Mielőtt rátérek a téma tárgyalására, elmondom, hogy miért írok erről. Azért, mert már többektől hallottam, hogy ők nem szeretnének örökké élni (vagyis - ami ezzel ekvivalens - azt (jobban) szeretnék, hogy egyszer meghaljanak). Ez számomra teljesen érthetetlen, hamis, és következetlen álláspont, ami szerintem csak a dolgok nem végiggondolásából, és felületes kezeléséből ered. Most megvilágítom azokat a sarokpontokat, amelyek mentén jobban látszanak a lehetséges érvek, támpontok. Egyeseknek úgy tűnket, hogy túl szőrözősen, túl részletesen foglalkozom a témával, de ez (hogy úgy tűnik nekik) csak amiatt van, mert nem szoktak hozzá (egy blogon főleg nem) a dolgok "mély" tárgyalásához, és a felületesebb "szösszeneteket" szeretik, és értik. Nekik üzenem, hogy figyeljék, hogy milyen egy filozófiai jellegű tárgyalás. ;-)
Persze, az igazi halálra gondolok. Sokatok hite (vagy reménye) abban, hogy van halhatatlan lélek, és az majd a test elenyészte után is "túlél", na az nem halál. Az élet, csak másféleképpen. Hiszen nyilvánvaló, hogy az életet elsősorban a tudat, személyiség megléte, és folyamatossága jelenti. Ha egy másfajta, nem anyagi helyre átkerül a tudatunk, és ott tovább létezik (valahogy) akkor számára nincs halál (nem történt meghalás). Ettől még persze az új életminőség lehet rossz. Mindenesetre, mivel mind a nem anyagi természetű jelenségek léte, mind a lélek léte, csupán mese habbal, ezért ezzel a lehetőséggel nem kell foglalkozni.
Viszont akkor mi marad? Mint az elején jeleztem, az marad, hogy az igazi halál jó dolog-e? Az a fajta halál, aminél nincs mese, mindennek vége, kaputt, és konyec filma. Hogyan lehet megállapítani valamiről, hogy jó-e? Így: Megmondjuk, hogy mi a jó (mit jelent itt), és megkeressük azokat az érveket, amelyek ezt igazolják.
Mit jelent az, hogy "jó a halál"? Azt, hogy jobb mint az élet (hiszen ahhoz kell hasonlítani). Itt a következő probléma lép fel: hogyan lehet összehasonlítani egymással (a "jobb mint..." egy összehasonlító operátor) két, egymástól eltérő minőséget? Lehet egyáltalán? Ha azt mondom, hogy a különböző életminőségek, életformák- fajták közül az egyik jobb mint a másik, akkor legfeljebb tévedek, vagy a szubjektív szempontjaim miatt nem lesz igazam, de értelme lesz az összehasonlításnak. De az életet, a nem élethez hasonlítani hogyan lehet ilyen szempontból? Az összehasonlításnak, mint műveletnek az a lényege (arról szól, azt csinálja, úgy működik), hogy az összehasonlítandó dolgokban legalább egy közös valami van (közös minőség) amit aztán valamilyen mennyiségi szempontból összemérünk egymással. Pl. egy szegény ember, és egy gazdag ember életének jóságát össze lehet hasonlítani egymással, mert egy csomó olyan közös szempont van bennük, amelyek összemérhetőek. Az ilyen összemérés sok szubjektív elemet is fog tartalmazni, de megoldható. Ha viszont _semmi_ közös minőség nincs az összehasonlítandók között...?
Miért nincs semmi közös köztük? - kérdezhetné valaki. Azért, mert - gondoljunk csak bele -, mit jelent a halál (itt a halált nem mint meghalást, vagyis egy változást, hanem mint egy állapotot értem természetesen). Az egzisztencia számára a teljes nemlétet jelenti, a szó szerinti semmit, a nincs-et. A "semmiben" (a halott állapotban) egyszerűen semmilyen minőség nem létezik, üres. Vagyis hiába próbálunk hasonlítani az élethez (annak a minőségeihez), _nincs mit hasonlítani_.
Ez persze ilyen formán akár rövidre is zárhatná a problémát, és mondhatnánk a következőt: Mivel az összehasonlítás (amely művelet feltételei nincsenek meg) ez esetben lehetetlen, értelmetlen a kérdéssel tovább foglalkozni, egyszerűen ki kell mondani hogy a fő kérdés értelmetlen, mert elvileg igazolhatatlan. De én ezt nem teszem, ez szerintem egy ilyen esetben túl szigorú álláspont volna. Ugyanis, én azt gondolom, hogy az "értelem" (hogy valami értelmes-e) kritériumai között nincs bent a megválaszolhatóság, vagy a megoldhatóság. Az "értelmességet" én ilyen szempontból ezeknél szélesebb körűnek gondolom, amelynek a minimál-feltétele az "érthetőség". A halál, és az élet "jóságának" az összehasonlítása nem lehetséges, de ettől még nem értelmetlen, mivel érthető - és emiatt a tárgyalásban potenciálisan benne van többféle új ismeret, információ, felismerés, összefüggés.
Viszont most annak hiába örülünk, hogy nem értelmetlen a témáról beszélni, ha az összemérhetetlenség miatt nem lehet megválaszolni sem. Mi marad így? Néhány rokon belátás. Pl. azé, hogy ha már élünk (és tényleg) akkor mindenképpen érdemes az élet minél jobbá tevésével (bármit is jelentsen az) foglalkozni. Vagy foglalkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy lehetnek-e olyan élethelyzetek, amelyekben a halál választása jó alternatíva. Szerintem is lehetnek ilyenek. Pl. egy súlyosan beteg, nagyon sokat szenvedő ember gondolhatja úgy, hogy "nem éri meg", tovább szenvednie, annál "jobb a halál" is. Ilyenkor valójában a szenvedés, és a nem szenvedés közül választ, és ez lehet értelmes választás. És nem olyan, mint az általában vett élet- és halott állapot közti összehasonlíthatatlan választás (amiről fentebb volt szó).
Na és mi van a "korlátos élet" (halállal a végén), és a "végtelen hosszú élet" közti különbséggel? Melyik a jobb? Ezeket össze lehet-e hasonlítani? (És most ne vegyük figyelembe az extremitásokat (a nagyon rossz életet, amelyből jobb szabadulni), hanem csak általában nézzük, életminőség nélkül). A véges életnek két összetevője van: valamennyi élet, és végtelen időtartamú halál. Ennek az alternatívája a végtelen élet. Látjuk, hogy itt már vannak olyan minőségek, amelyek összemérhetőek egymással: Mind a kettő "tartalmaz" élet-et, csak az egyik egy korlátos időtartamút, a másik meg végtelen sokat. A kérdés ilyenkor a következőképpen merül fel: A több (végtelenül) élet a jobb, vagy a kevesebb? (Még egyszer mondom, itt elvonatkoztatunk (nem vesszük figyelembe) az életminőségeket). Szerintem erre a kérdésre nehéz úgy válaszolni, hogy a "kevesebb élet a jobb mint a több".
Még egy dolog van itt: Nem mindegy, hogy a halált mint állapotot nézzük, vagy a meghalást, vagyis az életből a halálba való átmenetet. A halál állapotként maga a semmi, és róla sok mindent nem mondhatunk. Viszont a meghalás az egy állapotváltozás, ha úgy tetszik életminőségváltás, (amelyben az addigi minőség elveszik). Ez mindenképpen egy olyan distinkció, amelynek az első eleme összemérhetetlen bármivel is, a második meg összemérhető annyiban, amennyiben valamely minőségből (az életből) kevesebbet tartalmaz. De ezt úgy is elképzelhetjük, hogy a meg nem született, vagy már meghalt emberek nem léteznek, ők nem éreznek tudnak semmit, még azon sem bánkódhatnak, hogy nem élnek, viszont az élők nagyon is fel tudják mérni a lehetőségeket, azt, hogy mi tűnik nekik a jobbnak. Az élet az minden, míg a halál az a semmi. Önmagáért beszél a köztük lévő különbség, és a választás is. Nem mintha most lenne reális választás, de egyszer lesz. És amikor ez reális lehetőség lesz, akkor majd "megnézzük", hogy ki akar inkább meghalni, mint örökké élni. Azt hiszem, még akkor sem fogják sokan az elsőt választani, ha amúgy a meghalás egészen konvencionális emberi dolog - és ugye az emberek szeretik a konvenciókat követni.
Egy módszertani tanulság meg az egészből az, hogy nem mindegy, hogy hogy teszünk fel egy kérdést, az miről szól. Én itt most megpróbáltam egy ugyanazon kérdés egészen közeli változataira adandó válaszokat felvázolni. Bizonyára nem véglegesen, és megnyugtatóan, de talán annak a megmutatásával, hogy mennyire félrevihet egy nagyon pici értelmezésbeli, vagy kérdésfeltevésbeli pontatlanság, tisztázatlanság is. Ez általában is igaz mindenféle téma megtárgyalására.