ipartelep mondja

Egy kis spekuláció a tudásról.

2012. december 13. 20:55 - ipartelep

Amit tudunk, és amit nem...

1. Bevezető.

A dolgozat címe kissé „költői”. Ennek leginkább az az oka, hogy a tudásról örökérvényű, és egzakt szentenciákat megfogalmazni kevésbé lehet, és inkább csak pragmatikusan célszerű belátásokat, szabályokat állapíthatunk meg, vagy jó esetben olyan interszubjektív törvényszerűségeket, amelyek működnek, használhatóak, beváltak.

Az ismeretelmélet szent grálja a „tudás” fogalma. De az ismeretelméletet a tudás nem annyira tartalmi, mint inkább módszertani szempontból „érdekli”. Vagyis nem az az érdekes számára hogy a külvilágról szóló ismereteket gyűjtsön be (mert ez a szaktudományok dolga- vagy a filozófiában tradicionálisan ontológiai téma), hanem az, hogy magát az ismeretszerzés módját, lehetőségeit, eszközeit tárja fel, és értékelje. Ennyiben a tudásról szóló filozofálás egy eszköz, amelynek helyes használatával a világról szóló pontosabb, mélyebb tudáshoz lehet jutni. Tehát ha a filozófia tudásról beszél, akkor nem arról beszél amit tudunk (és különösen nem a külvilág tényeiről), hanem arról, ahogyan tudunk, illetve ahogyan célszerű tudnunk, vagy ahogy megszerezzük a tudást. Ebben a dolgozatban nem a tudásunk tartalmáról, hanem a módjáról szeretnék beszélni.

(Zárójelben egy megjegyzés: Nagyon fontos (lenne) annak a kontextusnak az ismerete, hogy miről van itt szó, miről beszélünk egyáltalán. E nélkül az ember könnyen a „nem látja a fától az erdőt” szindróma hatása alá kerül. Tudni, hogy szabályokat hozunk-e (vagyis mi találjuk ki a szabályokat), vagy csak felfedezzük ezeket a szabályokat (pl a tudás szabályait).

Ugyanakkor a téma nyilván túl általános, és metafilozófiai ahhoz, hogy egy ilyen sokkal konkrétabb tematikájú dolgozatban foglalkozni lehessen vele. Mindenesetre –röviden- azt gondolom, hogy az absztrakt fogalmakat (mint amilyen a „tudás” is) ki- és feltaláljuk, de úgy, hogy ezzel a természet egy bizonyos törvényszerűségének ide vonatkozó működési mechanizmusát tárjuk fel, ismerjük fel, és általánosítjuk. Tehát maga az absztrakt fogalom már konstruált, de amiről szól, a jelenség amiből általánosították, az konkrétabb formában is létező. Vagyis ez az „univerzália” kérdés legalábbis pontatlan, vagy felületes kérdés: A válasz rá nem vagy-vagy, hanem is is.)

2. A tudás elemei.

2.1. Mi a tudás?

A szó köznapi használatában több értelme is lehet: a. Tudás mint valamely ténynek a tudása –ez a „propozicionális” tudás, b, Tudás, mint valamilyen képesség birtokában lenni. c. Tudás, mint valaminek az ismerete. Az a lényegi különbség köztük, hogy csak az első típusú tudásnak lehet igazságértéke (hogy igaz vagy hamis).

A propozicionális tudásnak, és a képességbeli tudásnak a megkülönböztetése talán triviális, mindenesetre Gilbert Ryle nyomán (is) széleskörűen elfogadott. A dolgozatban írottak a propozicionális tudásra vonatkoznak.

Hogy lehet definiálni a tudás fogalmát? Tudáskritériumok.

A tudás fogalma úgy is megfogalmazható, hogy a „tudni valamit” azt jelenti, hogy valamely tényről van egy elképzelésünk (tudomásunk van róla). (És ez az elképzelés persze valamilyen gondolatban manifesztálódik.) De ez a meghatározás így túlságosan is pongyola, nem felel meg a további filozófiai elemzés számára. Ezért van egy konkrétabb, (elterjedt, elfogadott) definíciója is:

Az ismeretelméletben a tudásfeltételek gyakran a következő három pontból állnak (Platón nyomán):

Sz. akkor tudja hogy A, ha:

  1. Sz hiszi hogy A
  2. Sz igazoltan hiszi hogy A
  3. A igaz.

Ezekkel a kritériumokkal szerintem több baj is van. Az egyikre Edmund L. Gettier mutatott rá: Még ezek sem garantálják a tudást, mert előfordulhat olyan eset, amikor az igazolás nem megalapozott. Én ugyan erről (Gettier tudáskritikájáról) azt gondolom, hogy nem teljesen korrekt, hiszen amire Gettier azt mondja hogy fennáll, (a b. pont, az igazolás), az valójában a példáiban nincs meg. De ezt lehet úgy is interpretálni, hogy formálisan ugyan megvan az igazolás, de ténylegesen, okságilag még sincs meg. Ebben az esetben igazságfeltételként egy nem esetleges (vagy tévedésen alapuló), hanem egyfajta erősebb igazolás szükséges.

Azonban szerintem a fenti három kritériummal más a probléma. Gyanúm szerint amikor ezeket (a tudáskritériumokat) kitalálták, akkor a „gyengébbtől” az „erősebb” felé mentek, olyan módon, hogy az első a hit (az a.) volt, majd „rájöttek” (helyesen), hogy az nem elegendő a tudáshoz , és hozzátették a másodikat (b.), az „igazoltan hinni”-t is. De ha valamiben igazoltan hiszünk, az mindenképpen magában foglalja a hit-et, vagyis az a. pont innentől már feleslegessé válik.

A másik probléma nem logikai, hanem definíciós: (És belátom, hogy ez ugyanannyira radikális, mint amennyire vitatható álláspont): Miért kellene a tudás tárgyának igaznak lennie? Nem lehetséges az, hogy valamit úgy tudunk (vagyis igazoltan hisszük), hogy az a valami közben hamis? Ekkor rosszul, hamisan tudunk valamit. Természetesen ebben az esetben a b. pont (igazoltan hiszi) sem teljesül, hiszen az igazolás nem volt jó, vagy helyes. Ez egyfajta fallibilista (vagy korlátozottan szkeptikus) álláspont, mely szerint az igazolás lehet hibás is. Imigyen az igazolás kérdése körül forog az egész „tudás-probléma”. De azt természetesen nem gondolom, hogy az igazolás mindig hibás, soha nem lehet „eléggé jó”.

De végső soron azt gondolom erről, hogy célszerű a tudáskritériumok közé bevenni a c pontot  („A igaz”), de csak használhatósági, pragmatikus szempontból, és nem azért, mert  ez „így van”. Tehát a propozicionális tudás egyik feltétele (definíció szerint) hogy a tudásunk igaz. Ez azonban további kérdéseket vet fel az igazság mibenlétével kapcsolatban.

 2.2. Az igazság(ok) jellege. Mi az „igaz”?

Miféle igazságok léteznek? Mivel az igazság a tények helyes leírása, vagy megfogalmazása, először is meg kell nézni, hogy miféle tények léteznek. Mik a tények? A tények a világ (az absztrakt fogalmi világ is) állapotai, létezői, illetve ezek leírásai.

Alapvetően kétféle tény lehet: a. analitikus, b. szintetikus. Az analitikus tények (vagyis az azt leíró mondatok) igazságát a benne szereplő szavak jelentése dönti el, a szintetikusakét viszont a világgal való tapasztalati megfelelés. Az analitikusan igaz tények (most nem foglalkozom a másik lehetőséggel, az analitikusan hamis-al) igazságának eldöntéséhez nem kell „kitekintenünk a világra”, vagyis a tapasztalatot használni. (De ez csak a közvetlen tapasztalatra vonatkozik, hiszen az nyilvánvaló, hogy a világról, és a fogalmakról szóló mindenféle tudásunk csakis hosszadalmas tapasztalati úton szerezhető meg, és közvetve egy empirikus hálóra épül.) A szintetikus állítások igazságának eldöntéséhez viszont be kell vetnünk a közvetlen tapasztalatainkat. Ugyanis ezek az állítások a külvilágról mondanak valamit, és a külvilágot természetszerűen csak tapasztalatilag tudjuk megismerni.

Tehát az analitikus állítás igazságának eldöntéséhez elegendő csak a szavak jelentésének ismerete. Ez nyilván további kérdést vet fel a „jelentés”-re vonatkozóan. Nem mindig egyértelmű hogy egy-egy elvontabb fogalom mit jelent, sőt éppenséggel nagyon gyakori a többféle értelmezés. De innentől a probléma már logikai, vagy nyelvfilozófiai lenne, ami itt nem téma.

A szintetikus igazságok azok, amelyek –az analitikus tautológiákkal (bár a tautológia is hordozhat valamiféle nyelvi jellegű információt) szemben- a külvilágra reflektálnak. Nem szükségszerűen igazak, (és nem a szavak jelentése alapján), hanem valamely új információval szolgálnak a világról. Nagyon fontos különbség, hogy ezzel szemben az analitikus állítások a külvilágról nem mondanak semmit, azok által nem ismerhető meg a világ. Ez a különbség talán nem is triviális, hiszen pontosan a filozófiában, (vagy pl. a teológiában) vannak olyan elterjedt nézetek, amelyek szerint a tiszta spekuláció módszerével (amely analitikus) is lehet „új információkat” feltárni.

(A fenti éles, Kanti alapú dichotómia (a Quine-féle „Az empirizmus két dogmája” után) talán elnagyoltnak, vagy elavultnak is tűnhet, de én ezt a megkülönböztetést, és fogalmi apparátust bizonyos (lehet hogy nem túl elmélyült, vagy kifinomult) absztrakciós szinten használható „szerszámnak” gondolom. Nyilván nem cél a Quine-nel folytatott vita.)

Végső soron tehát az igazság, a tényeknek, vagyis a világ igaz állapotainak való olyan megfelelés, amely gondolatokban, és kijelentésekben nyilvánul meg.

2.3. Mi az az igazolás?

Az igazolás az „igaz” tény ebbéli jellegét (hogy igaz) mutatja ki, tárja fel, vagy ha úgy tetszik, tudatosítja. Ha a tudástól azt várjuk hogy a tárgya igaz legyen, akkor eme igazságról való meggyőződés az igazolás feladata. Kérdés hogy az egyszerű, igazolás nélküli hitből hogyan lehet igazolt hit. Másképp fogalmazva: Mik az igazolás módjai? És mitől helyes egy igazolás?

Az már intuitíve látszik, hogy az igazolás a hitnél erősebb dolog. Tehát az igazolás vagy bizonyítást, vagy valamilyen, elegendően nagy mértékű (de nem teljes) bizonyosságot jelent valaminek az igazáról. Ezt a nem teljes bizonyosságot valószínűségnek is nevezhetjük, bár belátható, hogy számszerűsíteni nagyon nehéz lenne. És megint csak különbséget kell tenni a tartalmilag kétféle tudás igazolása között.

Egy analitikus állítás igazolása annak a deduktív logikai levezetése, ellenőrzése, ha lehet más állításokkal való összevetése, ellentmondásmentességének kimutatása. A tapasztalattal nem lehet összevetni, hiszen nem arról szól, Az állítások levezetése az ismert logikai (vagy matematikai) következtetési szabályok alapján történik.  

Viszont a szintetikus állítások igazolásának kiindulása a tapasztalati út. Megfelel-e érzékszervi észleléseinknek, vagy ha olyanok nem állnak rendelkezésünkre, akkor az egyéb, közvetett tapasztalatainknak. Nyilván a külvilágra vonatkozó elméletektől is elvárt a logikai ellentmondásmentesség, de ezen felül az általa leírt tények megfelelését és igazságát is kell vizsgálni.

Úgy tűnik, hogy a különböző igazolási módszerek (verifikáció, konfirmáció, falszifikáció) közül nincs csak egyetlen egy üdvözítő, legjobb módszer. Ehelyett helyes, vagy helytelen, illetve megfelelően jó, vagy nem megfelelő, illetve használható- kevésbé használható módszerekről, eljárásokról beszélhetünk. Az ismereteink helyességének, igazságának a fokmérője elsősorban, és végső soron a gyakorlati megfelelés, a használhatóság, a működőképesség. Természetesen nem minden ismeret képezhető le közvetlenül valamely gyakorlati próbára, de ha minden mindennel holisztikus módon –nyilván- nem is függ össze, még a legabsztraktabb elméleteknek is van –ha nem is közvetlenül, hanem több lépésben is- valamiféle gyakorlati következménye, vagy használhatósága. És végső soron ez a „használhatósági szempont”, a legékesszólóbb igazolása egy-egy elmélet helyességének.

2.4. A tudás jellege.

Ajánlatos kettéválasztani a tudásunkat, aszerint hogy az mire vonatkozik. Amennyiben az analitikus tudás, vagyis a fogalmainkra, a matematikára, a logikára, vagy valamely deduktív rendszerre vonatkozik, akkor az a kérdés, hogy az adott tudás igaz-e, két körülmény függvénye lesz: 1. A kiinduló premisszák (axiómák, posztulátumok) igazak-e, és 2. Az azokból való levezetés ellentmondásmentes-e. Az axiómák igazsága csak az elemi belátáson alapulhat, mivel őket igazolni, vagyis levezetni semmilyen módon nem lehet (természetesen akkor, ha eléggé alapvető axiómákat választottunk). Egyszerűen igaznak fogadjuk el őket. Nyilván az axiómák kiválasztásában, és azok igaznak minősítésében kizárólagos szerepe van az elméletalkotó ismereteinek, tudásának, vagy akár szubjektív hiteinek is. A levezetés viszont tisztán „logikai ügy”, amennyiben helyes a következtetési láncolat, akkor elméletileg a konklúzió is helyes lesz. Persze egy összetettebb filozófiai elmélet (és mely elmélet nem az?) nem tisztán axiomatikus-deduktív, de ha az lenne, akkor meg belefutna Gödel „nemteljességi tétel”-ébe, amely szerint egy ilyen elméletnek szükségszerűen van olyan eleme (következtetése) amely nem bizonyítható. Vagyis a rendszeren belül nem bizonyítható minden állítás. Mindazonáltal az analitikus tudást egy olyan szerszámnak gondolom, amely nem „önmagáról szól”, vagy önmagáért van, hanem az az értelme és haszna, hogy a tapasztalati úton megszerzett ismeretek kiértékeléséhez, értelmezéséhez hozzájáruljon.

A „szintetikus” elméletek a külvilágra vonatkozó tudásunkat tartalmazzák (amennyiben igazak). Tapasztalati úton szerezzük be a rá vonatkozó elemeket, majd azokat a megfelelő „szerszám”-al (logika, matematika) lehetőleg konzisztens elméletté, hipotézissé formázzuk. Az ilyen elméletek a világ valamely részének a leírásai, vagy a világ működéséről mondanak valamit. Csak egy elvi probléma van velük: Nem biztos hogy igazak. Az igazságuk inkább valószínűségi jellegű, és a bizonyításuk helyett az igazolásukról beszélhetünk. És arról, hogy az elmélet eleget tesz-e bizonyos kritériumoknak. Többféle ilyen, úgynevezett „demarkációs” kritériumot is megfogalmaztak (verifikáció, konfirmáció, falszifikáció), de e dolgozat tárgyától messzire vezetne ezek elemzése. Mindenesetre úgy látszik, hogy ha az indukció jellege miatt biztos tudást nem is, de elegendően jó, megbízható tudást lehetséges szerezni bizonyos módszerek alkalmazásával, és betartásával. Ezek a módszerek a tudomány módszerei (a logika, az indukció, a különböző igazolások, a kutatási eljárások, szabályok, stb).

A külvilágról szóló tudásunk persze nem csak tudományos elméletekben ölt testet, hanem az egyén szintjén azoknál sokkal hétköznapibb módon. A hétköznapi tudás nem racionálisan felépített és ellentmondásmentes elméletekből áll, hanem elképzeléseknek egy többé-kevésbé kusza halmazából. Az ilyen tudás célja, és funkciója is eltér a tudományos tudásétól. Az ember az egyén szintjén nem a világ működését akarja megérteni, modellezni (mint a tudomány), hanem csak eligazodni, és megélni szeretne a világban. Persze ehhez is szükséges az ismeretek valamilyen fokú konzisztenciája, és igazsága is. De nagyon gyakran azt látjuk, hogy igen nagyfokú inkonzisztencia és „helytelen tudás”, vagy hamis világnézet mellett is jól el lehet boldogulni. Ennek természetesen társadalmi okai vannak, amelyek messzire vezetnének e dolgozat tárgyától.

3. Amit nem tudunk.

Továbbra is szem előtt tartva azt, hogy ez a dolgozat nem a tudás tartalmáról, hanem a módszeréről, és lehetőségeiről (továbbá milyenségéről) szól, azt gondolom, hogy az emberi értelem, felfogóképesség, értelmi kapacitás korlátos. Ugyanakkor a felhalmozott tudás mennyisége egyre nő, a tudás kumulatív jellegű. Nyilvánvaló, hogy tartalmilag és mennyiségileg csak egy kis részét ismerjük a világnak. Nagyon valószínű (a kézenfekvő fizikai korlátok miatt) hogy az egész világ mennyiségi értelemben sosem lesz megismerhető. Kérdéses, hogy a világ a törvényszerűségei szerint mennyire mély, változatos, bonyolult. Amennyiben a korlátozott felfogóképességünket meghaladóan bonyolult, akkor számunkra nem megismerhető a világ minden (túl bonyolult) részlete. Vannak bizonyos arra mutató jelek, hogy pl. a kvantummechanika nem determinisztikus, és az antropomorf  intuíciónak ellentmondó jelenségei már ilyenek, vagyis elérkeztünk egy határhoz, az emberi szemlélet, megértés, és értelem határához. Ezt pl. ma még nem tudjuk. Persze a filozófiának nem a tudás mennyiségi bővítése, hanem a minőségi elemzése a dolga. A filozófia ide vonatkozó kérdése az, hogy elvileg lehetségesek-e olyan módszerek, amelyekkel a tudást bővíthetjük, vagy (másik kérdés) elértük-e már azt az organikus határt, ahonnan a tudás, megértés fogalmaink el fognak válni az eddigi megszokott értelmüktől? (A megértésnek fokozatai vannak, a teljes, minden oldalú belátástól, a kevésbé ilyenig.)

A „nem tudás” rejtettebb a tudásnál, kevésbé tudjuk hogy mit nem tudunk, mint amit tudunk. És az ember pszichéje is akadálya a nem tudás beismerésének. Bizonyos, nyíltan irracionális elméletek (melyek persze elsősorban nem tudáselméletként funkcionálnak, annak ellenére, hogy kijelentéseket tesznek a világról), pl. a vallásos hitek, pontosan a tévedhetetlen, magabiztos tudás igényével lépnek fel. A filozófiai ismeretelmélet azonban pontosan arra szegődött, hogy figyelmeztessen: a nem tudás a „kertek alatt ólálkodik”, és ha nem figyelünk, akkor hamarosan már a spájzban lesz. Csak úgy tudhatunk meg minél többet a világunkról, ha folyamatosan szem előtt tartjuk azt a sok mindent, amit még nem tudunk.

Az irracionális „elméletek” kevés (semennyi) jogot formálhatnak bármiféle tudáselmélet igényére, de vannak olyan, a filozófián belüli racionális elméletek is, amelyek tagadják a tudás lehetőségét. Ezeket a „szkepticizmus” gyűjtőnév alatt találjuk, bár éppenséggel nagy különbség van a filozófiai, és a tudományos szkepticizmus között. Ugyanis nem mindegy, hogy a szkepszis mire vonatkozik, mivel szemben kritikus. Míg a tudományos szkepszis a dogmával, az áltudománnyal kritikus, addig a filozófiai szkepszis a tudás, megismerés lehetőségeivel. Azt gondolom, hogy fontos a mérték: Minden tudás lehetőségét tagadni értelmetlen (hiszen nyilvánvaló, hogy sok mindent tudunk), ugyanakkor egészséges az a szkepszis, amellyel rámutatunk a tudásunk korlátozott jellegére.

4. Konklúzió, összefoglaló, tanulság.

Tudásszociológiai szempontból első látásra talán meglepő az a divergencia, amely a tudásra vonatkozó módszerek, a tudás jellegének elfogadottsága, és a konkrét tudás (illetve nem tudás) tartalmi része között áll fenn. Talán naiv módon, de azt várná az ember, hogy az ismeretelmélet tisztázza az elméleti alapokat, szerszámot ad az igaz tudás megszerzéséhez, és a többi már tiszta sor. Természetesen nem így működik a dolog. Amellett hogy többféle tudáselmélet van, még annál is többféle tudás-alkalmazás, és a világnak számos, egymástól nagyon eltérő interpretációja létezik. Az egy bizonyos dologról szóló, egymást kizáró magyarázatok egyszerre nem lehetnek igazak, ezért fontos hogy olyan elméleti módszerünk legyen, amelynek útmutatásai alapján választani tudunk közülük.

Miért fontos hogy jók legyenek a tudás-módszereink? Azért, mert viszonylag kevés az elvesztegetni való időnk. Ugyan a világ hamis, téves tudásokkal is „köszöni, megvan”, de mi, halandó lények már kevésbé. Pontosabban kevésbé jól. Ha a világ megismerésére alkalmazott módszereink nem eléggé jók, akkor a konkrét ismereteink is hamisak, és szegényesek lesznek. És az, végső soron a társadalom, és az egyén lehetőségeire, életére, jólétére hat ki negatív értelemben.

 Szeretnénk hinni azt, hogy lehetséges biztos tudás, és ami implikálja azt, vagyis biztos igazolás, és objektív igazságok. De ezek a feltételek így egyszerre nem teljesülnek. Nincs olyan egyedül üdvözítő módszer, amellyel a világ jelenségei, vagy az elméleteink közül ki tudjuk választani a biztosan igazakat, azokat elkülöníteni a hamisaktól. És a hangsúly itt a kizárólagosságon, és a biztonságon van. Mert eléggé jó módszerek vannak, de azok csak a tudásnak egyfajta valószínűségi megalapozását adhatják.

Volt idő, amikor néhányan úgy gondolták, hogy a tudás legfőbb letéteményese, a tudomány (pontosabban a fizika tudománya) elérkezett a határaira, már alig maradt számára felfedezni való. Ez a jóslat nagyon nem igazolódott be, ma már inkább tudjuk, mint sejtjük, hogy az ismereteink egy óriási fekete folt széleit bevilágító kis fényfoltok csupán. Volt idő, amikor azt jósolták, hogy a filozófia lassan teret veszít, a feladatait átveszik tőle a szaktudományok, neki alig marad valami. Ennek a jóslatnak a sorsát egyelőre nem látjuk be. De én azt hiszem, hogy a filozófiának, és benne főleg az ismeretelméletnek még nagyon sokáig akadnak különféle feladatai, többek között a tudásunk megalapozásának terén is.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipartelep.blog.hu/api/trackback/id/tr144964265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.04. 13:22:22

"Nem lehetséges az, hogy valamit úgy tudunk (vagyis igazoltan hisszük), hogy az a valami közben hamis? Ekkor rosszul, hamisan tudunk valamit. Természetesen ebben az esetben a b. pont (igazoltan hiszi) sem teljesül, hiszen az igazolás nem volt jó"

Ez tévedés. Például kb a 19. század végéig a newtoni fizikát igazoltan gondolták igaznak. Az igazolással semmi baj nem volt, egyszerűen nem találkoztak a cáfolatokkal.

Egy egyszerű példát tekintve: ha valaki azt gondolja, hogy minden gólya fehér, mert még nem látott, és nem szerzet tudomást fekete gólyáról, akkor igazoltan tudja úgy, hogy minden gólya fehér.

A 3. kritérium, miszerint a tudásnak igaznak kéne lennie, szerintem is marhaság. Egyrészt akkor minden tudományos fejlődésnél revideálni kéne az összes tudást, és azt mondani, hogy amit előtte tudásnak gondoltunk, nem csak, hogy nem igaz, de nem is volt tudás. Ez így elég körülményes.

Másrészt a 3. kritérium módszertanilag üres, mert csak a 2. által fogható meg.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.04. 13:31:11

"Vannak bizonyos arra mutató jelek, hogy pl. a kvantummechanika nem determinisztikus, és az antropomorf intuíciónak ellentmondó jelenségei már ilyenek, vagyis elérkeztünk egy határhoz, az emberi szemlélet, megértés, és értelem határához. "

A szemlélet határához talán, de a megértés, értelem határához nem, hiszen totál korrekt tudományos elméletről van szó, az pedig az emberi megértés része.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.04. 13:32:10

"Vannak bizonyos arra mutató jelek, hogy pl. a kvantummechanika nem determinisztikus, és az antropomorf intuíciónak ellentmondó jelenségei már ilyenek, vagyis elérkeztünk egy határhoz, az emberi szemlélet, megértés, és értelem határához. "

A szemlélet határához talán, de a megértés, értelem határához nem, hiszen totál korrekt tudományos elméletről van szó, az pedig az emberi megértés része.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.12.04. 21:21:44

@Brendel Mátyás: Igen... A helyzet az, hogy a "tudás" fogalma - az összes többi filozófiai fogalomhoz hasonlóan - egy konstruált fogalom. Egyszerűen szólva, mi találjuk ki, hogy mit értsünk rajta, milyen tartalommal működne jobban. Tehát - szemben a tényeket leíró fogalmakkal (ezekkel foglalkozik a tudomány) - itt a kérdés nem az, hogy a fogalom megfelel-e valamely ténynek, vagy pontosan írja-e le azt a tényt (hiszen olyan tény, hogy "tudás", nincs - csak partikuláris, konkrét tudástartalmak vannak), hanem csak az, hogy egy absztrakt fogalmat eléggé jól határozunk-e meg.

A legtöbb ilyen fogalmat használjuk a köznapi beszédben is. A "tudás" fogalmát feltétlenül. Amikor pl. azt mondjuk (ez mindennapos kifejezés), hogy "ezt rosszul tudod", akkor ez a mondat máris keresztbe tesz a tudás szó filozófiában bevett, használt fogalmának. Hiszen ugye, a filozófiában csak jól lehet tudni valamit (hiszen az egyik kritériuma az igazság, helyesség), és ha valamit rosszul tudunk, akkor az a filozófiai tudásfogalom alapján nem is tudás.

Egyrészt érthető, hogy a filozófia pontosítani próbálja a köznyelv fogalmait. Pongyola fogalmakkal nem tudnak jól dolgozni. Másrészt, vigyáznia kell, mert ha a filozófiai meghatározás túlságosan eltávolodik a köznyelvi értelemtől, jelentéstől, akkor abból zavarok lesznek.
És persze, rohadt nehéz bármiben is véglegesen megállapodni, hiszen pont a filozófia az a műfaj -és pont azért, mert nem a tényeket írja le -, amelyben ahány ember, majdnem annyiféle beszéd.

Ezért mókás egy kicsit, amikor olyasmiket olvasok, hogy már majdnem megnyugodhattunk a tudás fogalmának tiszta definíciójával, de aztán jött Gettier, és rámutatott, hogy az sem teljesen jó. Hát persze, hiszen ez a történet pont erről szól: Hogy mi gyártsunk egy minél használhatóbb definíciót.

Amit itt fent leírtam, azt te valószínűleg tudod, és így is gondolod mint én. De ez egyáltalán nem triviális, és köztudott, és explicite - hogy úgy mondjam - "nyilvántartott" ám. Az emberek általában nem ismerik (vagy nem gondolnak bele) azt a dichotómiát, ami a tények (és az őket leíró fogalmak, szavak), és a fogalmi konstrukciók között van. Ez utóbbiak legyenek akár a matek, akár a logika, akár - mint itt a "tudás" a filozófia fogalmai, csak szerszámok, amelyeket mi faragunk, alakítunk minél használhatóbbra. Hogy aztán velük ragadjuk meg a kemény valóságot.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.12.04. 21:59:57

@Brendel Mátyás: Biztos ismered az ide vonatkozó anekdotákat. Richard Feynman, - aki pedig elég jól vágta a témát - olyasmit mondott, hogy a kvantummechanikát senki sem érti. És pont azért nem értjük, mert annyira más, mint a mindennapos tapasztalati világunk, ez az "antropomorf", amihez hozzászoktunk. Annyira alatta marad az érzékszervi észlelési szintünknek. Nagyjából addig (kivéve a relativitás elméletet), amíg nem "bukkantunk" a kvantumvilágra, kvantumproblémákra, a világunk nagyjából emberléptékű volt. Abban az értelemben, hogy még el tudtuk képzelni azokat a tartományokat, amelyekkel foglalkoztunk, ameddig le- ill. a méretskálán felmentünk. Az "elképzelni valamit" azt jelenti (úgy működik az elképzelés), hogy amit elképzelünk, azt valami már ismerthez kötjük, hasonlítjuk. De ha az új jelenség annyira más, szokatlan, furcsa, rendhagyó viselkedésű (mint a kvantumjelenségek), hogy az addigi tapasztalataink között semmi hozzá hasonló nincs, akkor azt nem tudjuk kötni, hasonlítani, elképzelni.
Egyébként meg, valahogy úgy van ez, ahogy ebben a csodálatosan jó filmben (www.youtube.com/watch?v=eLoOJp7-1a8) ráhibáznak erre: A fizikaprofesszor megbuktat egy diákot, aki azt mondja, hogy nem tudta, hogy a kvantummechanika-vizsgában matek is lesz. A párbeszéd:
-------
- Nem tudtam, hogy matek is lesz benne.

- Hát, a matek nélkül nem igazán
működik a fizika, nem gondolod?

-Ha megbukok, akkor
elveszítem az ösztöndíjat
és szégyenben maradok.
Értem a fizikát. Értem a halott macskát.

-De nem értheted a fizikát anélkül,
hogy ne értenéd a matekot.
A matematika mutatja meg, hogy
hogy is működik. Az az alapja.
A történetek, amiket mondok
hozzá, csak illusztrációk.
Meseszerűek, csakhogy el
lehessen képzelni a dolgot.
Mármint...
Még én magam se értem a halott macskát.
A matematika a kulcs mindenhez.
------
Úgyhogy, bár az a helyzet, hogy a megértésünk "képlékeny", annyiban, hogy a szemlélet, és az elképzelés határán túli dolgokat valamennyire kipótolja a tiszta leírás, a modell, a matek, de ez már nem ugyanaz a fajta megértés, mint a régi megértés, amely még "elképzelés"-el is dolgozott. Ha működik a dolog, vagyis az ilyen leírás, akkor persze olyan nagy baj nincs, de úgy tűnik, arról már le kell mondanunk, hogy a kvantumjelenségeket ugyanúgy, és ugyanazon a szinten értsük, mint a minket körülvevő makrojelenségeket.

A film mellett még egy könyvet ajánlok ennek jobb megértéséhez: Vassy Zoltán: A Parapszichológia tudományos irányzata. Vassy a legkevésbé sem ezoterikus, hanem fizikus. A könyv komoly...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.05. 11:17:22

@ipartelep: "A helyzet az, hogy a "tudás" fogalma - az összes többi filozófiai fogalomhoz hasonlóan - egy konstruált fogalom. Egyszerűen szólva, mi találjuk ki, hogy mit értsünk rajta, milyen tartalommal működne jobban. Tehát - szemben a tényeket leíró fogalmakkal (ezekkel foglalkozik a tudomány) - itt a kérdés nem az, hogy a fogalom megfelel-e valamely ténynek, vagy pontosan írja-e le azt a tényt (hiszen olyan tény, hogy "tudás", nincs - csak partikuláris, konkrét tudástartalmak vannak), hanem csak az, hogy egy absztrakt fogalmat eléggé jól határozunk-e meg."

Ezzel megint nem értek egyet. Minden fogalmunk olyan, hogy a valóságot bizonyos szempontból kategorizálja. Minden fogalom, egy olyan halmaz, amelybe beletartozik bizonyos x-ek, és kizárunk belőle bizonyos y-okat.

Vegyük például "Budapest" fogalmát. Budapest határának meghúzása nem teljesen önkényes, de elképzelhető más határhúzás. Vagy vegyük a "tenger" fogalmát, hol kezdődik a tenger, hol kezdődik a szárazföld? Ha a Kaszpi-tenger tenger, akkor az Aral-tó miért nem?! stb.

A fogalmak nem tények, hanem konvenciók. A tényeket többféleképpen, többféle fogalomrendszerrel le lehet(ne) írni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.05. 11:24:55

@ipartelep: Persze a "megértés" fogalmát is lehet többféleképpen érteni. Egy szűkebb értelmezés az, hogy intuitívan is felfogja az ember, hogy el tudja képzelni magában, hogy jül tudja hasból is becsülni, hogy mi fog történni. A kvantummechanikát így senki nem érti, meglehet. De az is meglehet, hogy ha gyerekek kvantumechanikával körbevéve nőnének fel, akkor az is ugyanolyan szokásos, ismerős lesz számukra.

Ahogy például Galilei előtt az emberek óriási többsége nem értette azt, hogy a Föld hogy lehet gömbölyű, és hogy keringhet a nap körül, amikor tök szilárdan áll, és meg se mozdul, és lapos, mindenki tudja. Aztán megszoktuk, hogy így van, és ma már nem szokott gondot okozni az embereknek.

A kvantummechanika jövője is lehet ilyen.

Azon kívül, nem látom ennek túlzott jelentőségét.

A nagyobb jelentősége annak van, hogy a tudósok értik olyan módon, hogy tudnak vele dolgozni, és tudnak számolni, és nem jelent folyton problémát nekik, hogy akkor ez hogy is van, és nem kell folyton azon rágódniuk, hogy valami ellentmondás van a képletekben.

És amikor "emberi megértés határairól" írsz, akkor az ember óhatatlanul is ez utóbbira gondol, mert lehet, hogy az egyes ember megértési képessége esetén inkább az az első értelemben vett megértésre gondol az olvasó, de "az emberi megértés határai"-nál meg óhatatlanul arra, hogy "na ezzel még a tudomány se tud mit kezdeni". Így pedig félrevezető a dolog.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.12.05. 11:26:18

Minden komment elküldése után hibát jelez nekem a blog.hu. Eddig csak ezen a blogon. A komment ennek ellenére megjelenik.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.12.05. 11:40:39

@Brendel Mátyás: Csak azok a fogalmaink tudják a "valóságot kategorizálni", amelyek a valóságról szólnak, azt írják le. Vagyis a tényeket, vagy a valóság tárgyait leíró, vagy megnevező fogalmak.
No de ugye, már sokat beszéltünk az analitikus jellegű fogalmakról is. Azok közvetlenül nem a valóság tárgyairól, vagy a tényekről szólnak, nem azokat nevezik meg, hanem azokról az absztrakciókról, amelyek ilyen általános formában - ahogy ezekben a fogalmakban ez megjelenik - nem léteznek. Úgy nem léteznek, ahogy azok a tárgyak meg léteznek, amelyeket a konkrét, rájuk vonatkozó fogalmak leírnak.

Ez a fejtegetés a "tudás" fogalmából indult ki. Ez a fogalom abban különbözik mondjuk a "Hold" fogalmától, hogy míg ez utóbbi egy konkrét tárgyra vonatkozik (a Föld kísérőjére), és számtalan sok fizikai ténnyel írható le, addig a "tudás" (így általában) nem egy fizikai létező (csak ugye, az egyes konkrét tudások, és tudatok, és tartalmak azok). De maga a fogalom, az egy absztrakció, aminek a pontos jelentését mi magunk alakítjuk ki. köznyelvben szokás- és implicit közmegegyezéses alapú konvencióval, a használat során, a filozófiában pedig törekedünk egy egzaktabb, pontosabb jobban használható definícióra. De ezt a definíciót mi adjuk neki, és nem mint a Hold esetében, kikutatjuk a rá vonatkozó tényeket, és leírjuk azokat. Én erről a különbségről beszéltem, és amúgy azzal, amit te írtál egyet is értek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.12.05. 11:42:57

@Brendel Mátyás: Igen, most nekem is kiírt valami hibát, de az enyémet is elküldte. Én nem állítottam át semmit. Valami blogmotor hiba lehet, reméljük elmúlik.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.12.05. 12:00:43

@Brendel Mátyás: Igen, a kvantummechanika megértése már túlhaladt a "köznapi" megértés határán. Ha nem hogy az átlagemberek, hanem a fizikusok sem értik -ilyen értelemben -, akkor ez a helyzet.
És az is igaz, hogy a "megértésnek" van egy olyan összetevője is, amely - a köznapi megértésen kívül - a használhatóságra, a leírhatóságra, a vele dolgozni tudásra vonatkozik. Vagyis a fizikusok úgy dolgoznak valamivel, hogy közben azt a szó köznapi értelmében nem értik. És mégis elvannak ezzel.

Legalábbis most, egyelőre elvannak. De az mindenképpen szűkíti a mozgásteret, ha valamit teljes értékűen, és értelemben nem értünk, hanem csak úgy értjük (már aki ugye), hogy az arról szóló absztrakt matematikai modelleket használjuk. Ez is mondható egyfajta értésnek, de korlátozottabb mint az, amikor az értés teljes spektrumu. Ugye, ki tudja, hogy hol a vége ennek a kvantumvilágnak? Mi lesz, ha még a mostaninál is mélyebb, egyre kevésbé érthető, egyre nehezebb matematikával leírható dolgok lesznek? Akkor azt összességében egyre nehezebb lesz megérteni.

Természetesen arról szó nincs, hogy azt mondtam volna, hogy a tudomány nem tud mit kezdeni bármivel is. Csak a tudomány tud mit kezdeni bármivel is - persze a természet- és társadalomtudományos cuccokkal. Csak azt gondolom, hogy mivel az értelmünk véges (az agykapacitásunk), ezért ebből következően a megértésünk is véges. És lehetséges, hogy a világ bizonyos részei, mélységei már olyan mélyek, olyan "nehezek", hogy azokat nem tudjuk megérteni. Nem tudjuk, hogy ez-e a helyzet, de előfordulhat. Végül is, nem egy teremtő tett ide bennünket a világba, "pont középre", hogy a mikro- és makrovilágot is megértsük, és meghódítsuk. Teljesen esetleges az ittlétünk, és semmi garancia nincs rá, hogy sikeres lesz a világmegismerésünk. Csak annyit tudunk, hogy eddig sikeres.