ipartelep mondja

Asszociációk.

2012. június 21. 12:36 - ipartelep

"Bunkó nyár, legyőzted a tavaszt, azóta csak fekszel, és legyezgeted magad." Valamiért eszembe ötlött ez a dalszöveg-részlet az egykor volt Neurotic együttes, Brék című remekművéből (tényleg remekmű). Elgondolkodtam, ezen a mechanizmuson, hogyaszondja, vajon mi juttathatta eszembe ezt a szöveget. Talán a meleg nyár... ez a kézenfekvő megoldás. Közben, már fel is merült bennem, hogy egyik dologról, jut eszünkbe a másik (asszociálunk), és ez egy szinte végtelen sor. Az egymástól nagyon távoli dolgok, fogalmak, néhány köztes ponton keresztül, varázslatosan gyorsan tudnak összekapcsolódni (akár mint az Iwiw ismerősláncolata). Pl. most Sherlock Holmesre gondolok. Hogy jött ez ide? Hát úgy, hogy Conan Doyle (az író) egyik novellájában (bár, jut eszembe, az is lehet, hogy ezt Edgar Allan Poe valamely írásában olvastam - ezt most nem tudom eldönteni, így a könyvtáramtól távol), írt erről a fogalmi kapcsolódásról. De mivel a detektívkönyveket nem igazán szeretem, az az asszociációs vonal el is hal. Sebaj, van helyette másik (ahogy a bohóc mondja). Talán úgy van ez, hogy a sok, lehetséges potenciális "jut eszembe" vonal, téma közül a nekünk szimpatikusabbat választjuk ki tudat alatt. Vagy nem így van, és teljesen véletlenszerűen van. Mindenesetre az asszociációk biztosan a fogalmakhoz szavakhoz kapcsolódnak, és rendkívül szerteágazóak, a szavak jelentésmezejének megfelelően. Pl, az előbb említettem a "véletlen"-t. Máris eszembe jutott róla, hogy pár blogbejegyzéssel ezelőtt írtam a "hamis klisék"-ről, és kihagytam belőle a gyakorta használt "nincsenek véletlenek" sztereotípiát. Pedig az ellen már többször, több helyen is felszólamlottam, úgy kvantumelméleti (a kvantumelmélet bevett értelmezése szerint vannak véletlenek), mint filozófiai jellegű érveléssel is. És ha erre (ilyesmire) gondolok, akkor persze óhatatlanul betolakszik a gondolataimba (az asszociációimba) a filozófia témája. És el akarom hessegetni. Most és itt nem akarok a filozófiáról beszélni. Tehát az asszociációk menetében bizonyos mértékű szerepe talán a tudatosságnak is van. Az akaratnak, a szándéknak. A kimenetelt tekintve mindenképpen, hiszen most tényleg nem fogok a filozófiáról beszélni. Az - gyanúm szerint - amúgy is a lehető legunalmasabb téma az olvasóimnak. Viszont itt jön az automatikus beszéd (írás) témája. Vajon lehet "automatikusan" jól, értelmesen beszélni? Persze, mi az hogy jól, mi az, hogy értelmesen? A nagyszerű magyar író Hajnóczy Péter írt automatikus novellát, és az eléggé jó lett. Csak ugye, a novella irodalmi műfaj, és nem tudományos, filozófiai, világfeltáró, elemző. Az irodalomban sok minden elmegy, ami máshol nem. Hiszen az irodalomban nincsenek egzakt, mérhető minőségi szempontok. És az asszociációk vissza is kanyarodhatnak, akár úgy, hogy két régebbi, utal egy közös újra. A Neurotic szám szövegében, és Hajnóczy említésében közös asszociáció Hajnóczy egyik igen jó novellája, a "Halál kilovagolt Perzsiából". A halál a novellában nyáron lovagolt ki, bár annyira szimbolikusan, hogy sem Perzsia, sem kilovaglás, sem halál nem szerepel a novellában. Az ilyen "inadekvát" címadásról jut eszembe Bódy Gábor (szintén halott) neves filmrendezőnk egyik kisfilmjének a címe: "Hogyan verekedett meg Jappe és do Escobar után a világ". Ha jól emlékszem, semmiféle verekedés nincs benne - bár a közönség pontosan ezt várta -, csak valamiféle "világ" van benne. Most egy kicsit sajnálkozom, hogy Bódy már nem alkothat többet. És akkor most ez a blogbejegyzés tartalma szerint a művészetről fog szólni? - gondolom tovább önreflexív módon asszociációmat. Az nem lenne jó, az beszűkítené a műfajt. Persze előfordulhat (sőt, gyakori lehet), hogy valaki éppen olyan periódusban van, amikor egyféle téma foglalkoztatja. Olyankor majdnem minden akörül a téma körül forog, és kézenfekvő, hogy nagyobb eséllyel onnan jönnek az asszociációi. Persze van egy technikai probléma is: A gondolatok sokkal gyorsabban villannak be, mintsem azokat le lehetne írni. Ráadásul, a gondolatok többfélék. Nem mindig nyomdakészek, hanem többnyire tényleg csak villanások, emlékek, képek, kis töredékek, amelyeket ha nem sikerül egy pillanat alatt elcsípnünk a grabancuknál, hogy aztán jól megcsócsáljuk őket, akkor máris szertefoszlanak. Gondolkodni nehéz - jut eszembe aztán. Állítólag sok energiát is fogyaszt, de ezt én még sosem tapasztaltam, nem fáradtam el tőle. Talán azért, mert nem is gondolkodom? Tényleg: mi az, hogy gondolkodni? Mi teszi a gondolkodást? Hogy fogható meg? Érdemes másutt is megfogni, mint a végén, vagyis az eredménynél? Bizonyos szempontból persze igen. Hiszen maga a folyamat a gondolkodás, az eredményétől függetlenül. Ugyanakkor az eredmény többnyire nagyon nehezen értékelhető. nagyon ritka az olyan gondolkodási eredmény, ami kijön, és egyből látszik rajta, hogy ez igen, ez valami nagy dolog. Ugyanis az eredményekből (az outputból) önmagában ez még nem látszik, és majd csak akkor fog látszani, ha konfrontálódik a környezetével, a gyakorlattal, vagy más, konkurens gondolkodási eredményekkel. De most elgaloppíroztam magam: Már megint elemzek valamit, ahelyett, hogy asszociálnék. Bár, az elemzés is egyfajta asszociáció, csak nem szabad, hanem kötött. A felmerülő gondolatokat azonnal az értelem ítélőszéke elé visszük (az elemzés során), és ha ott nem felelnek meg, eldobjuk őket. valamiféle rendszer szerint gondolkodunk (próbálunk), hiszen éppen ez teszi a minőségi gondolkodást. Hol is tartottam? Igen, ha ezt a kérdést feltesszük, akkor az annak a jele, hogy megszakadt az asszociációs sor, és a helyét átvette a nem asszociatív gondolkodás. Hess innen gondolkodás! Bár, tartok tőle, hogy túl messzire nem tudlak zavarni. Mindenesetre Hajnóczynak tényleg jobban ment ez az automatikus írás. Amit nem is ő talált fel, hanem talán a szürrealisták. Szeretem a szürrealistákat, és nem szeretem őket. Bár, több az, amit szeretek bennük. Viszont ők fele ennyire nem voltak racionálisak mint én, hiszen éppenséggel művészek, művészalkatok voltak, művészetet csináltak, művészi módszerekkel -és nem a világot elemezték szárazon. A hiedelmeiken csak mosolygok: a tudatalatti, az álom szerepe, ennek beemelése a művészetbe. Úgy aludni, hogy ha valami "fontosat" álmodom, akkor felébredéskor azonnal feljegyzem. És akkor annak a hite, hogy abból valami kiderül, az valamire jó lesz. Valamire tényleg jó: művészetet lehet belőle csinálni. és jó, és szép művészetet. De mielőtt a szürrealista művészetről írnék elemzést, gyorsan elnavigálom magam e tájról. Melegem van, jut eszembe. Tehát az asszociációk nem csak mentálisak, hanem fiziológiaiak is. Külső inger hatására. Ezt az egész szöveget szándékosan írtam egybe, nem taglaltam, bármilyen nehéz is így olvasni. Egy automatikus íráshoz így illik, így stílszerű. Hiszen itt deklaráltan nem egyes gondolatokról szól a "történet", hanem egy gondolatfolyamról, amelynek nincsenek kitüntetett pontjai. És amelynek minden pontja nem is látható. Ezért az átkötés nélküli ugrások, az önreflexív beszólások, az elemző megszaladások. Van ilyen. Rudolf Carnap szerint a filozófiának van egy olyan ága, műfaja, művelési módja (a metafizika), amely nem igazi filozófia, nem méltó arra a névre sem, hanem legfeljebb csak mint művészet szerepelhet. Van benne igazság, bár a "filozófia mint szigorú tudomány" programot azóta már némileg módosították. De már megint. Kissé notórius vagyok, nem ezzel a filozófia témával? Ez ezért van, mert - talán sokakkal ellentétben - én a  filozófiát nem annyira témának, mint inkább módszernek tartom. Vagy, pontosabban fogalmazva: Természetesen téma is, és módszer is, csak számomra a módszer része az érdekesebb, és fontosabb. Téma rész, a terra incognita felfedéséről szól, vagyis azokról a speciális, még megmaradó részterületekről, amikkel semmilyen más diszciplína nem tud foglalkozni. A módszer meg egyszerűen a helyes gondolkodásra való tanításról szól. És azt (a helyes gondolkodást) nem csak a filozófiában lehet használni. Ez tulajdonképpen egyfajta felturbózott "józan paraszti ész", annak minden előnyével, és felvértezve azokkal a trükkökkel, amiket egy józan paraszt nem ismerhet. Szerintem jó dolog. Kellene még beszélnem itt az élet értelméről is, vagy akár a humor szerepéről az életben. De talán mégsem kellene itt és most, csak vicceltem. Mindenesetre, tényleg: csodálkozni szoktam azon, hogy az emberek nem ismerik az élet értelmét. Azt hiszem, talán pont itt ér véget a józan paraszt tudása: Implicite csinálja (elégedett, értelmesen, és viszonylag boldogan, belátással él), de explicite nem tudja elmondani a mit miért, hogyan-t. A bunkó nyár mindig legyőzi a tavaszt, de vajon mitől bunkó a nyár? És egyáltalán bunkó-e? És  az ő legyőzője, az ősz, szintén bunkó, vagy ő lesz a jó fiú? Ezek nem csak esztétikai kérdések. Ha valaki ilyesmiken is gondolkodik, akkor Örkény Istvánnal szólva, "nagy igazságoknak jöhet a nyomára." Hogy mit kezd velük, az már egy másik kérdés.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipartelep.blog.hu/api/trackback/id/tr854602385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stella28 · http://www.eszteragnosztikusblogja.blogspot.com 2012.06.21. 22:13:36

A bejegyzésed olvasása közben végig az volt az érzésem, hogy most olyasmivel próbálkozol, amiről Te is tudod, hogy nem fog menni. Nevezetesen, próbálod kikapcsolni magadban az elemző gondolkodást. Hogy ez tényleg nem sikerült, annak jól látható nyomai azok a belefeledkezések egy-egy felmerülő témába (a művészet, a gondolkodás vagy a filozófia mibenlétéről), amelyeket írás közben Te is észrevettél. Ez egyáltalán nem baj, viszont jelzi, hogy ha az embert egyszer elkapja a gépszíj - rászokik arra, hogy mindent sokszorosan "megcsócsáljon", hogy téged idézzelek -, akkor abból nagyon nehezére esik kilépni. Lehet, hogy igazi szabad asszociációt tényleg csak a nagyon egyszerű gondolkodású emberektől és a művészektől várhatunk. Mindenesetre érdekes kísérlet volt:)

Én egyébként szeretem a filozófiai tárgyú bejegyzéseidet, azt hiszem, mindegyiket olvastam is. Viszont az a tisztán materialista keret, amibe Te a filozófiát helyezed, eléggé távol áll az én gondolkodásomtól. Én nem zárkózom el az filozófiai értelemben véve idealista gondolatoktól sem - ez viszont egyáltalán nem minősíti az írásaidat. Szóval, ha eszedbe jut valami ilyesmi, szerintem ne tartsd magadban:)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.06.21. 22:52:48

@stella28:
Igen... Mondjuk úgy, hogy félig (meddig) kikapcsoltam az elemző processzoromat. Nem is tudom... teljesen talán nem is akartam, vagy ahogy időközben úgy alakult, hogy egyre több "elemzést" szőttem a szövegbe, úgy mondtam le a szigorú asszociációról. Bár, bizonyos értelemben ugye minden asszociáció, csak attól lesz belőle elemzés, hogy a sok inadekvát tartalomból kiválogatjuk az odavalókat. Most én válogattam is, meg nem is.

Az idealizmusról talán már ismered, vagy legalábbis sejted a véleményemet. De röviden elmondom: Az idealizmus-materializmus dichotómia alapvetően arról szól, hogy milyen a világ, mire épül, mi az az alapvető szubsztancia, ami létezik. Ez egy faktuális (ténybeli) kérdés, amivel a filozófia történeti okok miatt foglalkozik, meg azért, mert ez a filozófia legalapvetőbb kérdése. Ennek a kérdésnek több aspektusa is van, illetve több szinten, vagy megközelítésben lehet vizsgálni. A tényleges filozófia szintjén eldönthetetlennek látszik, hiszen ott nincsenek az eldöntéshez megfelelő eszközök. Talán csak annyit kellene tennie ez ügyben a filozófiának, hogy egy tiszta fogalmi terepet alakít ki, ahol is a használt fogalmak jelentése pontosan tisztázva lenne. De egy másik terepen ez a vita már rég eldőlt. Ez a terep a tudományos terep. Ugyanis a tudomány (nyilvánvalóan főleg a természettudomány) materialista. Egyszerűen az van, hogy a tudomány anyagi dolgokkal foglalkozik, azokat fedezi fel sorra, és ezenközben semmiféle "szellemi", lelki, vagyis immateriális jelenséggel nem találkozik, és nem találkozott sosem. Ez már egy eléggé jó jel arra nézve, hogy nem is fog soha ilyenekkel találkozni. Maga a tudomány igazolja, hogy az anyagi jelenségek mellett semmiféle szellemi jelenség, szubsztancia nem létezik.

Persze, ha úgy nézzük, mégis csak van a filozófiának is tennivalója ezen a terepen. Hiszen pl. ez a fenti okfejtésem maga is filozófiai jellegű volt. tehát tud vele foglalkozni a filozófia is, a maga elméleti eszközeivel, de a kérdésben az igazi kemény, empirikus, gyakorlati igazolást a tudomány adja.

Tehát ez ügyben kedves Eszter, ki kell ábrándítsalak: tőlem soha nem fogsz olvasni idealista elemzést. Viszont a parajelenségekről lehet hogy fogok írni. ;-)