ipartelep mondja

Jó dolog-e a halál?

2012. augusztus 12. 01:24 - ipartelep

Mielőtt rátérek a téma tárgyalására, elmondom, hogy miért írok erről. Azért, mert már többektől hallottam, hogy ők nem szeretnének örökké élni (vagyis - ami ezzel ekvivalens - azt (jobban) szeretnék, hogy egyszer meghaljanak). Ez számomra teljesen érthetetlen, hamis, és következetlen álláspont, ami szerintem csak a dolgok nem végiggondolásából, és felületes kezeléséből ered. Most megvilágítom azokat a sarokpontokat, amelyek mentén jobban látszanak a lehetséges érvek, támpontok. Egyeseknek úgy tűnket, hogy túl szőrözősen, túl részletesen foglalkozom a témával, de ez (hogy úgy tűnik nekik) csak amiatt van, mert nem szoktak hozzá (egy blogon főleg nem) a dolgok "mély" tárgyalásához, és a felületesebb "szösszeneteket" szeretik, és értik. Nekik üzenem, hogy figyeljék, hogy milyen egy filozófiai jellegű tárgyalás. ;-)

Persze, az igazi halálra gondolok. Sokatok hite (vagy reménye) abban, hogy van halhatatlan lélek, és az majd a test elenyészte után is "túlél", na az nem halál. Az élet, csak másféleképpen. Hiszen nyilvánvaló, hogy az életet elsősorban a tudat, személyiség megléte, és folyamatossága jelenti. Ha egy másfajta, nem anyagi helyre átkerül a tudatunk, és ott tovább létezik (valahogy) akkor számára nincs halál (nem történt meghalás). Ettől még persze az új életminőség lehet rossz. Mindenesetre, mivel mind a nem anyagi természetű jelenségek léte, mind a lélek léte, csupán mese habbal, ezért ezzel a lehetőséggel nem kell foglalkozni.

Viszont akkor mi marad? Mint az elején jeleztem, az marad, hogy az igazi halál jó dolog-e? Az a fajta halál, aminél nincs mese, mindennek vége, kaputt, és konyec filma. Hogyan lehet megállapítani valamiről, hogy jó-e? Így: Megmondjuk, hogy mi a jó (mit jelent itt), és megkeressük azokat az érveket, amelyek ezt igazolják.

Mit jelent az, hogy "jó a halál"? Azt, hogy jobb mint az élet (hiszen ahhoz kell hasonlítani). Itt a következő probléma lép fel: hogyan lehet összehasonlítani egymással (a "jobb mint..." egy összehasonlító operátor) két, egymástól eltérő minőséget? Lehet egyáltalán? Ha azt mondom, hogy a különböző életminőségek, életformák- fajták közül az egyik jobb mint a másik, akkor legfeljebb tévedek, vagy a szubjektív szempontjaim miatt nem lesz igazam, de értelme lesz az összehasonlításnak. De az életet, a nem élethez hasonlítani hogyan lehet ilyen szempontból? Az összehasonlításnak, mint műveletnek az a lényege (arról szól, azt csinálja, úgy működik), hogy az összehasonlítandó dolgokban legalább egy közös valami van (közös minőség) amit aztán valamilyen mennyiségi szempontból összemérünk egymással. Pl. egy szegény ember, és egy gazdag ember életének jóságát össze lehet hasonlítani egymással, mert egy csomó olyan közös szempont van bennük, amelyek összemérhetőek. Az ilyen összemérés sok szubjektív elemet is fog tartalmazni, de megoldható. Ha viszont _semmi_ közös minőség nincs az összehasonlítandók között...?

Miért nincs semmi közös köztük? - kérdezhetné valaki. Azért, mert - gondoljunk csak bele -, mit jelent a halál (itt a halált nem mint meghalást, vagyis egy változást, hanem mint egy állapotot értem természetesen). Az egzisztencia számára a teljes nemlétet jelenti, a szó szerinti semmit, a nincs-et. A "semmiben" (a halott állapotban) egyszerűen semmilyen minőség nem létezik, üres. Vagyis hiába próbálunk hasonlítani az élethez (annak a minőségeihez), _nincs mit hasonlítani_.

Ez persze ilyen formán akár rövidre is zárhatná a problémát, és mondhatnánk a következőt: Mivel az összehasonlítás (amely művelet feltételei nincsenek meg) ez esetben lehetetlen, értelmetlen a kérdéssel tovább foglalkozni, egyszerűen ki kell mondani hogy a fő kérdés értelmetlen, mert elvileg igazolhatatlan. De én ezt nem teszem, ez szerintem egy ilyen esetben túl szigorú álláspont volna. Ugyanis, én azt gondolom, hogy az "értelem" (hogy valami értelmes-e) kritériumai között nincs bent a megválaszolhatóság, vagy a megoldhatóság. Az "értelmességet" én ilyen szempontból ezeknél szélesebb körűnek gondolom, amelynek a minimál-feltétele az "érthetőség". A halál, és az élet "jóságának" az összehasonlítása nem lehetséges, de ettől még nem értelmetlen, mivel érthető - és emiatt a tárgyalásban potenciálisan benne van többféle új ismeret, információ, felismerés, összefüggés.

Viszont most annak hiába örülünk, hogy nem értelmetlen a témáról beszélni, ha az összemérhetetlenség miatt nem lehet megválaszolni sem. Mi marad így? Néhány rokon belátás. Pl. azé, hogy ha már élünk (és tényleg) akkor mindenképpen érdemes az élet minél jobbá tevésével (bármit is jelentsen az) foglalkozni. Vagy foglalkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy lehetnek-e olyan élethelyzetek, amelyekben a halál választása jó alternatíva. Szerintem is lehetnek ilyenek. Pl. egy súlyosan beteg, nagyon sokat szenvedő ember gondolhatja úgy, hogy "nem éri meg", tovább szenvednie, annál "jobb a halál" is. Ilyenkor valójában a szenvedés, és a nem szenvedés közül választ, és ez lehet értelmes választás. És nem olyan, mint az általában vett élet- és halott állapot közti összehasonlíthatatlan választás (amiről fentebb volt szó).

Na és mi van a "korlátos élet" (halállal a végén), és a "végtelen hosszú élet" közti különbséggel? Melyik a jobb? Ezeket össze lehet-e hasonlítani? (És most ne vegyük figyelembe az extremitásokat (a nagyon rossz életet, amelyből jobb szabadulni), hanem csak általában nézzük, életminőség nélkül). A véges életnek két összetevője van: valamennyi élet, és végtelen időtartamú halál. Ennek az alternatívája a végtelen élet. Látjuk, hogy itt már vannak olyan minőségek, amelyek összemérhetőek egymással: Mind a kettő "tartalmaz" élet-et, csak az egyik egy korlátos időtartamút, a másik meg végtelen sokat. A kérdés ilyenkor a következőképpen merül fel: A több (végtelenül) élet a jobb, vagy a kevesebb? (Még egyszer mondom, itt elvonatkoztatunk (nem vesszük figyelembe) az életminőségeket). Szerintem erre a kérdésre nehéz úgy válaszolni, hogy a "kevesebb élet a jobb mint a több".

Még egy dolog van itt: Nem mindegy, hogy a halált mint állapotot nézzük, vagy a meghalást, vagyis az életből a halálba való átmenetet. A halál állapotként maga a semmi, és róla sok mindent nem mondhatunk. Viszont a meghalás az egy állapotváltozás, ha úgy tetszik életminőségváltás, (amelyben az addigi minőség elveszik). Ez mindenképpen egy olyan distinkció, amelynek az első eleme összemérhetetlen bármivel is, a második meg összemérhető annyiban, amennyiben valamely minőségből (az életből) kevesebbet tartalmaz. De ezt úgy is elképzelhetjük, hogy a meg nem született, vagy már meghalt emberek nem léteznek, ők nem éreznek tudnak semmit, még azon sem bánkódhatnak, hogy nem élnek, viszont az élők nagyon is fel tudják mérni a lehetőségeket, azt, hogy mi tűnik nekik a jobbnak. Az élet az minden, míg a halál az a semmi. Önmagáért beszél a köztük lévő különbség, és a választás is. Nem mintha most lenne reális választás, de egyszer lesz. És amikor ez reális lehetőség lesz, akkor majd "megnézzük", hogy ki akar inkább meghalni, mint örökké élni. Azt hiszem, még akkor sem fogják sokan az elsőt választani, ha amúgy a meghalás egészen konvencionális emberi dolog - és ugye az emberek szeretik a konvenciókat követni.

Egy módszertani tanulság meg az egészből az, hogy nem mindegy, hogy hogy teszünk fel egy kérdést, az miről szól. Én itt most megpróbáltam egy ugyanazon kérdés egészen közeli változataira adandó válaszokat felvázolni. Bizonyára nem véglegesen, és megnyugtatóan, de talán annak a megmutatásával, hogy mennyire félrevihet egy nagyon pici értelmezésbeli, vagy kérdésfeltevésbeli pontatlanság, tisztázatlanság is. Ez általában is igaz mindenféle téma megtárgyalására.

2 komment
Címkék: halál

A bejegyzés trackback címe:

https://ipartelep.blog.hu/api/trackback/id/tr204707644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lisa az okos(kodó) 2012.08.13. 18:09:48

Én magam is azok közé tartozom, akik tényleg azt állítják, hogy nem szeretnének örökké élni. De ezt olyan kérdés felvetéssel tárgyalni, hogy jó dolog-e a halál?! Félreviszi a dolgot. A „nem szeretnék örökké élni” nem egyenlő azzal, hogy szeretnék egyszer meghalni. Nem, nem szeretnék, sőt... nagyon tartok tőle. A halál nem jó dolog, már persze úgy általában, eltekintve az általad is érintett extrém helyzetektől, pl súlyos betegség, nyomor...stb… A téma tárgyalása során szerintem van, amit túl részletezel, mást meg nagyon is leegyszerűsítve tárgyalsz. Senki nem állítja, hogy a halál jó dolog, mármint így önmagában. Tehát félrevezető úgy tárgyalni a dolgot, hogy ennek az állításnak a bizonyítását viszed vakvágányra. És ezzel a gondolat felvetéssel aztán vég nélkül foglakozol. És miért szentelsz annyi energiát az élet és a halál összehasonlítására, hiszen világos, hogy egymásnak ellentétei, semmi közös, semmi hasonló, nem mérhetők együtt.
Ennél már jobb a „Na és mi van a "korlátos élet" (halállal a végén), és a "végtelen hosszú élet" közti különbséggel? Melyik a jobb? Ezeket össze lehet-e hasonlítani?”. Igen ezt már össze lehet hasonlítani, és valószínűleg közelebb is visz a probléma megértéséhez, megválaszolásához minket. És ezt kellene több oldalról mérlegelni, körüljárni. Nem lehet leegyszerűsíteni a „melyik a több, a véges vagy a végtelen?” kérdésre. És nem lehet elvonatkoztatni az életminőség kérdéstől semmiképpen. Ez a modell a téma olyan fokú leegyszerűsítése, ami félrevisz minket, elveszik a lényeg.
Ha fejlődik az orvostudomány, a biológia, valószínűleg egyre jobban, úgy értem egyre egészségesebben, tovább élünk. De az egyre tovább, azaz nagyon hosszú, ma még talán elképzelhetetlenül hosszú élet (ezt persze én is szeretném, végül is semmi jónak nem vagyok elrontója :-) és a végtelenül hosszú élet között elvi különbség van. Nem tudom a végtelen életnek, a halhatatlanságnak egyáltalán van-e értelme? Úgy értem elképzelhető-e az általunk ismert anyagi világban, hogy valami megszületik, megteremtődik és utána örökké létezik? Nem pusztul el, egyszer csak változatlan marad? Az általunk ismert struktúrák „megszületnek”, változnak, átalakulnak vagy megsemmisülnek. És ha most nem is erre az elvi „lehetetlenség”-re gondolunk, akkor is maradnak még kérdések. Ha végtelen sokáig élünk, akkor mi lenne a motiváció bármit is elérni, kitalálni, küzdeni. Mi lenne a fejlődés kulcsa, mozgatója? Higgyünk abban, hogy az ember társadalmi tudata olyan fejlődésen megy keresztül, ami ma még elképzelhetetlen? És akkor majd tud ezzel a végtelen élettel értelmesen mit kezdeni? Küzd, fejleszti magát pusztán az élményért?
Miért is mondjuk, hogy nem szeretnénk örökké élni? Mert olyan földhöz ragadtak vagyunk, és nem tudjuk elképzelni, hogy 100 éves korunk után is egészségesek leszünk, hogy tiszta lesz a fejünk, képesek leszünk az élet élvezetére, és akkor minek. Ha azt kérdezed, hogy akarok-e nagyon, nagyon, ma még elképzelhetetlenül nagyon sokáig szellemi, testi épségben élni, élvezni az élet szépségeit, örömeit, és minél később meghalni, akkor igen a válasz természetesen.
Végül: „Egy módszertani tanulság meg az egészből az, hogy nem mindegy, hogy hogy teszünk fel egy kérdést, az miről szól.” Igen ez nagy tanulság! Nem jól tetted fel a kérdést! :-)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.08.13. 20:04:11

@Lisa az okos(kodó):
Szerintem viszont a kérdésfeltevésem nem viszi félre a dolgot,hanem pont a "dologról" szól, amúgy bele a közepibe az annya szömit nekije. Az alapkérdés mindenképpen az, hogy "jó dolog-e a halál?". Erre lehet válaszolni igennel, vagy nemmel, lehet értelmetlen kérdésnek tartani, vagy lehet beszélni az értelméről. És lehet taglalni a vele összefüggő kérdéseket. Én pont ezt tettem.

Mondod, hogy: "A »nem szeretnék örökké élni« nem egyenlő azzal, hogy szeretnék egyszer meghalni." Ez szerintem logikailag, és a szavak jelentése alapján téves állítás. Akkor lenne igaz, ha a két rész-állítás nem lennének egymás tagadásai. (De hát azok.) Kétféleképpen nem lehetnének egymás tagadásai: 1. A "nem szeretnék", és a "szeretnék", jelentésileg nem lennének egymás komplementer (kiegészítő) halmazai, és tagadásai. De azok. És, 2. Ha az "örökké élni", és a "meghalni" nem lennének egymást kizáró "események". De azok. Tehát a fenti állítás helyesen így szól: A "nem szeretnék örökké élni" állítás ekvivalens azzal, hogy "szeretnék egyszer meghalni".

No most akkor innen már csak a magyarázkodás marad, hogy "pontosan nem is azt értjük" életen, vagy halálon, amit... De ez már a szavak jelentésének elmosása, játék, és bűvészkedés. Szofizmus. Nem jó, ellenjavallt. ;-)

Ha "élet"-ről beszélek, akkor nem "rossz élet"-ről beszélek, amiből megváltás kimenekülni a halálba, de még csak jó életről sem beszélek. Absztrahálom a szót, megfosztom minden nem a differentia specifica-jával kapcsolatos tartalomtól. Itt nem az az érdekes, hogy milyen az az élet, hanem csak a halállal szembeni viszonya érdekes.

Azért nem foglalkozom a kérdéssel úgy, hogy a különböző minőségű életeket hasonlítom össze a halállal (abból a szempontból, hogy melyik a kívánatosabb), mert ez (és pont ez) vinne félre a témától, egy kibogozhatatlan dzsungelbe. Hiszen sokféle életminőség van, ráadásul egészen szubjektív szempontok határozzák meg ezeket. Nincs értelme belemenni...

Mivel a fent idézett állításod (lásd 2. bekezdésem) hamis, ráadásul "analitikusan" (logikailag) hamis, nem is tudom, hogy a fő témában min vitatkozunk. Logikai kontradikcióból bármi következik, mint ahogy arra Bertrand Russell már rámutatott.

Az is érdekes kérdés lehet, hogy a halhatatlanságnak mi az értelme, illetve, hogy hogyan működne az. De ezekre azért nem tértem ki, mert a fő téma tárgyalása így is elvitte a szokásos blogposzt méretet, és azok legalább még annyit igényelnének. De azokat akár itt, a hozzászólásokban is meg lehet beszélni, ha valakinek van róluk valami "ötlete".