A múltkor beszélgettem valakivel, aki feltette nekem ezt a kérdést. Én azt mondtam neki, hogy erre kétféle válasz lehetséges. Az egyik a rövid: Nem tudjuk. A másik egy hosszú bonyolult, kifejtős válasz lenne, amely ugyan szintén nem tudná, de megpróbálná megmagyarázni, hogy miért nem. Most ez utóbbi úton sántikálok.
Úgy hallottam, van egy orosz közmondás, amely szerint hülye kérdésre nincs válasz. No de mitől lehet hülye egy kérdés? Ha azt mondjuk, hogy attól, hogy nincs rá válasz, akkor bizonyos értelemben körben forgunk. (Egyébként észrevettétek, hogy általában milyen sok magyarázat körben forgó, vagy ha nem is körben, de legalább csigalépcső szerűen?) Egy hülye kérdés elutasítását jól lehet indokolni azzal a magyarázattal, hogy mindenféle vizsgálódás nélkül egyértelműen látszik, hogy a kérdésre nincs válasz. De mikor, vagy mitől nincs válasz egy kérdésre? Hogyan lehet egyáltalán olyat kérdezni, amire nincs válasz? (Érdekes kérdés ez önmagában is, ugye?) És most ne foglalkozzunk a nyelvi, vagy logikai szempontból szabálytalan, értelmetlen kérdésekkel, csak azokkal, amelyek értelmesek. A "Miért van egyáltalán valami?" kérdés nyelvi szempontból kétségkívül szabályos kérdés. Így már csak két dolog kell, hogy válaszoljunk rá. Az első az, hogy megértsük, miről is szól egyáltalán.
És itt kezdődnek a gondok. Két gond van: 1. A "miért" kérdés egy ok-okozat jellegű összefüggésre (hatásra) kérdez rá, és lehet, hogy másfajta, nem determinisztikus "mechanizmusok" is vannak. 2. "Igen nehéz" elképzelnünk azt az állapotot, amikor nincs semmi. Mondhatni kis malíciával, mi már hozzászoktunk, hogy valami mindig van (ha nem is túl sok), és egyszerűen nem tudjuk, hogy milyen lehetne az, amikor semmi nincs. Sőt, talán ezt lehetetlennek, vagy értelmetlennek is gondolhatjuk. De ezen az úton most ne menjünk tovább, mert akkor (ha az egész kérdés értelmetlen) okafogyottá válik ez a kis okfejtés.
Rögtön eszébe jut az embernek az, hogy vajon ha "valami"-ről "bármi"-ről vagyis a létezőkről van szó, (nem pedig mondjuk egy konkrét, megfogható eseményről), akkor egyáltalán érvényes-e ez ügyben okot keresni? Egy mindig készen álló alternatív magyarázat persze lehetséges. A vallási magyarázat: Isten az oka (ő teremtette) mindennek, oszt jó napot. De ha nem nézzük egymást hülyének (holmi istenhittel), és komolyan vesszük a problémát, akkor azért előáll az a kérdés, hogy vajon az ok-okozati (pontosabban: az okozat-ok-i) összefüggés visszavezethető-e ide, alkalmazható-e itt. Mármint elvileg ugye, hiszen a gyakorlati magyarázattól még úgyis távol vagyunk. Nem tudjuk erre sem a választ. Mi emberek hajlamosak vagyunk (pontosabban, mást sem teszünk, nem bújhatunk ki a bőrünkből), a saját kis (nagy) világegyetemünkben tapasztalt antropomorf jelenségek fogalmi-gondolati struktúráival elgondolni, leírni, ábrázolni a világot, és ez mindaddig eléggé jól is működik, amíg ez a fogalmi háló "befogja a dolgokat". Csakhogy, a mi antropomorf hálónk nem tud mindent befogni. Az egész világegyetem túl nagy neki, és a mikrojelenségek is kiesnek a lyukain. Ilyenkor persze azt kell tenni, hogy sűrűbb szövésű hálót készítünk, vagyis olyan fogalmi rendszert, amely ha már nem is a megértés, de legalább a problémakezelés szintjén működik valamennyire. És gyakorlatilag ez is történik ma a tudományban (egyébként általában mindenféle tudományban ez történik), bár az továbbra is gond, hogyha a megértésünk nem tudja követni a problémakezelésünket. (Hogy ne rébuszokban beszéljek: Erre jó példát mutatnak bizonyos kvantumfizikai jelenségek, amelyeket a matematikai "szerszám" jól le tud írni, de a mindennapi megértésünk már nem tud megbirkózni velük.) Végül is, sem azt nem tudjuk, hogy a mikro-szintek felé hol a határ, sem azt, hogy a makrovilág mekkora. Mivel a mi megértésünk, a világunk felfedezése (de egyáltalán, a technikai eszközökkel segített érzékelésünk is) mindkét irányba messzire kiterjedt (de egyiknél sem ütköztünk falakba), csak azt látjuk, hogy valahol középen vagyunk. De lehetséges, hogy nem. Erről sem tudunk még semmi közelebbit (erről akkor tudnánk, ha az egyik irányban elértük volna a "határt" - ha egyáltalán van határ.)
Vagyis a mi szükségképpen antropomorf fogalmi kereteink, és a képzeletünk nem tud megbirkózni az indeterminizmus fogalmával. Abban az értelemben, hogy valaminek nincs oka, előzménye, amelyből következik, ami meghatározta. Ez nyilván az időfogalmunkkal is (lehet másféle időfogalom?) összefüggésben áll, hiszen az idő nem más, mint az egymásutániság kerete, vagy az a szövet, amelybe az események ágyazódnak. (Az idő, a szó szoros értelmében nem egy önálló fizikai létező.) Közbevetőleg: Most úgy tűnhet, hogy egy kissé elgaloppíroztam a tárgytól. Pedig, talán nem is. Már az elején jeleztem, hogy a kérdésre nincs konkrét válasz. De lehetséges egy olyan körülírás, amely segít jobban megérteni a problémát.
Tehát, ha a dolgok, vagy a világ létezésének nincs oka (ilyen értelemben, vagy léptékben indeterminizmus van), akkor amellett, hogy ezt el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelent, ez is egyfajta válasz a kérdésre. Ha van valamiféle oka (vagyis a miért kérdés itt értelmes, jogos), akkor jó lenne rájönni, hogy mit jelent, amellett, hogy valamiféle ok-okozati összefüggésre utal. És most nem arról beszélek, hogy magára az ok-ra jöjjünk rá, hanem a kérdés értelmére. (Amíg azt se értjük ugye...) Két dolog jut még erről eszembe: 1. Ugyan az én erről a kérdésről való gondolkodásom spekulatív jellegű, de maga a válasz (ha lehetséges jó válasz) nem spekulatív lenne, hanem tapasztalati jellegű. Ezt nagyon fontos észben tartani: A filozófia (önmagában) nem tudja megmondani azt, hogy milyen a fizikai világ. Ahhoz ki kell mozdulni az elefántcsonttoronyból, tapasztalni, mérni kell. A filozófia, csak az ehhez szükséges fogalmi, gondolkodásbéli eszközöket tudja megadni. 2. Talán tényleg nincs értelme a kérdésnek, az "értelem" abbéli használata (felfogása) szerint, hogy elvileg sem lehet megválaszolni a kérdést. De természetesen másodlagos értelme, mindegy hozadéka bármely kérdésen való gondolkodásnak van, hiszen az ilyesmi tovább gördíti a tudásunkat még úgy- és akkor is, ha arra a bizonyos konkrét kérdésre esetleg nem is sikerült válaszolnunk. Ha belegondolunk, a filozófia sok kérése, témája (nem mind!) pontosan ilyen. Évezredek óta nyűglődnek rajta a filozófusok, de úgy (és azért), hogy közben a kapcsolódó tudáshálót nem csak szorosabbra szövik, hanem bővítik is.
Szeretném valami tanulsággal zárni ezt most, de az nincs. A fentebb írtak mind tanulságok. Ugyanakkor, a nagyon bonyolult jelenségeket már nem lehet ugyanazon az érthetőségi szinten, röviden összefoglalni. Zárásul ennek belátására szolgáljon itt egy szép anekdota:
"Egy régi mesében a császár megparancsolta tudósainak, hogy foglalják össze számára a tudományok lényegét egyetlenegy könyvben. A bölcsek hosszú évekig vitatkoztak, míg végül előálltak egy vaskos kötettel. A császár azonban időközben megöregedett, és rájött, hogy már nem lesz ideje megérteni ezt a hosszú olvasmányt. Megparancsolta, hogy foglalják össze a lényeget a lehető legtömörebben. Mire azonban ez a mű is elkészült, a császár már annyira öreg lett, hogy úgy érezte, már ezt a vékony könyvecskét sem lesz ideje megérteni. Megparancsolta hát legbölcsebb tudósának, hogy foglalja össze a könyv tartalmát egyetlenegy mondatban. Hosszú gondolkodás után a bölcs végre jelentette, hogy megtalálta a császár által kért mondatot. E mondat így hangzott: A világ bonyolult."
