ipartelep mondja

A progresszív rockról... (és más egyebekről is)

2012. július 08. 10:31 - ipartelep

Tehát, mint az a címből látszik, most valami egészen más következik, mint az eddigi témák.

A címben említett műfaj talán nem teljesen ismeretlen előttetek, hiszen a legnagyobbjai (Yes, Genesis, Pink Floyd, King Crimson, Van Der Graaf Generator, ELP, Jethro Tull, Frank Zappa, Mahavishnu, Soft Machine, stb.) világhírűek voltak, és ha nem is olyan mértékben híresek mint a Beatles, vagy a popzene "nagyjai" (Madonna és társai), azért a hetvenes évek első felében rendesen folytak ők a csapból - igaz, nem Magyarországon. Mire hozzánk beszivárogtak, addigra meg kimentek a divatból (szó szerint). Igen, sajnos, vagy nem, a szó tág-, műfaji, és nem minőségi értelmében vett művészet, divatkérdés is. Az emberek művészi ízlését leginkább más emberek befolyásolják. Az ízlés és az esztétika (szépség, művészet) frontján pontosan azért tud nagy szerepet játszani a konvenció, a szokás, az indirekt nevelés, vagy a szocializáció (és a divat), mert nincsenek olyan abszolút értékek, amelyek orientálnának, viszonyítási pontot jelentenének, amelyekhez képest el lehetne helyezni az "értékest", a "jót". Persze az ember így is, óhatatlanul is elhelyez, és osztályoz, de csak egy nagyon viszonylagos értékrendszerben, amelynek támpontjai ha tartalmaznak is objektív elemeket, azok semmiképpen sem egzakt, vagy mérhető elemek - legalábbis nem könnyen.

Úgy tűnik, hogy az esztétika (és a művészet) világában nem oldható fel az értékeknek ez a szubjektivitása, legfeljebb némileg csökkenthető. A művészet értékelése terén vannak bizonyos konvenciók, amiket többnyire még azok is elfogadnak, akik amúgy ízlés szerint egyáltalán nem azon az oldalon állnak. Pl. egy ilyen konvenció, hogy a "komolyzene" értékesebb mint a "lakodalmas rock" nevű műfaj. Ezt még azok is elfogadják, akik az előbbit nem, csak az utóbbit szeretik - és valószínűleg többségben is vannak az ilyen emberek. De hogy lehet az, hogy van egy olyan értékelvű osztályozási szempont, amit elméletileg elismernek, de gyakorlatilag mégsem tartják ahhoz magukat? Egy ilyen esetben talán az lenne a "logikus", hogy aki a komolyzenét tartja a legértékesebb zenének, az azt hallgatja? Sajnos, nem. Az a sajnos, hogy e téren egyáltalán nem játszik a logika, a zenei ízlés,a  zeneszeretet nem a logika szempontjai alapján működik, illetve nem a logika szabályai  határozzák azt meg. Az ember mindenféle belső disszonancia nélkül külön tudja választani azt, amit elismer, értékesnek tart, attól, amit szeret, ami igazán tetszik neki. Az első az, amit leginkább a külvilág elvárásaihoz, a konvenciókhoz igazodva fogalmaz meg (hiszen nincsenek objektív szempontok, amelyekre támaszkodhatna), a másodikat meg nem is kell meghatároznia, egyszerűen csak érzi.

Persze a zenei ízlés, vélemény, és tetszés alakítható. Sőt, valójában semmi mást nem is csinál, hanem az arra fogékony korban, egészen addig, amíg meg nem kérgesedett, alakul. Kialakul, a környezet hatására. Semmiféle teoretikus "észérvet", esztétikát, vagy művészeti szempontot nem vesz figyelembe ezen alakulása során, egyszerűen csak megy a legkisebb ellenállás irányában.

Számomra a művészet hordoz egyfajta kettősséget. Már a kezdetektől fogva (igaz, főleg a komoly filmművészetben, és nem a zenében) érdekelt a művészet "mondanivaló-hordozó" része is, amellett, hogy persze nagyon szerettem, és élveztem "gondolkodás nélkül" is. Sőt, régen még a mainál is sokkal megátalkodottabb voltam ez ügyben, mivel a művészet intellektuális szerepét fontosabbnak tartottam, mint a szórakoztatót. Ma már ez pontosan fordítva van, de ehhez a változáshoz az említett megalapozás is kellett. Ma már "automatikusan értem" az intellektuális mozzanatokat, így ráérek élvezni a művészeti részt.

A zene a legabsztraktabb művészeti ág. Abban az értelemben absztrakt, hogy 1. a legkevesebb (a többi műfajhoz képest) "tartalmi mondanivalót" hordozza, és 2. (ettől absztrakt) A mégis benne lévő esetleges tartalmi rész (a mondanivaló) a leginkább el van rejtve, kódolva van. (Mindig mosolygok, és legyintek, amikor az elemzők egy egy zenei momentumnak konkrét magyarázatot találnak: "itt és itt ezt meg azt jelenti"). De ma már még kevésbé vagyok híve a műfajok keveredésének, mint régebben. Azt gondolom, hogy a művészet értelme, célja, funkciója elsősorban, és mindenekfölött mégiscsak a szórakoztatás, a gyönyörködtetés, az örömszerzés. Ennek a maga eszközeivel a jó (színvonalas, igényes) művészet meg is felel.

De az ilyen esztétikai fejtegetések rém unalmasak, igaz? Hogy már valamit a progresszív rockról is mondjak, a progrock egy olyan zenei műfaj, amely ezt a szórakoztatást (ami a fő funkciója) magas művészi szinten, színvonalon teljesíti. Emiatt persze "baj is van vele": Nem való mindenkinek, hiszen "nem értik". Egy nehéz műfajt igazán megszeretni évekbe telik, még egy tiszta lappal indulónak is (a tiszta lapra könnyebb írni). De aki igazán érti, és szereti, az egy "magasabb rendű" örömérzésben részesül általa. Ez a "magasabb rendű" persze vitatott, tudom én ezt jól, de hát szerintem az egyes "örömök" esztétikai minőségei között különbség van. A szubjektum ezt nem érzi (ott és akkor), és a dolog természetéből adódóan nem is tudhat róla, hiszen nincs összehasonlítási alapja. Ugyanis, egyszerre mindkét minőség nem tetszhet neki, ahhoz túl nagy köztük a különbség, és átjárás, meg kompatibilitás sincs köztük. Erős, elitista hasonlat következik: A pocsolyában fetrengő disznó kétségtelenül jól érzi magát, örömérzete van, de/és el se tudja képzelni, hogy másfajta örömök is vannak. Igen, a progresszív rock, egy elitista műfaj, a szó szoros értelmében komolyzene, a legjobbjai nehéz zenék, nem mindenki számára érthetőek, és befogadhatóak de akinek mégis, annak nagyon sok örömöt adnak. (Nekem pl. egyáltalán nincs szükségem alkoholra, megteszi egy kis zenehallgatás is ;-) )

Eme "kis bevezető" után a másfajta örömök szerény demonstrációja következik. Természetesen csak nagyon hiányosan, esetlegesen, hiszen a teljesség legalább több ezer zenét jelentene, annyit én itt nem tudok bemutatni, azok, és annyi megismeréséhez amúgy is évtizedek kellenének. Tehát ez csak egy csepp a tengerhez képest. Ezeket (a linkeket) már nem kommentálom (pedig lenne mit, a rafinéria sokszor a részletekben van elrejtve - másrészt persze önmagukért "beszélnek", vagyis szólnak), csak ömlesztem. A nagyon ismert progrockot kihagytam innen, inkább az ismeretlenebb gyöngyszemek közül válogattam (és becsempésztem közé egy kis avantgárdot is, az nyilván nehéz lesz, de a változatosság gyönyörködtet - ez véletlenül egy igaz közhely). És persze a zene igazi hanghordozója nem a videó, hanem a hang (a képi információ ugyan sokat hozzá is tesz, de a zenei "relevanciából" éppenséggel le is von, és hát a Youtube nem úgy szól, mint egy hanglemez), de hát hanglemezeket nem tudok hallgattatni veletek. ;-)

http://www.youtube.com/watch?v=AZrLGybwTuU&feature=list_other&playnext=1&list=AL94UKMTqg-9Bl-bVBzHEmqe2uW3FDQZZX

http://www.youtube.com/watch?v=TTTpEXEZPHc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=7XYLejdsSkI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=uwDnNGskWUY&feature=list_other&playnext=1&list=AL94UKMTqg-9A1kZZYMlq9ka3g8xTJKGmZ

http://www.youtube.com/watch?v=nN6P144Xv7s&list=FLsplZx9AuTR7EpTeUUSsziw&index=9&feature=plpp_video

http://www.youtube.com/watch?v=kcIAxL5uZAg&list=FLsplZx9AuTR7EpTeUUSsziw&index=99&feature=plpp_video

http://www.youtube.com/watch?v=jVyDd-jmqHs&list=FLsplZx9AuTR7EpTeUUSsziw&index=137&feature=plpp_video

http://www.youtube.com/watch?v=vR_eNcfpgPw

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ipartelep.blog.hu/api/trackback/id/tr874633828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.