosan át fogja ez alakítani az egész életedet."
Megint egy értelmetlen, se füle, se farka jó tanács. Bármit tartalmaz a jelen, fogadjuk el? Oszt jó napot? Tegyünk úgy, mintha magunk választottuk volna? És annyi? Ostobaság a köbön, ennek belátásához nem kell filozófusnak lenni. De folytatja is azzal, hogy bármi van, azt használd ki, fordítsd a javadra. És úgy lőn minden jó. Hát persze, ahogy a Móricka elképzeli a világjobbítást.
"Akárhol is vagy, légy ott teljesen!"
Ennek, ha nem szó szerint nézem (szó szerint megint értelmetlen), még lenne is valami értelme, és helyessége. Tehát figyeljünk oda a "helyzetekre", ne csak fél vállal vállaljuk fel, legyünk jelen, foglalkozzunk az ügyeinkkel. Köszi nagymester, ezt nélküled ki nem találtam volna.
"Gyakran bármilyen lépés jobb, mint a nem lépés, különösen, ha már hosszú ideje élsz egy boldogtalan helyzetbe ragadva."
Ez megint egy Oravecz Nóra-i bölcsesség, életvezetési tanács. Általában is az áll a mester mondásaira, hogy ekkora hallatlan nagy okosságokat tud mondani. Közbevetőleg, az én attitűdömről: ezt az egészet (a levelet) úgy kezdtem el, hogy komolyan kritizálom, és cáfolom ennek a jó embernek a hülyeségeit. De közben rájöttem, hogy ezek színvonal alatti szövegek. Tudod, ahogy Esterházy mondta, hogy bizonyos színvonal fölött nem megyünk bizonyos színvonal alá. Hát én is így vagyok ezzel. Most kezdjem el ezeket a gyermetegen egyszerű, bugyuta bölcsességeket a filozófia nehéztüzérségével bombázni? Ágyúval verébre? Az kicsit vicces lenne. Ezért változott némileg a hangnemem, elővettem a vitriolba mártott pennámat, és egy ideje inkább azzal írogatok. Ez a jóember annyira buta (mert az, az én mércémmel ez szimpla ostobaság), hogy nem érdemel mást. Tévedés ne essék, nincs ezzel egyedül, a többi vallásos, ezoterikus, spiritiszta tanító, és bölcs, Maharishi Maheshtől Oshóig mind, egytől egyig ilyen ostoba. Mondjuk némelyikük (a többségük) azért ravasz szélhámos is, de most csak az intellektuális tartalmaik érdekelnek engem, nem az, hogy hogyan harácsolnak "pénzt, pinát, és pálinkát".
Tehát a fenti mondatra vissza: megint üres semmitmondás. Igen, gyakran jobb változtatni egy helyzeten. Már ha lehet, tudunk rajta változtatni, és persze akkor, ha a változtatás nem ront még többet a helyzeten. Hiszen olyan is lehet. Erre nincs általános ökölszabály, ilyet csak ezek a hülye Coelho-imitátorok találnak ki.
"A panaszkodás mindig az éppen létező el nem fogadása. (…) Amikor panaszkodsz, áldozattá teszed magad. (…) Változtass hát a helyzeten tettel, vagy szükség esetén mondd el a véleményedet, és lépj ki a helyzetből, vagy fogadd azt el! Minden más őrültség."
Még egy ilyen egyszerű, pszichológiai, életvezetési tanácsot sem tud normálisan elmondani. És már megint az univerzális kvantor (a "mindig", a minden), holott ugye tudjuk, hogy az élet nagyon változatos helyzeteket produkál. Amikor panaszkodsz, azt is többféle szándékkal, és okból teheted. De az megint butaság, hogy akkor, és attól teszed magad áldozattá, hogy panaszkodtál. Ez az ember egyszerűen nem tud gondolkodni, nem tudja mit beszél, csak csacsog össze-vissza.
És megint a "változtass a helyzeten" ősi bölcsessége. Jawohl mein Führer! Logikából viszont (megint) elégtelen, -nem minthe elvárnám az ilyen bölcsektől az elemi logika ismeretét, hiszen a "kizárt harmadik" (valóban ősi, és igaz) törvénye értelmében a "lépj ki a helyzetből", vagy a "fogadd el azt"-on kívül nincs harmadik lehetőség. vagy kilépsz, vagy nem lépsz ki. Vagyis a nem létező harmadik lehetőség (a "minden más"), az nem "őrültség", hanem egyszerűen nem létező dolog.
"Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől."
Megint az a fránya idő, amitől valamiért meg kell szabadulni. Vajh tudnám, hogy miért. Megint ez a homályos, értelmetlen, metaforikus fogalmazás, amit ha akarok, akkor így értek, ha akarom, akkor teljesen máshogy. Persze, a sejtjeim "annyira jelen vannak"... Hogy "vibrálnak". És megélem a lét örömét. És akkor most, hopp, láss csodát, megszabadultam az időtől. Erre mondaná a Besenyő Pista bácsi, hogy, nooooormális?
"Ha a jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel – akár a legegyszerűbb dolgokat is -, tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át."
Ez is gyöngyszem, de itt mindegyik az - pedig a nagy nemlétező látja a lelkemet, nem válogattam semmit. Megint ez a fixálódott jelen pillanat, amely a tudatosság boncasztalán keveredik össze véletlenül a szeretettel, meg a gondoskodással. Ez olyan megható. Jó üzletember az ürge amúgy, mert az ilyen szövegeivel eddig kb 4 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett. Mindjárt én is elmegyek ezoterikus spiritiszta megmondó bölcsembernek. Már nagyon szeretnék egy Audi Q7 e-tron-al járni.
"Amint észreveszed, hogy nem vagy jelen, máris jelen vagy. Valahányszor képes vagy megfigyelni az elmédet, már ki is léptél annak csapdájából."
Ó bölcsek bölcse, már megint egy, a jelenléttel kapcsolatos logikai paradoxon. Ismerjük már ezt, nagyobb elődöktől is, lásd pl a heideggeri híres "semmi-semmizik"-et. Ha nem vagy jelen, onnantól máris jelen leszel, hogy észrevetted, hogy nem voltál jelen. Ezzel persze megint legalább két baj van. Az egyik az, hogy ez nem megoldható azok nélkül az időtartamok nélkül, amelyekről bölcsünk azt mondja, hogy nincsenek. A múlt, és a jövő nélkül. Már fogalmazni sem lehet nélkülük, hiszen a szóban forgó tevékenység éppen arról szól, hogy történt valami a múltban, amikor még nem vetted észre, hogy jelen vagy, majd egy idő után észrevetted, hogy jelen vagy, és onnantól meg már jelen lettél. Hát valóban nehéz ügy ez az időkkel való bűvészkedés nem is való mindenkinek.
És hát persze (az utolsó mondatra reagálva): közhelyes féligazság megint. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha megfigyelsz valamit, akkor az több, mintha tudatlan barom módjára ücsörögnél az árokparton, üres fejjel. No de ettől még nem lépsz ki mindenféle csapdából, azért a csupasz megfigyelés ahhoz még kevés. Például nagyon ajánlatos a megfigyeléseket egy "gondolkodás" nevű műveletnek is alávetni - na pont ez az, amit híres bölcsünk sosem szokott megtenni.
"Soha semmi nem történt a múltban: minden a mostban történt.
Soha semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni."
Soha semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni."
Ennél hülyébb már sosem leszel komám, meg nem is voltál.
"A vágy: igény arra, hogy hozzáadj magadhoz valamit, hogy teljesebben lehess önmagad."
Lehet. De lehet, hogy más. Megint a kizárólagos univerzális kvantor. Pl. nekem most olyan vágyam van, hogy... na hogy is mondjam? Egyáltalán nem akarnék hozzáadni magamhoz semmit, éppen ellenkezőleg... de ezt most nem részletezem.
"Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten."
Anyám add el a házat!. Hiszen az úgysem számít, hogy hol lakunk, csak a lelki béke a fontos, meg, hogy ismerd meg önmagad. Megint a vagy-vagy. Vagy így lesz, és akkor az rossz, vagy úgy, és akkor az jó. És a misztikus "ismerd meg önmagad" (ezt nem ő találta ám ki, ez ősi román... izé szanszkrit jó tanács). Mert ha megismered önmagad, de nem ám akárhogy, nem elég a nevedet, szülid, szemszámot, anyjanevét, tajszámot ismerni, hanem igazán mélyen kell, akkor máris meglesz a lelki békéd. Köszike mester.
"Sohasem jön el a mostaninál tökéletesebb pillanat."
Akkor ez logikailag azt jelenti hogy a következő pillanatok, vagy ugyanilyen jók/rosszak lesznek, vagy rosszabbak. De ó, miket is beszélek, illetve beszél a mester, hiszen már jó régen tisztázva lett, hogy csak egy pillanat van, mégpedig a jelen, vagyis teljesen értelmetlen eljövendő pillanatokról beszélni, hiszen azok csak a jövőben lehetnek. Segítség, mentsenek ki, időzavarba kerültünk!
"Amikor elfogadod azt, ami van, minden pillanat a legjobb. Ez a megvilágosodás."
Ezek már amolyan redundáns bolondságok, ismétlődések. Vótmá ez, vagy valami nagyon hasonló, csak pepitában Minden eleme vótmá. Minden eleme bolondság továbbra is.
"Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását! A legnagyobb mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod megváltozását, ha társadat teljesen olyannak fogadod el, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy megváltoztatni."
Nézzenek oda! Mi a fene, és azt a köcsögit! Már azt hittem, hogy az ökörségeken kívül csak csupa bolondságot képes beszélni a bölcs mester. De itt egészen véletlenül mondott egy megfontolandó jó tanácsot. Persze ez is csak kb. félig helyes, hiszen míg az oké, hogy egy kapcsolatban nem nagyon van helye a nem elfogadásnak - hiszen akkor mire föl a kapcsolat? - de azért az engedtessék már meg, hogy a helytelen dolgokat merészeljük bírálni, szóvá tenni. Egy bölcstől elnézhető egy ilyen félig helyes szabály, azonban azt ajánlom neki, hogy pszichomókusnak azért ne menjen el.
Hát ennyi volt. Ahogy mondani szokás, ez őrület, de legalább nincs is sok rendszer benne. Illetve, egy rendszer mégis van benne: ez az ember nem nagyon tud nem tévedni, és nem hülyeségeket beszélni. A mai világban ez is egy biztos igazodási pont lehet. ;-)
