Nem tudom, hogy esszé címet szabad-e "schmittpalgizálni", ugyanis ezzel (vagy nagyon hasonló) a címmel Quine már írt egy dolgozatot. Mindegy is, nekem megtetszett ez a mondat, úgyhogy most én is... (Mindenesetre, a címen kívül semmi mást nem palizálok Quine-től.)

Szóval, a nagy kérdés az, hogy "mi van?". Hát, sok minden, válaszolhatnánk erre első felindulásból. No jó - mondaná erre az opponensünk - de mégis, nem lehetne ezt egy kicsit árnyaltabban? De. Megpróbáljuk. (Csak "szárazon". Úgy jobban csikorog. ;-)  ) Természetesen a témába csak belekezdeni lehet, de befejezni nem, hiszen éppenséggel ez az egyik örök filozófiai gumicsont.

A létező dolgokról szóló beszédnek (in medias res) minimálisan következő kérdéseket kell érintenie: 1. Mit jelent a "létezés" kifejezés? 2. Mik léteznek (és mik nem), és milyen a létezők természete? 3. Hogyan lehet felfedni, felismerni, igazolni, vagy bizonyítani az egyes dolgok létezését?

1. A "létezés" szónak, legalábbis első pillantásra, és a köznapi szóhasználatban, kétféle jelentése (értelme) van: a. fizikai értelemben létezik (mint egy tárgy) és, b. "fogalmi" értelemben "van", mint a gondolat, vagy egy absztrakt fogalom, vagy egy érzés, hangulat. És itt rögtön meg kell állni. Vajon az hogy lehet, hogy "kétféle létezés" van? Miért nem csak egyféle létezés van, mégpedig a fizikai világban való létezés? (Azt fel sem tételezem ezen a szinten, hogy valaki egy nem fizikai világot is elképzel - az evidencia, hogy a világ csak fizikai (anyagi) jellegű, semmilyen másfajta világ nem létezik.) A kérdés itt az, hogy a fogalmak hogyan létezhetnek más módon, esetleg másutt mint a tárgyak? Erre a következő a válaszom: Valójában, és végső soron a fogalmak is "tárgyak", pontosabban, fizikai objektumok, amelyeket minden esetben valamely "fizikai tárgy" (élőlény) hoz létre, fizikai módon keletkezik, tárolódik, továbbítódik, és interpretálódik. Amikor egy élőlény agyában kialakul, vagy leképeződik egy fogalom (gondolat), akkor annak máris fizikai reprezentációi vannak - hiszen a _gondolat jelentkezése maga a fizikai reprezentáció_. Vagyis a fogalom ilyen fizikai reprezentáció nélkül egyszerűen sehol sincs, nem létezik. Nincs olyan nem fizikai világ (se kül- se belvilág), amely tárolná az éppen nem használt fogalmakat, majd amikor a fizikai világból (egy agytól) "megkeresés érkezik", akkor azokat előszedi, és valahogyan átkonvertálja a materiális világba. Ez nyilvánvaló képtelenség (nyoma sincs semmi erre utaló mechanizmusnak).

Tehát a fogalmak is "anyagi tárgyak", (csak nyilván más struktúrájúak, mint egy kőnek), és az a különbség köztük, és a kövek (a hagyományos értelemben vett anyagi tárgyak) között, hogy a fogalmak "először" az emberi tudatban (mely természetesen szintén anyagi tárgy) reprezentálódnak, és nem közvetlenül kint a természetben (mint az elsődleges anyagi tárgyak). Vagyis a létezés eme látszólag két különböző minősége, _valójában nem különböző minőség_, hanem ugyanazon minőség más-más fokozata. Vagy mondjuk úgy, hogy az interpretáció értelmében különböznek egymástól, de nem a létezés értelmében. Tehát egy tárgy, és a tárgy fogalma között nem az a különbség, hogy az egyik a fizikai világban létezik, a másik meg nem ott, mert mindkettő anyagi természetű dolog. Hanem a _létezés helye_ a különbség: A fogalomnak nincs a tudattól, vagyis az agytól független létezése (de ott nagyon is materiális módon létezik), viszont a tárgyak természetesen a külvilágban léteznek.

A fenti distinkció azért is fontos, mert a fogalmak feltételezett nem anyagi jellege mögött egy nem anyagi világ elképzelése áll. Hiszen az immateriális fogalmak (ha volnának) ugyan hol másutt is létezhetnének, mint egy immateriális világban? De ha rájövünk, hogy azok is csak anyagi természetűek, akkor megszűnik ez a dilemma, és nem keresünk olyasmit, ami nincs.

A tárgyak, jelenségek, objektívek, a fogalmak interszubjektívek. Ez utóbbi azért van (az előbbit nem kell magyarázni), mert ugyan a fogalmak a külvilág objektumait írják le, de egy olyan egyéni interpretáció segítségével, amelyben szerepet játszanak az egyén értelmezésére jellemző szubjektív elemek is. A fogalmak ettől nem lesznek nem materiális jellegűek, csak a keletkezésük, és a tárolási módjuk más, mint a tárgyaké.

Még egy gyakori, a létezéssel kapcsolatos értelmezésbeli hibára térnék ki. Arra, amit Quine "Platón szakálla"-ként emleget: E szerint a nemlétezőnek (amiről a józan ész, és a tapasztalat alapján azt mondjuk, hogy nem létezik) mégis léteznie kell, hiszen "van neve", tehát a név valamit jelöl. Ez az érv természetesen hamis, hiszen a nevek csak címkék, és egyáltalán nem involválják azt, hogy amit jelölnek, az létezik is, de rejtettebb formájában valószínűleg sok ismeretelméleti vita "kútmérgezője". A probléma itt is a "létezés" fogalmának kétféle értelme. Egy bármilyen kitalált fogalom absztrakt létezése, nem jár szükségszerűen együtt a fogalom által jelölt "tárgy" fizikai létezésével is, és a kétfajta létezés más- más sajátosságú (lásd fentebb).

2. Mik léteznek, milyen a létezők természete?

E témában van egy kis probléma. Véleményem szerint a filozófiának alapvetően nem az a dolga, hogy felfedje, felismerje a természeti létezőket. Az az ontológia teljesen elhibázott, ami ezzel foglalkozik, hiszen ez a természettudomány dolga, és neki is van meg ehhez a képessége. A filozófiának ezzel kapcsolatban csak annyi dolga van, hogy egy absztrakt szinten osztályozza a fogalmakat, rendet tegyen körükben. A filozófiának tartalmilag elsősorban ismeretelméletnek és logikának kell lennie, és ontológiának legfeljebb annyiban, amennyiben tisztázza az ezzel kapcsolatos fogalmakat.

Hogyan lehet rendezni ezeket a fogalmakat? El kell választani egymástól a dolgokat (a világ egzisztenciális értelemben létező tárgyait - vagyis a külvilág objektumait), és az őket leíró fogalmakat. Mindkettő létező kategória, de más jelleggel (Lásd, 1. pont). Továbbá el kell különíteni egymástól a valamit jelölő, és a semmit nem jelölő fogalmakat. A jelölő fogalmak értelemszerűen, valamire vonatkoznak (azt címkézik), a nem jelölők viszont nem vonatkoznak egyetlen objektumra sem. Ez utóbbiak a nem létezők, amiknek csak nevük van, de egzisztenciájuk nincs (Isten, Pegazus, Hétfejű sárkány, stb.)

A fenti létezőfajták közül a dolgok (tárgyak) egzisztenciális létezése triviálisan igaz, és belátható. A szélsőséges idealistán (szolipszista) kívül senki nem mondja, hogy a dolgok (és a világ) nem léteznek a maguk fizikai, anyagi valójában, és értelmében. A fogalmak, vagy "absztrakt entitások" létezése a problémás, hiszen egyfelől ők is vannak valamilyen értelemben, másfelől meg nem pontosan olyan értelemben léteznek mint a valódi entitások. Pl. milyen értelemben létezik egy szám? Vagy, másképpen fogalmazva: Mi a szám? A szám fogalma teljesen objektívnek tűnik, hiszen a matematika törvényszerűségei függetlenek a szubjektumok tudattartalmaitól. A 2x2=4 minden általunk elképzelhető világban igaz (mindenesetre, az igazságnak nem a faktuális, hanem a definitív, koherencia- értelmében). Pontosabban, nem sok értelme volna olyan világot elképzelni, ahol ez a szabály sem igaz. Két kérdés van itt, és azt hiszem, fontos, hogy ezt ilyen formában különválasszuk: 1. Mik az absztrakt entitások (számok, fogalmak, törvényszerűségek, stb)?, 2. Hol léteznek ezek? Pl, nézzük a számokat. Az elsőre az a válasz, hogy a számok olyan absztrakt entitások, amelyek a világ bizonyos logikai/matematikai jellegű összefüggéseit írják le, modellezik. A másodikra pedig az, hogy a számok önmagukban nem léteznek (valahol ott kint a világban), a létezésük a reprezentációjukhoz köthető, vagyis az individuumok agyában (neurofiziológiai kapcsolatok formájában) mindannyiszor megjelennek, ahányszor rájuk gondolnak (ez a számok fizikai létezési szintje, értelme). De ezenkívül nincs nekik semmilyen más létezési, vagy megjelenési formájuk. Azért könnyű mást hinni, mivel a számok interszubjektivítása (és hozzáférhetősége), akár objektivításnak is tűnhet, vagyis valami mindentől független létezőnek. De valójában nem maguk a számok (és velük minden absztrakt entitás) az objektív létezők, hanem maguk az objektumok. A számok csak ezen objektumok közti logikai, matematikai viszonyok, szabályok leírásai, a világnak egyfajta nagyon absztrakt logikai vázai, amelyek önállóan, függetlenül nem léteznek, csak az őket elgondoló agyakban materializálódnak. Ez nem csak a számokra, hanem minden absztrakt entitásra áll.

3. A harmadik fő kérdésre a következő a válasz: A tárgyak létezése (az anyagi világban) alapvetően empirikus téma. Vagy közvetlenül, a saját érzékszerveinkkel érzékeljük őket, vagy az érzékszerveinkre rásegítve, valamilyen, azokat kiterjesztő eszközt használva (pl. a csillagászatban nem csak a látható fény tartományában működnek a különböző távcsövek). Ami ezzel kapcsolatban nagyon fontos, egyáltalán nem triviális, és nem köztudott (még filozófusok, vagy matematikusok sem tudják sokszor), az az, hogy a külvilág jelenségeit nem tapasztalati úton, módszerekkel, csak analitikus jellegű spekulációval, nem lehet megismerni. A filozófia hagyományos értelemben vett ontológia része pontosan ezt próbálta meg a múltban, de eleve kudarcra van ítélve minden ilyen próbálkozás. (Természetesen nem az egész filozófia kudarcos, csak az az ontológiai tévhit, hogy tiszta spekulációval fel lehet fedezni a világot.)

Ha arról beszélünk "ami van", akkor jó ismerni a tárgyalandó objektum egzisztenciális státusát. Fizikai tárgy-e (a kvarktól a galaxishalmazig), vagy fogalom, vagy esetleg jelölet nélküli fogalom. Mindegyik más státusú, és másfajta vizsgálódást igényel. Valójában ez már a módszer kérdése, mint ilyen, inkább ismeretelméleti, és nem ontológiai téma, de nem árt pár szót szólni erről.

A dolgok (tárgyak, fogalmak) jobb megismerése, és megértése érdekében absztrahálunk (elvonatkoztatunk a lényegtelen tulajdonságaitól ), általánosítunk (általános, sok egyedre érvényes szabályokat képzünk), és osztályozunk. Az osztályozás során különböző kategóriákat gyártunk, amelyek más más oldalukon próbálják "megfogni" őket. Ilyenek pl. az "objektív-szubjektív jelenség" kategóriák, vagy az "analitikus-szintetikus" dichotómia, vagy, a "priori-a priori" megkülönböztetés, vagy éppen egy magasabb absztrakciós szinten a nominalizmus-realizmus vita. De amellett hogy ezek a kategóriák pontosan a tárgy jobb megértését, körülhatárolását szolgálnák, maguk sem teljesen pontosak, világosak, egzaktak, vagy érthetőek. (Ez persze természetes, és szükségszerű is: a nyelv már csak ilyen.) Valójában a megismerés mindig csak hozzávetőlegesen pontos, "valószínűségi jellegű" a fogalmaknak, és a róluk szóló ismereteinknek mindig van egy "homályos széle", amely szél a tárgy jellegéből következően igen széles is lehet. Vagyis nehéz rajta átrágni magunkat, a keményebb, világosabb egzaktabb, egyértelműbb "közép" felé. (Maga az erről szóló leírásom is csak metaforikus, közelítő jellegű.) Ezekből az következik, hogy ugyan a világot "meg lehet fogni", vagyis meg lehet érteni (és erről ugyan elméletileg a végtelenségig lehet vitázni, de mindennél jobb igazolást ad róla a praxis, a gyakorlat, az, hogy a felfedezett, felismert törvényszerűségeket a gyakorlatban tudjuk alkalmazni, eszközöket gyártunk, amelyek működnek, stb.), de az a megértés az elmélet szintjén, és eszközeivel sosem lehet teljesen tökéletes, bizonyos - csak eléggé jól közelíthet efelé. A természettudományok e téren meglehetősen jól állnak, hiszen nekik a tárgyukat tekintve szerencséjük van: Egy "kemény" valamivel foglalkoznak, ami határozottan objektív, nem szalad el, megfogható. A filozófia tárgya viszont másmilyen. Ugye, még az is vitatott, hogy pontosan mi is a filozófia tárgya, mi fér bele, mi nem... Ezért kell némi türelem, tolerancia, és megértés akkor, amikor arról akarunk beszélni "ami van". Mert először egymást kellene megértenünk, egymás érveit, fogalmait, azokat a fogalmakat, amelyek lehet, hogy valamennyire interszubjektívek (azoknak kellene hogy legyenek), de mégis, ezen az elvontsági szinten nagyon ritkán jelentik pontosan ugyanazt egymás számára. Voltaképpen egy igazán korrekt vita nem is csak az argumentáción múlna, hanem az argumentumok alapját képező fogalmak pontos definiálgatásán is - hogy ki mit ért rajtuk. Én mindig úgy képzeltem, hogy a világ objektív tényei csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Ezt most is így gondolom, azonban időközben rájöttem, hogy az objektív tények, automatikusan nem képeződnek le interszubjektív (és helyes, igaz) fogalmakká, interpretációkká. Nem csak a tények felfedése (felfedezése) a nehéz, hanem annak a fogalmi keretnek a tisztában tartása is (de egyáltalán, a kidolgozása is), amely ezt az interpretációt lehetővé teszi.

A végén egy kicsit elkalandoztam az episztemológia felé. Nem véletlenül. Valójában a filozófiai ontológiát én holt dolognak tartom (már amennyiben a "létezőkről" szóló tannak tartjuk, és nem általában vett (nem Carnapi értelemben!) metafizikának). Az ontológia talán annyit még megtehet, hogy osztályozza a dolgokat, de ő ne akarja megmondani hogy mik vannak, az nem az ő kompetenciája.