A kérdés a következő: Az ember(iség) képes-e megismerni a világot teljes egészében?
A kérdés aspektusai:
1. Mit jelent a "teljes egészében"? Ez mennyiségi, vagy minőségi értelemben értendő-e?
2. Vajon a világ minőségi értelemben végtelenül bonyolult-e, vagy véges?
3. Az emberi értelem kapacitása véges-e?
4. Az emberi értelem potenciális fejlődési lehetőségei milyenek?
És egy metakérdés pluszban: Ezek a kérdések természettudományos (fizikai), vagy filozófiai (metafizikai) kérdések-e?
A válaszaim:
1. Nem tudjuk, hogy a világ térben (és időben) véges-e, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy a mérete valahol az "irtózatosan nagy", és az "elképzelhetetlenül nagy" között van (a korai "felfúvódás" valószínűleg sokkal, de tényleg nagyon sokkal nagyobbra fújta fel, mint a most belőle látható kb. 11 milliárd fényév sugarú terület - ezt még becsülni sem lehet). Ráadásul, a mai elképzeléseink szerint még gyorsulva(!) tágul is, bár a mai tudásunk szerint (vagy felől) ez a tágulás egyszer vissza is fordulhat "ibolyaeltolódásba". Ez (a hatalmas mérete, és az utazási sebesség ma látható problémái: fénysebesség korlát) gyakorlatilag azt jelentik, hogy az egészet reménytelen bejárnunk.
No de, attól hogy valamit nem látunk teljes egészében, illetve minden részét, az még nem jelenti azt, hogy nem ismerhetjük meg, és nem következtethetünk a "nem ismert tartományok" milyenségére, a már ismertekből. Az indukció szabálya nem csak mennyiségi- hanem minőségi jellegű meggondolásokat is tartalmaznak. És bár csak valószínűségi jellegű követeztetésre alkalmasak (nem "biztosra"), és az ilyen "minőségi alapú indukciónak" vannak bizonyos feltételei is (pl itt az, hogy a megfigyelhető, minél nagyobb tartomány valóban homogén (nagyon nagy léptékben, az ismert legnagyobb struktúrákon túl), és izotrop, és a megfigyelt törvényszerűségek nem csupán statisztikai, hanem oksági jellegűek - egyelőre mindhárom feltétel teljesülni látszik), ha ezek teljesülnek, akkor a nem ismertre elég jó eséllyel lehet következtetni.
2. A világ minőségi értelemben való végtelenül nagy (vagy eléggé nagy) bonyolultsága azt jelenti, hogy sosincs vége a struktúráknak, mindig jön valami új, a törvényszerűségek száma nem véges. Ebben az esetben a világ teljes megismeréséről nyilván le kellene mondanunk, hiszen egy ilyen értelemben végtelen világ nem megismerhető. Én azonban határozottan azt hiszem, hogy a világ nem ilyen. Hanem a természeti törvények száma, és a struktúrák bonyolultsága bár nagy, és főleg nagyon mély, de mégis véges. Vagyis _véges számú törvényszerűséggel leírható_ a világ működése. Ha ez így van, akkor legalábbis elvi akadálya nincs a világ teljes (minőségi értelemben vett) megismerésének.
3. Az emberi értelem kapacitása biztosan véges. Ez egyszerűen egy mennyiségi tényből adódik, abból, hogy a tudatot, és az értelmi képességeket meghatározó idegsejtek száma "kicsi". Persze "amúgy" a számuk nagy, de a feladathoz képest nem tűnik túl nagynak. Viszont, mivel pontosan a feladat nagysága, és nehézsége nem látható (egyelőre), vagyis nem ismerjük az előző pontban említett bonyolultság, és mélység mértékét, nem tudjuk megítélni, hogy a mostani (valljuk, be nem túl nagynak tűnő) kapacitás elegendő lesz-e a megértéshez. Egyrészt azt látjuk, hogy a civilizáció eddigi története a világ megismerésének gyorsuló folyamata is volt (és ez bizakodásra ad okot), másrészt már vannak jelei a megismerés lassulásának. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ugyanúgy, ahogy pl. az ügyességi, vagy erősportokban a technikai újítások lehetőségének kimerítése után (pl. a magasugrásban, hasmánt után, a flop technika) már csak egyre lassuló mértékben lehet javítani a világcsúcsot (egy talán nem fix, de "ott lévő" határérték felé közeledve), úgy a megismerési folyamat is aszerint lassul le, ahogy egyre nehezebb, mélyebb, bonyolultabb problémákba ütközünk mind a mikro-mind a makrovilágban. Ennek mindkét lépték esetében főleg megfigyelési, (a mikrostruktúrákat egy határ alatt egyszerűen nem lehet "önmagukban" megfigyelni, hiszen a megfigyelés megváltoztatja őket, és az ennél is kisebb struktúrák megfigyelésének már elvi akadályai is vannak, a makrostruktúrák megfigyelési akadálya meg legalábbis részben a világ látható "fénykúpján" kívüli terület) akadályai vannak, de ezek ellen fizikailag sem tehetünk semmit. Tehát, ahogy közeledünk a határokhoz, úgy lassul le a megismerési folyamat. A kérdés az, hogy mennyire lassul le, és hogy lesz-e elég agyi kapacitásunk a határ eléréséhez.
4. Az emberi értelem (most nem a kumulált tudásmennyiségről beszélek!) mindenesetre fejlődik, ha ez a fejlődés csak, és főleg egy evolúciós folyamat is. Azért nem csak evolúciós, mert a potenciális megismerő képességeket növeli a társadalomban való tervezett, tudatos együttműködés. De a társadalmi együttműködés az egyén képességeit semennyire sem növeli (csak az együttest), és ha a kognitív képességek korlátozottak (márpedig nyilvánvalóan azok), akkor azokat csak egyéni szinten lehet növelni. (Nyilván van még egy megoldás: A mesterséges intelligencia, amely egy idő után (amikor már sokkal intelligensebb lenne mint az ember) mintegy átvenné az embertől a világ megismerésének feladatát. De ez a megoldás, bár lehetségesnek tűnik - hogy mennyi az esélye, azt nem tudom - már nem az emberről szól. Hiszen egy ilyen szintű MI egy idő után valószínűleg önállósodna.) Tehát az embernek kell vagy organikus módon (ez nagyon lassú), vagy valamiféle technikai megoldásokkal "okosabbá válnia". Ez egy ma még beláthatatlan határig megoldhatónak tűnik. Az nem látható, hogy ez a határ, és a világ megismeréséhez szükséges határ hol vannak egymáshoz képest. (Két ismeretlen.)
A metakérdésre: Vannak bizonyos ésszerű meggondolások, annak ellenére, hogy kevés a támpontunk a témában. Egyszerűen vannak olyan problémák, amelyekhez bármennyire is szeretnénk a tapasztalati lehetőségeink határain (és az ismereteinken) túl vannak egyelőre. Az ilyen esetekben kénytelenek vagyunk az addigi ismereteinkből kiindulni azokból következtetni extrapolálni, becsülni, valószínűsíteni, vagy találgatni. Hogy ebben menyi a tiszta spekuláció, és mennyi a tapasztalati alapú meggondolás, azt most hadd ne találgassam, de mindenesetre az látszik, hogy vannak ilyen vegyes módszerek is. Tehát nem vagy fizikai, vagy metafizikai (kizáró vagy-al) a kérdés, hanem mindkettőből van benne vegyesen. A világ megismerése már csak ilyen: nem csak maga a tárgy bonyolult, de a hozzá vezető módszerek is.
Végül is, nem akarom megkerülni az egyszerű választ sem. Én optimista vagyok (persze addigra már rég vidám halott leszek - sokat érek vele) azt gondolom, hogy az emberiség (az értelem) elvileg képes a világ teljes (minőségi) megismerésére, akkor is, ha a világ térben végtelen (világon most a mi lokális világunkat értve. az esetleges meta- vagy multi-univerzumok megismerhetősége az átjárhatatlanság miatt elvileg is lehetetlennek tűnik). Mert bízom benne, - és őszintén szólva el sem tudom képzeni az ellenkezőjét - hogy a világ minőségi értelemben "véges". Így egy kellően elszánt, és kíváncsi értelem, megfelelően hosszú idő után a végére érhet.