Amint azt a közélet eseményeit követő olvasóim már sejtik, eme bejegyzés a közelmúlt bormérgezéses esete, és az azt követő, blogokon zajló - szinte egyöntetűen a mérgező gazdát pártoló - vélemények kapcsán született. Az én véleményem persze már a címből sejthető: nem helyes. De ezt most egy kicsit részletezem is.

Először is, a kérdésfeltevésről: Az szándékosan morális (etikai), és nem jogi. Azért nem azt kérdezem, hogy "jogos-e megölni a tolvajt?", mert engem a jog itt kevésbé érdekel mint az etikai-filozófiai meggondolások. (Azért érdekel kevéssé, mert a jogot megalapozónak mindenképpen az etikát gondolom. Másodsorban meg a pragmatikát.) Tehát, az a jó (helyes, igazságos, célszerű, jól működő) jog, amely valamely mélyebb, morális alapon is helytáll, és nem mellesleg a társadalom rögvalóságában, vagyis adott viszonyai között is működik.

Az egyes, való életben előforduló bonyolult esetekre (és minden eset eléggé bonyolult, összetett) meglehetősen nehéz általános morális elveket "ráhúzni". Legfeljebb csak nagyon általánosakat lehet, olyasmiket, amik nagyjából minden (vagy a legtöbb, vagy az adott kultúrában a legtöbb) ember értékítéletének, és igazságosság-felfogásának megfelelnek. A kanti kategorikus imperatívusz („Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.”) teljesen "okés elv", csak annyira általános, hogy semennyire sem igazít el a konkrét esetekben. A borosgazda mondhatja azt: "A szemérmetlen, notórius, többszöri tolvajlást más eszköz híján, és igazságosan, csak ilyen súlyos szankcióval lehet megakadályozni." És ne feledjük, hogy pl. a középkorban egyes kultúrországokban is akasztás járt a tolvajlásért, vagy egyes nem annyira kultúrországokban ma is halálbüntetés jár olyan "bűnökért", amikért nálunk legfeljebb fejcsóválás. Tehát, nem csak hogy nem lehet a helyes, de nagyon általános szabályt interpretálni, nem csak, hogy nem alkothatók pontos eljárási szabályok (minden konkrét eset mellé), hanem még a megítélés is képlékeny, koronként, kultúránként is változó.

Ha az etikai érv túl általános, az igazságossági érv túl szubjektív, akkor mi a teendő, mire lehet szabályt alapozni? Lehet teljesen pragmatikusan is érvelni: "Mi lenne akkor, ha a társadalom halállal büntetné a tolvajokat?" "Célszerű- érdemes, helyes-e halállal büntetni a mi világunkban a tolvajokat?" Mindenféle homályos igazságosságfelfogástól függetlenül, azt hiszem, hogy ez önmagában is egy ultima ratio. Ugyanis, ha visszatérnénk a tolvajok halálbüntetéséhez, akkor az valószínűleg megrogyasztaná, az eddig felépített civilizációnkat. Persze nem úgy, hogy kihalnánk tőle, vagy valami káosz lenne, hanem úgy, hogy sok minden másra is kihatna. Ugyanis a társadalomnak ezek a "felépítményei" egy egymással összefüggő rendszert alkotnak. Persze nem mereven összefüggőt, szigorúan determináltat, de mindenképpen egymásra valamilyen mértékig kihatót. Ha csekélységegért is szabad embert ölni, akkor az leértékeli az egyik legfőbb értéket, az emberi életet. Ha az leértékelődik, akkor mindent "magával ránt", ami az emberi együttéléssel kapcsolatos. És ugye, egy társadalomban mi nem kapcsolatos azzal, hiszen az egész társadalom maga az együtt élő individuumok gyülekezete. Szumma szummárum, az emberek életminőségét rontja az, ha egymással túl szigorúan, vagy igazságtalanul, vagy ésszerűtlenül bánnak.

Persze, a helytelen szigor, és a teljes megengedés között egyensúlyt kell "belőni". Ez is leginkább pragmatikus alapon működhet. Meg kell figyelni, hogy hosszabb távon, a kihatásaival együtt (és persze, sajnos a kihatások nagyon messzire gyűrűzőek) mi hoz több előnyt, és hátrányt, és mi lesz az "egyenleg". Visszatérve a példára: A büntetések túlzott szigora ugyan valószínűleg csökkentené a bűnelkövetést, de a tovagyűrűző kihatásai révén olyan rideg, szigorú merev, igazságtalan társadalmat eredményeznének, amelyben az életminőség leromlana. És így az összesített egyenleg sokkal rosszabb lenne mint nélküle. Sokkal veszítenének a réven, mint amit nyernének a vámon.

Persze tudom azt is, hogy a blogposztok "mérgezéspárti" hozzászólói eszében nem morális, vagy pragmatikus érvek forogtak. Hanem "cigánybűnözős", és "liberális-gazemberezős" "érvek". Azokkal azonban nem lehet mit kezdeni, hiszen vajmi kevés racionalitás van bennük, csak "érzelmi fellángolások". Csak azt kívánhatom az ilyeneknek, hogy soha ne kerüljenek olyan élethelyzetbe, amelyben a saját "elveiket" mások alkalmazzák ellenük. Csodálkoznának szegények...