2017. jún 09.

Mi a demokrácia? Kis morfondírozás a témában.

írta: ipartelep
Mi a demokrácia? Kis morfondírozás a témában.

A demokrácia - először is válaszolva a cím kérdésére - egyfajta politika-technikai megoldás. Mégpedig a hatalom-, és a társadalom irányítására vonatkozó megoldás. Hiszen ugye, itt az a megoldandó probléma, hogy van a társadalom (konkrétan az országok), ezeknek van számtalan sok feladatuk, amelyeket a legmagasabb szinten kell szervezni, tervezni, irányítani, bonyolítani, és hát hogyan válasszuk ki a népből azokat a politikai vezetőket, akik el fogják végezni ezt az irányítási feladatot. A demokrácia, a több közül, az egyik ilyen lehetséges kiválasztási, és társadalom-irányítási módszer. 

(Azt tudjuk a filozófiából, hogy a definíciók általában, és kénytelen-kelletlen, rövidek, szűkszavúak. Hiszen a funkciójuk éppen az, hogy rövid választ adjanak valamire. Másrészt pedig, egy dolog, akkor, és attól ismerszik meg jól, ha minél több irányból, szempontból írjuk azt le. Tehát ideális definíció nincs, mert ha rövid, akkor messze nem teljes, ha hosszú, alapos, kimerítő, akkor meg lényegileg már nem definíció.)

Így persze a demokráciára adott fenti definíció is csak egy, a lehetséges sok leírásból. Az lehet, hogy karcolja a lényeget (az azért fontos kívánalma a definícióknak), de az is biztos, hogy nem teljes leírása a tárgyának, hiszen 6 sorban nem is lehet azt. Ezért van az, hogy a delikvensek gyakran még a legelemibb politikai fogalmak értelmezésében, és alkalmazásában sem egyeznek meg. ("Ezek komenisták". "Nem, ezek fasiszták". "Ez diktatúra". "Nem, ez demokrácia". Stb.) Bizonyos mértékű tisztázások (definiálások, és leírások) nélkül az ilyen viták teljesen meddőek, hiszen már a kiinduló fogalmi alapok is eltérnek egymástól.

No de mi a tartalma a fogalomnak? Mint azt tudjuk, a demokrácia a legnépszerűbb "definíciója" a "népuralom". Ezt én nagyon ellenzem, egyszerűen azért, mert a szó két tagja (nép, és uralom) jelentés szerint ellentmond egymásnak, pontosabban nem működik együtt. Elmagyarázom: uralkodni csak úgy lehet, akkor van értelme (azzal jár együtt), ha vannak uralkodó(k), és utaltak. De ha mindenki (a nép) uralkodó (népuralom), akkor kin uralkodnak? Annak nem sok füle-farka van, hogy valakik egyszerre legyenek uralkodók, és uraltak is.

Itt valójában az van, hogy a "demokrácia" (népuralom) szó, az egy "parasztvakítás". A szegény, jogtalan, elnyomottak megnyugtatására találták ki, azért, hogy azt képzeljék, hogy annak ellenére, hogy ők szegények, de mivel demokrácia (népuralom) van, így hát mégis ők uralkodnak. Vagyis hatalmon vannak, politikai szabadságuk van, beleszólásuk van, stb. A modern civilizációnk egyik legcsúnyább hazugsága ez.

Mivel a népuralom (ilyen formában) már logikailag sem lehetséges, igen furcsa lenne, ha a valóságban meg mégis lehetséges lenne. Így nyilván nem is lehetséges. Ehelyett vannak a különféle kvázi-demokratikus megoldások. De ezekről meg mindig az a vicc jut az eszembe, amit a szocialista politikai vezetőkről, elitről mondtak: "Mi az a Napóleon konyak? Az az ital, amit a magyar nép a választott képviselői révén fogyaszt.

Na most, hogyha népuralom végül is nemcsak nincs, hanem nem is lehetséges, akkor persze helyette meg kell próbálni olyan konstrukciókat, amelyek ahhoz közelítenek, vagyis demokratikusak. De míg a politológus itt egyből el is kezdené sorolni a megoldásokat (próbálkozásokat), a  filozófus itt rögtön megakad: végül is mi itt a legfőbb cél? Mi a lényeg? Az, hogy ki uralkodik? Vagy valami ennél alapvetőbb dolog is van? Egyáltalán, miért kell bárkinek is uralkodnia? Jó, erre a kérdésre még könnyű a válasz: azért kell, mert anélkül (egyelőre) nem lehet megoldani a társadalomszervezés-és irányítás feladatait. Ehhez irányítók azok sajnos kellenek. No de mi végre ez az egész, az uralkodás, meg irányítás, mi a célja, értelme? Ez már egy etikai kérdés. Végül is minden politikafilozófiai kérdésnek az etika kell legyen az alapja, csak hát elég hosszú az út addig (nehezen visszavezethető). Nem azért élünk (nem az az értelmes célunk), hogy uralkodjunk (akárcsak demokratikusan is), hanem van (lehet) egy ennél sokkal alapvetőbb (és sokkal távolibb) célunk: értelmes, boldog, hasznos életet élni. Ahogy ugye a vulkáni köszöntésben is áll... És bizony az akármilyen politikai berendezkedés ettől igen messze van, nem nagyon függ össze vele közvetlenül. Persze ez nem jelenti azt, hogy bármi jó. Mindig a legjobb felé kell törekedni.

Koronként, és helyenként, aktuálpolitische ugye, mindenféle konkrét kérdések is felmerülnek a demokráciával kapcsolatban. Pl. ma nálunk az egyik ilyen gyakori kérdés az, hogy "ez még demokrácia, ami itt van?". Erre a kérdésre sajnos nem lehet minden további nélkül igennel, vagy nemmel válaszolni. Ennek pedig a következő az oka: A "demokrácia", az nem egy objektív tény, hanem egy összetett, és elvont fogalom. És mivel nem objektív tény, a mibenlétének a leírása sem faktuális (tényleíró) jellegű. Hanem csak definiálni, közelíteni lehet. És ha ezek a leírások eléggé jók, akkor azokban közmegegyezni lehet. Minél többen fogadnak el egy leírást (definíciót), az annál használatosabb lesz, és annál kevésbé vitatott. Ez azt is jelenti, hogy ebben a tárgyban nincs olyan, hogy "igaz leírás" - a demokrácia mibenléte nem igazságkérdés, hanem arról van szó, hogy mi definiálunk egy "ideális "fogalmat, majd utána megnézzük, hogy az egyes konkrét esetek mennyire hasonlítanak hozzá.

De hogy konkrét választ is adjak a fenti kérdésre: a demokráciának is van egy ésszerű, célszerű meghatározása, bizonyos határokon belül. Az mindenkinek elég nyilvánvaló, hogy a hitleri Németország, a sztálini Szovjetunió, vagy Mao Kínája, stb. nem voltak demokratikus országok. Azok a demokrácia általános(-an elfogadott) definíciójának túl sok pontját megszegték ahhoz, hogy demokráciának tarthassuk őket. No de mi mondható egy olyan országra, hatalomra, amely látszólag, formálisan betartja ezeket a pontokat, vagy nem szegi meg őket látványosan, feltűnően? Amely ország, és hatalom ugyan messze van a nyugati demokráciáktól, de a fenti diktatúrák néhány fontos elemét sem tartalmazza (még)? Ugye, ilyenkor van az, hogy a definíciónkban pontosan hol húzzuk meg a diktatúra-demokrácia közti határt. És hát ki húzza meg azt a határt? Ez kb. olyan, mint a ki találja ki a vicceket. Senki, és mindenki - amennyiben mindenki foglalkozik vele, beszél róla, és akkor azzal már húz is valahol egy határt. Én egyébként - állást foglalva a témában -, már rég azt gondolom, hogy a fidesz-bűnszervezet sem nem demokratikus úton-módon szerezte meg a hatalmát, sem nem úgy gyakorolja azt. Még nem az a fajta diktatúra mint a hitleri, de valamerre arrafelé törekednek.

Van a demokráciával kapcsolatban egy másik érdekes kérdés is: az, hogy mi az ideális egyensúly a népakarat, és a helyes megoldás között? Ez így elvont, konkrétabban mondom: mi a helyzet akkor, ha a nép egy olyan politikai erőt szavaz a hatalomba ("demokratikus" választáson), vagy tart hatalmon, amely erő számára sem jó, vagy helyes megoldásokat alkalmaz? - de ezt a nép persze nem tudja. Tehát mi van akkor, ha a politikai erő populista demagógiával, erőszakos propagandával, a szabadság, és a nyilvánosság korlátozásával, és befolyásolásával, eléri, hogy ő legyen a "demokratikusan választott" vezető erő?

Volt már ilyen a történelemben? Hát igen, a történelem, ha így nézzük, kb. másról sem szól, mint a politikai hatalom ilyen-olyan "illegitim" megragadásáról, megtartásáról. Ezenközben persze régen nem sokat számított a nép véleménye. Ma viszont az elvileg már számít (a demokráciákban), ezért jött rá néhány szemfüles ember arra, hogy akkor azt befolyásolni kell (a demokráciákban persze), vagy még inkább, elébe menni, kialakítani azt. És akkor ezt is teszik. Persze, minden politikai erő erre törekedik (a befolyásolásra), de a módszerek tekintetében nagy különbségek vannak. A lemenni "populista-demagóg kutyába" eljárás még csak-csak elmegy, ha valamely szintet azért tartanak. De ha azt nem tartanak, akkor kialakul egy olyan hívő rajongótábor, akik egyrészt érzelmileg befolyásoltak (nem tudnak értelmesen gondolkodni), másrészt nagyon elkötelezettek (pont az érzelmi befolyásoltság, az ellenfél gyűlölete, stb. miatt), harmadrész pedig szilárdan kitartóak. Természetesen, és nyilvánvalóan a fidesz-bűnszervezet híveiről beszélek.

Na most, újra a fenti kérdés: ki jogosult megmondani két millió agyhalott fidesz-zombinak, hogy nekik mi a jó? Hogy az, amit ők jónak hisznek, az valójában nem csak a többieknek, hanem nekik is rossz? - csak ők ezt nem tudják. Beleférhet-e a demokráciába az, hogy 2 millió idióta (különböző hatalom- és szavazástechnikai trükkök által) túszul ejt, és egy bűnbandának odavet egy 10 milliós országot?

Én azt mondom, hogy az ilyen dolgokban az a vízválasztó, hogy kiket érint az ügy. Ha csak saját magukat érintené, azt a 2 millió agyhalott fidesz-zombit, és senki mást, akkor semmi értelme nem lenne beleszólni az ő dolgukba. Csináljanak azt, amit akarnak. De itt természetesen nem ez a helyzet. Itt 2 millió hívő teszi tönkre további 8 millió életét, lehetőségeit, és jövőjét. És ilyenkor már joga van a többieknek ebbe beleszólni. Még akkor is, ha amúgy, technikailag, nem (tudják) ezt a jogukat érvényesíteni, mivel az ellenzék széttöredezettsége miatt nem lehet leváltani a bűnbandát.

Ezt a témát nem lehet megnyugtatóan lezárni. Azért nem, mert nincs ideális megoldás. A társadalom tagjainak érdekei mindenképpen ütközni fognak valamiben. Így, csak egy adott helyen, korban, stb. lehető legjobb, elérhető, reális megoldás van. Elméletileg van ilyen. De hogy a gyakorlatban az mi, azt nehéz kideríteni (elméletileg), és persze nem is úgy működik, hogy valami agytröszt kitalálja, aztán úgy lesz. Hanem próbálgatásokkal működik. Ezekkel meg az a baj, hogy esetlegesek, nem tervezettek, és csak néhány lehetséges megoldást próbálnak ki. Pl. jó lenne-e az, ha - maradva a demokrácia szavazásos - képviseleti kiválasztási rendszerénél - az általános választójog helyett egy intelligencia-határhoz kötnék a választójogot? Erről egyből látszik, hogy pro- és kontra lehet mondani érveket ellene, és mellette. Vagy jó lenne-e az, hogy az ország vezetésére pályázó politikusok elé különféle értelmi- és morális kiválasztási próbákat állítanának? Hiszen, gondoljunk csak bele, most a világban egyedül a politikusi szakma az, amelynél nem követelnek meg semmiféle szakmai jártasságot, amikor még egy egyszerű szakmunkásnak is vizsgákkal kell bizonyítani, mielőtt megkapja a képesítését. A politikusok meg gyakorlatilag képesítés, és hozzáértés nélkül vezetnek országokat. Ez önmagában tragikomikus lenne akkor ha valakinek is eszébe jutna.

Szóval, mi a jó megoldás? Senki nem tudja. Nyilván, kell gondolkodni, tervezni, de a tervek önmagukban nem elegendőek addig, amíg nem vizsgáznak le a valóság ítélőszéke előtt. Én ma is azt gondolom, hogy valamiféle demokrácia kell, de nyilván nem ilyen kvázi- áldemokrácia, mint ami most van. De ezt csak finomítani lehet, és kell is, a történelem sajnos arra tanít, hogy a civilizáció mindig az ilyen saját kárán tanuló módon halad előre.

Szólj hozzá