Azért szólok pár szót a paradoxonokról, mert van egy olyan sejtésem, hogy sokan félreértik ezek természetét. Sokféle paradoxonról "tudunk", de sosem olvastam még olyan írást, amely arról szólna, hogy mik a paradoxonok. Az egyes konkrét paradoxonok meg-és feloldásáról egy szót sem ejtek, kizárólag csak az általános tulajdonságaikról.

Azt gondolom, hogy a paradoxonok a szó bizonyos értelmében nem léteznek. Persze a fogalomnak abban az értelmében léteznek, hogy léteznek azok a jelenségek, amelyeket paradoxonként írunk le, nevezünk meg, ismerünk. Abban az értelemben - és ez nagyon fontos distinkció - nem léteznek, hogy a világ jelenségeinek, illetve az őket leíró logikának volnának a valódi ellentmondásai. Ez persze két különböző jelenség (a világ, és a logika), hiszen az objektív külvilág más természetű, mint a logika, így a rájuk vonatkozó paradoxonok is eltérő jellegűek. Az egyikre vonatkozó ismeretek "szintetikusak", a másikéi "analitikusak" (Erről a lényegi, megkülönböztetésről már volt szó a Quine, empirizmus, dogma. posztomban.) Tehát, ha paradoxonon azt értjük, hogy a világ, vagy a logika _immanens módon_ ellentmondásos, akkor tévedünk. Az "immanens mód" itt azt jelenti, hogy valamiféle belső, lényegileg hozzátartozó ellentmondás van benne, olyan, amely _elvileg sem_ (a kiemelések nem véletlenek) oldható fel, vagy oldható meg. Ilyenek szerintem egyáltalán nincsenek. Tehát nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy igazi, valódi paradoxonok, ellentmondások nem léteznek, és amely jelenségeket "paradoxon" néven emlegetünk, azok valójában csak az oda vonatkozó tudásunk hiányosságai miatt látszanak annak.

Nézzük a két oldalt külön- külön.

A természetben létező (fizikai) paradoxonok a természettudományos tudásunk hiányára mutatnak rá. Az evidencia, hogy a jelenlegi fizikai tudásunk korlátozott, vagyis nem teljes. Ez természetes módon generál olyan rejtélyeket, amiket egyelőre nem tudunk megoldani. De vajon azt hogy kellene elképzelnünk, hogy ha a természet valóban igazi paradoxonokat, vagyis ellentmondásokat tartalmazna? Hogyan lehet ellentmondásos maga a természet? Másként kérdezem: Hogyan mondhat valami - ez esetben természeti jelenség - önmagának ellent? Egy természeti jelenség vagy létezik, vagy nem, vagy működik bizonyos törvényszerűségek, mechanizmus szerint, vagy nem. De az egyáltalán hogyan értelmezhető, értendő hogy _saját magának_ mond ellent? Szerintem ez elvileg is elképzelhetetlen "csoda", ilyen egyszerűen nincs, nem csak lehetetlen az ilyesmi, hanem értelmetlen is. Persze elég nehéz itt különbséget tenni a "lehetetlen", és az "értelmetlen" között. Talán ott van a választóvonal, amikor valami már nem csak elképzelhetetlen (ez önmagában még nem elég az értelmetlenséghez - a kvantumfizika minden mikrojelensége (EPR, Bell egyenlőtlenség, stb) a képzeletünk, és a megértésünk számára elképzelhetetlen (nem lokálisak, és nem okságiak), mégsem értelmetlen), hanem egyben ellentmondásos is. Tehát a természeti jelenségek egyszerűen _nem lehetnek ellentmondásosak_. Így az ott emlegetett paradoxonokat a "tudásunk hézagai", illetve a nem elég mély, alapos, vagy pontos tudásunk okozza.

A logikai, matematikai, filozófiai (tehát a nem szintetikus természetű) paradoxonok abban különböznek a fizikai paradoxonoktól, hogy ezeket gyakorlatilag mi gyártjuk. Nem felfedezzük (mint a fizikai világ törvényszerűségeit), hanem feltaláljuk őket. Ezen feltalálói folyamat szükséges része a természetes nyelv, és esetleg a konkrét szaknyelv, amelyben aztán jelentkezik a paradoxon. A nyelveknek viszont van egy olyan tulajdonságuk - a természetes nyelveknek kifejezetten, és viszonylag nagy mértékben, a szak(mai)- mesterséges- vagy logikai nyelveknek kevésbé, hiszen ezeket megpróbálják ellentmondásmentesebbre "gyártani" -, hogy kimondhatók velük olyan mondatok, amelyek látszólag állítások, valójában azonban nem azok. Vagy értelmesek, de nincs igazságértékük, vagy egyenesen értelmetlenek. (Természetesen a szintaxisnak megfelelő, de értelmetlen kijelentések a természetes (köz-) nyelvekben a gyakoriak.) És persze a logikai- és a fizikai paradoxonokban van egy közös vonás is: a tudásunk korlátozottsága, attól függetlenül, hogy az egyikben ez a tudás a külvilágra, a másikban meg egy általunk létrehozott, vagy kidolgozott, vagy feltalált rendszerre, (annak hiányosságaira) vonatkozik.

Így hát, nem kell kétségbeesni akkor, amikor, egy paradoxonba botlunk bele. Ha tudjuk, hogy nem valamilyen eleve adott ellentmondásról van szó, hanem csak ismerethiányról, vagy "kidolgozatlanságról" akkor nem tesszük le előtte a fegyvert tehetetlenül, és azzal a hamis tudattal, hogy megoldhatatlan problémába botlottunk.