Igaz, vagy hamis a címben foglalt mondat? Vagy esetleg sem nem igaz, sem nem hamis, hanem van valami harmadik lehetőség?

A kérdés, nem annyira triviális, mint amilyennek elsőre (vagy akár sokadikra) látszana. Egészen komoly filozófusok (Frege, Russell) foglalkoztak a kérdés mögött álló problémával, különböző álláspontokat foglalva el. Nézzük a lehetőségeket:

Igaz, csak akkor, és úgy lehetne a mondat, ha létezne most egy francia király, és ő kopasz lenne. Mivel tudjuk, hogy most nincs francia király, a mondat biztosan nem igaz.

Akkor talán hamis? Na itt kezdődnek a problémák. A mondat tagadása így hangzik: (1) "Nem igaz az, hogy  a jelenlegi francia király kopasz." Ez eddig rendben is van. No de mit jelent ez a mondat? Az ezen vitázó vélemények tulajdonképpen pont ezen a jelentésen kapnak össze. Egyesek szerint, ha egy individuumról (a jelenlegi francia király) állítok valamit (hogy kopasz), akkor ez a mondat nem csak azt a bizonyos tulajdonságot (predikátumot) állítja (hogy kopasz), hanem egyben azt is, hogy az individuum létezik. Ebben az esetben pedig így néz ki a mondat logikai szerkezete: (2) A jelenlegi francia király létezik (ez az egyik állítás), és kopasz (ez a másik).

A véleményeltérések éppen abban állnak, hogy az eredeti mondat állítja-e a francia király létezését, mint a  (2)-es, vagy a tagadása nem a király létének tagadása, hanem csak ennyit mond: (3) "A jelenlegi francia király nem kopasz." Ugye, ez az utóbbi mondat (3) mennyire másként szól, mint az (1)-es? És vajon melyik tagadás a helyes?

Bertrand Russell, hogy kiküszöbölje az ilyen problémákat, egy "leíráselméletet" dolgozott ki. Én most ezzel egyáltalán nem akarok foglalkozni (talán már az eddigiek is követhetetlenek voltak a filozófiához nem szokottaknak), inkább a "józan paraszti" ész alapján okoskodnék tovább. (Megjegyzem, bizonyos interpretációk a (4) "Jelenlegi francia király nem létezik." mondat igazságát azért tagadják, mert szerintük ez a mondat (a (4)), egyszerre állít (amikor megnevezi a királyt), és tagad is valamit. De szerintem ez marhaság, és mellesleg ezt nevezik "Platón szakálla"-nak, vagyis annak az idealista elképzelésnek, hogy amiről egyáltalán lehet mondani valamit, az "van", vagyis létezik.)

Mielőtt elfelejtem: Az igaz-hamis alternatíván kívül a mondat értékelésének harmadik lehetősége az, hogy az eredeti mondat értelmetlen. Egy másik blogposztban már írtam az "értelmesség" különféle értelmezéseiről, jelentéseiről, úgyhogy erről itt csak röviden: A mondat - e vélemény szerint - nem abban az értelemben értelmetlen, hogy megszegi a mondatalkotás szintaxisát, vagy hogy jelentés nélküli szavakkal operálna. Sőt, még csak abban az értelemben sem értelmetlen a mondat, hogy bárki, aki hallja, ne tudná azonnal, hogy mit jelent a mondat (Csak persze, ha a finomszerkezetét kellene elemeznie, akkor esetleg gyorsan elbizonytalanodna az ilyen értő is). Hanem olyan szempontból értelmetlen a mondat - egyes vélemények szerint -, hogy a látszat ellenére, nem fejez ki állítást.

És akkor itt most teszek egy rövid kis kitérőt. Hogy lehet az, hogy van egy komplett, értelmesnek látszó mondat (a nem megfelelő szintaxisú mondatok most nem érdekesek) és mégsem fejez ki állítást? Úgy, hogy az "állítás kifejezésének" kritériuma az, hogy a mondatnak elvileg legyen megállapítható az igazságértéke. Igazságértéke ezen belül is, különböző fajtájú mondatoknak (állításoknak) lehet, úgymint a faktuális (a világ tényeire) vonatkozó "szintetikus" mondatoknak, és a deduktív jellegű "analitikus" rendszerekben foglalt állításoknak is. Bár ezen igazságértékek természete nem egyforma, nem ugyanaz (az egyik a korrespondencia, a másik a koherencia alapján állapítja meg az igazságértéket) - de ez itt most nem érdekes.

Tehát az most a kérdés, hogy a mondatunk állítás-e, van-e igazságértéke. Mint látjuk, ez attól függ, hogy a mondat jelentésébe beleértjük-e azt az állítást is, hogy "most van francia király". Ha beleértjük, akkor a mondatnak lesz igazságértéke, és az természetesen hamis lesz, hiszen jelenleg nincs francia király. Ha nem értjük bele, akkor a mondatnak nem lesz jelölete, vagyis voltaképpen a mondat individuumváltozója "üres" marad. Így a mondat nem fejez ki állítást, és értelmetlen (az előző bekezdésben vázolt értelmességfogalomnak megfelelően.) Hozzám inkább az első értelmezés áll közelebb, tehát az, hogy ez egy értelmes mondat, van jelentése, és jelölete is, és a jelentésébe beleértendő az (az amúgy hamis) implicit állítás is, hogy van francia király. Vagyis az, hogy ez nem értelmetlen, hanem hamis állítás.

De vegyük észre - és ez lesz itt a legfőbb tanulság - , hogy ez nem egy faktuális, hanem egy nyelvi probléma. Vagyis az a kérdés, hogy az ilyen kijelentéseket hogyan kezeljük, mi az értelmük, jelentésük, az nem valamely külső tényen múlik, nem a világ állapotán, hanem a mi nyelvi közmegegyezésünkön. Vagyis azon a szokáson, hogy hogyan használjuk a nyelvet. És pontosan azért vannak, és lehetnek a fentihez hasonló viták, eltérő értelmezések, mert a természetes nyelvben nincs leszabályozva, rögzítve mindenféle kifejezés pontos, egyértelmű jelentése. A nyelv(ek), és a szaknyelvek ugyan alkalmas(ak) a világ hozzávetőleges, és eléggé jó leírására, de nem csak leíró, hanem "alkotó" oldaluk is van. Hiszen a nyelv egy "szerszám", amit mi találtunk ki, nem pedig a természet része. Egyáltalán: a világ megismerésében, és leírásában nagyon fontos, és nem eléggé hangsúlyozott dichotómia a "feltalálni, vagy felfedezni". Valószínűleg komoly ismeretelméleti- értelmezésbeli nehézségeket, és problémákat okoz, ha egy-egy jelenség vizsgálatánál nem ismerik fel jól, hogy melyikről van szó. A példabeli mondat, és tágabb értelemben a jelölet nélküli (?) mondatok értelmezése ezért nem faktuális-, hanem megegyezés kérdése.